„Az ősi jóslat beteljesült, miénk a Megváltó…”
Az idei pásztorjáték tematikája a három király útja – hiszen az élet egy „nagy utazás”, ami ellentétekre épül: a jó és rossz egyaránt megjelenik földi pályánk során, de fontos az, hogy ellentmondjunk a gonosz csábításának, a helyes utat válasszuk úgy, ahogy a napkeleti bölcsek tették, akik útján megjelentek ördögök és angyalok.
Amint az ismeretes, a bölcsek Heródes királytól, a leghatalmasabb uralkodótól akartak útbaigazítást kérni, aki nem akarta megengedni, hogy valaki más nagyobb hatalommal rendelkezzen mint ő, ezért arra kérte a bölcsket, ha megtalálják Jézust közöljék vele, hogy maga hódolhasson neki, de a szándéka az volt, hogy megölje. A bölcseknek angyalok jelentek meg, akik azt sugallták, hogy ne térjenek vissza Heródes udvarába. A bölcsek az angyalok tanácsát és a csillagot követve eljutottak a kis Jézushoz, Betlehembe. A pusztakeresztúri gyermekek megtanulhatták, hogy fontos észrevennünk a jeleket az életünkben, kiválasztani a hasznos tanácsokat és a csillag nyomát követve megtalálni a földi boldogságot. A fenti gondolatot erősítették meg az elszavalt karácsonyi versek is.
Így év vége felé mérlegeljük az elmúlt év eseményeit és hálás szívvel gondolunk azokra, akik aktívan részt vettek egyházközségünk életében. A helyi hívek nevében mondunk köszönetet Ft. Velciov Péternek a tanulságos szentbeszédekért, Baráth Antalnak a lélekmelengető énekekért, Kovács Máriának azért, hogy kis falunkban mindennap megszólal a harang, Sipos Rozáliának a gazdasági ügyek intézéséért, Bálint Márton, Baráth Antal, Horváth István, Kasza Ede, Kovács Géza, Süli József, Tifán Miklós egyháztanácsosoknak, az egész évre kiterjedő gondoskodásért, a temető és a templom környékének tisztán tartásáért, a felújításokért, Bali Gabriellának és Bruder Tímeának oktatói-nevelői tevékenységükért, azoknak, akik egész évben gondoskodnak arról, hogy friss virágok díszítsék az oltárt. Nem utolsósorban köszönet a gyerekeknek, akik áldozatot hoztak és vállalták a tanulást és persze szüleiknek, akik mindenben támogatták őket! Hálás köszönet a Heti Új Szó szerkesztőségének, hogy egész évben közlik híreinket.
Örömömre szolgált, hogy sok hívő vett részt az éjféli misén, a kis Jézus szeretete összehozott bennünket, de ahogyan Juhász Gyula írta Karácsony felé című versében, “Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, / S ne csak így decemberben.”
Baráth Szilvia tudósítása


29 Dec 2014
Írta admin
0 Hozzászólás