Járvány előtt és járvány idején
Isten segítsége ott hatékony igazán, ahol az emberi akarattal, munkával, kitartással párosul, vallotta 1999-ben, 21 esztendővel ezelőtt Kóbor György vikárius, akkori csáki plébános, a Caritas katolikus szervezet igazgatója Mandics György kollégámnak a Segíts magadon címmel megjelent beszélgetés keretében. Akkor már tíz esztendős múltra tekintett vissza az általa vezetett csáki intézmény, amelynek a megalakulása óta eltelt, nem mindig zökkenőktől mentes három évtized alatti megpróbáltatásokon, így a mostani egész világot sújtó járvány okozta nehézségeken is, Kóbor Györgyöt a fenti hitvallása segítette át, valamint azok az elvárások, amelyeket korábbi lelkipásztori tevékenységében a hívek részéről tapasztal.
„Maradj velünk, mert esteledik, lemenőben már a nap” ….sóhajtott felém sok-sok idős, magára maradt, reménytelen ember beteglátogatásaimkor 56 esztendő alatt. Ugyanis 1964 óta az aradi, majd 1972 óta a csáki otthonban valamint a széphelyi (Jebel) ideggyógyászaton viseltem lelkipásztori gondját sok szenvedőnek. Szerettem volna enyhíteni sorsukon, testi-lelki kereszthordozásukban, erre sajnos, nem sok lehetőség adatott az állami intézményekben. Ezért kerestem az utat egy keresztény szellemű otthon alapítására. Ez 25 évvel ezelőtt minden állami támogatás nélkül, de sok-sok száz önzetlen támogatással sikerült. Maga a csáki idősotthon épülete a MOERSI (Észak-Rajna) evangélikus hitközség ajándéka volt, a szállítást az ottani tartomány támogatta az Esseni Caritas segítségével. Államunk azóta sem tudott támogatni, így kénytelenek voltunk a tíz ingyenes ápolási helyet feladni. A mindennapunk majdnem az, amit megálmodtam: vigasztaljuk a lelket és erősítsük, bátorítsuk a testet. Ez utóbbiról három orvos gondoskodott eddig, és a mindig kedves, türelmesen mosolygó ápolóink, akik mindenkit nevén szólítanak.

Az elmúlt évek során sokszor írtunk lapunkban a csáki öregek otthonáról, és Franciska névvel létrehozott gyermekotthonról, amelyeknek hátterében biztonsági övként létezik a Caritas szervezet.

Kóbor György dézsánfalvi szülőhelyéről nemcsak az elesett emberek iránti határtalan empátiáját hozta magával, hanem azt a gazda szellemet is, amely gyermekkorában a szülői házban ráragadt.
Mivel a gondozási támogatások (rokoni befizetések) java fizetésekre kell, önellátásra szorultunk. Egy kis mellékgazdaság biztosítja naponta a friss tejet, túrót, de a kolbászt és sonkát is. Évente 1200 vágócsirkét nevelünk, vegyes takarmányunk (csak bio) 4-5 kg súlyra viszi darabját. Veteményes kertünk pedig a mentától kezdve egész a sütőtökig mindent megterem. Bőven van alkalom kikapcsolódásra, az életnek értelmet adó hasznos munkára, legyen az kertészkedés, gyümölcsfa gondozás, borsófejtés, kukoricafosztás, zöldségaprózás, hársvirág-válogatás, virágok gondozása és minden, amire egy háztáji gazdaságban szükség van.
Volt szerencsénk a szervezet ünnepségein is részt venni, amelyeket különböző alkalmakkor maguk szerveztek, vagy más műkedvelő csoportokat láttak vendégül.

Amíg lehetett, kéthetente szerveztünk zene- és táncdélutánokat. Örömmel fogadtuk otthonunk idős lakóinak vigasztalást, kikapcsolódást nyújtó óvodások, iskolások, kórusok műsorait, amelyek sok-sok derűt hoznak a szívekbe. Közösségünk vegyes, amilyen a vidék is: öt nemzet és hitvallás van jelen. Itt mindenki otthon érzi magát. Virágok és gyümölcsfák között 400 méternyi kellemes sétány vezet az esti szentmisékre. Tágas kápolnánk mindenkit szeretettel fogad, a három nyelven bemutatott esti istentiszteleteken, szentmiséken hálát adunk a sok segítségért és áldást kérünk minden JÓTEVŐNKRE.
Az 1990. október 4-én megalakult csáki Caritas szervezet három évtizedes fennállása alatt a keretében működő intézetek fenntartása mellett számos iskolai, ifjúsági szervezetet támogatott, sőt a lapunk Baráti Köre által szervezett jótékonysági rendezvényeknek is partnere volt. Kóbor György és csapatának megingathatatlan hitéről tanúskodik, hogy a mostani nehéz helyzetben is folytatják a sok áldozattal járó elhívatott szolgálatukat, aminek köszönhetően az otthon mintegy hatvan idős lakója közül eddig senki sem betegedett meg.
Graur János


20 May 2020
Írta admin
0 Hozzászólás