Temesváron az elmúlt hét végén először került sor olyan középkori harci hagyományokat és ezekhez fűződő legendákat felidéző fesztiválra, amilyeneket Erdély-szerte évek óta szerveznek. Ezúttal a Bánáti Nemzeti Múzeum és a Temes Megyei Tanács szervezésében tartották meg több ország egyesületének tagjai színpompás bemutatójukat korabeli kosztümökben, harci felszerelésekben. Ezek keretében harci jeleneteket és technikákat, korabeli fegyvereket és öltözeteket ismerhettek meg a résztvevők.
A fesztiválon találkoztunk Lovász Tiborral, a Dévai Soimana (Solymárok) csapatának tagjával, aki elmondta, hogy három erdélyi várost (Déva, Szeben és Torda) képviselnek a bemutatójukon.
13-15. század közötti európai vadásztechnikákat, harci jeleneteket mutattunk be korabeli öltözetben, többek között Szent Hubertusznak, a vadászok védőszentjének tisztelegtünk műsorunkkal. Idén voltunk már Medgyesen, a nagyváradi fesztiválon és októberben részt veszünk Szeben mellett a hagyományőrző rekonstrukciós rendezvényen, ahol szigorúan vett középkori kosztümökben és fegyverzetben kell bemutatkozni.
Kolozsvárról érkezett a Sárkányos sereg. Az Istoria Egyesület részéről Andrei Prian szintén magyarul nyilatkozott lapunknak: A Sárkányos sereggel mi az 1396-1410-es középkori időszak gyalogos zsoldosok történetét elevenítettük fel a temesvári rendezvényen korabeli kosztümökben és eredeti harci eszközök bemutatójával. Egyesületünk 10 éves fennállása alatt erdélyi helységek mellett több külföldi fesztiválon, Magyarországon évente 2-3 rendezvényen is jelen vagyunk a Zsigmond király idejéből való Sárkányos sereg harci játékok felelevenítésével.
A temesvári Peregrinii, azaz Vándorok egyesülete részéről Galis Fabiant és Sur Tündét – aki jelenleg a kolozsvári zeneakadémia diákja – sikerült lencsevégre kapni (felvételünkön). Elmondták, hogy baráti kapcsolatban vannak a szintén temesvári Baranta Losonczy István Hagyományőrző- és Sportegyesülettel, akiktől jelenleg is kösztümöt kölcsönöztek.
Graur János


16 Aug 2019
Írta admin
0 Hozzászólás