A HETI ÚJ SZÓ-ban és honlapján közzétett, valamint több közösségi oldalon megosztott hírre – miszerint SZEKERNYÉS JÁNOS, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke előterjesztésére kiemelkedő újságírói, műkritikusi, hely- és művészettörténészi tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült – sok százan fejez­ték ki örömüket és elismerésüket, gratulálva a megérdemelt rangos díj­hoz. A kitüntetésben részesülők – immár közhelyszámba menően – el szokták mondani, hogy nem a kitüntetések reményében, díjakra várva fejtik ki tevékenységüket. Ám, ha a közösség – amely a kitüntetett egész munkásságának címzettje – ilyen mértékben reagál elismerően a díj jogo­sult­ságát illetően, ez minden bizonnyal, legértékesebb elismerésként növeli a kitüntetett örömét.

A MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE által adományozottMAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetés
SZEKERNYÉS JÁNOS újságíró, műkritikus, művészet- és helytörténész részére,
a bánsági magyar emlékhelyek kutatása, dokumentálása és helytörténeti emlékjeleinek megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként

A több évtizedes munkám során valóban soha nem gondoltam arra, hogy ezért valamilyen kitüntetés járna. De álszerénység lenne tagadni, hogy örülök az elismerésnek, ami szerintem az odafigye­lésnek a jelzése. Annál is inkább, mivel olyan földrajzi térségben, szórványban élünk, viszonylag elszigetelve a nagy kultúrközpontoktól, még Románia vi­szony­latában is, gondolok itt Kolozsvár­ra, Vásárhelyre, ahol gyakran találkozik az ember ismerősökkel, kollégákkal, akik visszajeleznek, hogy látták, olvasták ezt vagy azt az írásunkat. Szemben itt a Bánságban, ahol alaposan megfogyatkoztunk, ugyanakkor nagyobb a műszakiak, a más beállítottságúak aránya. Itt vala­mivel többet kell tenni azért, hogy egyáltalán észrevegyenek, számontartsanak. Sokszor úgy érzi az ember, hogy légüres térben dolgozik, s könnyen elbizonytalanodhat abban, hogy van-e értelme an­nak, amit tesz. Egy ilyen gesztus azt jelzi, hogy valahol, valakik csak odafigyelnek a munkádra.

Egy-egy kitüntetés, díj a helyi elismerést is pótolja?
Valamelyest igen: minden ilyen kitüntetés, hiszen az évek során számosat kaptam, a román államtól is és különböző civil szervezetektől, akár a HETI ÚJ SZÓ Baráti Köre által adományozott Pesty Frigyes-díjat is említhetem. Tehát kitüntetésekben úgymond nem szenvedtem hiányt. Ezek elismerést és egyben ösz­tönzést jelentenek, megerősítést abban, hogy talán mégis érdemes, hiszen vannak – ha kevesen is –, akik odafigyelnek az ember munkájára, és értékelik.

Szekernyés János – akivel tíz évvel ezelőtt, a 70. születésnapja alkalmából Fél évszázad Temesvár kövein címmel, kimerítő beszélgetésben vázoltuk fel addigi életét és igen gazdag, főleg a Bánság vidékének értékeit feltáró mun­kásságát – az eltelt tíz esztendő alatt sem tétlenkedett, ugyanis, azon túl, hogy azóta is rendszeresen publi­kál, számos rangos kötete jelent meg, ezek között van A magyarság emlékjelei a Bánságban című, magyar, ro­mán és angol, három nyelvű, nemzet­­közi visszhangot kiváltó monumentális hely- és művelődéstörténeti kiadvány.
Ez a kötet, nem dicsekvésként mondom, sikernek tűnik, jó pár esztendő után is érdeklődnek iránta, könyvtárakban is előkeresik. Ebben a kötetben arra töre­kedtem, hogy a történelmi Bánság, ennek a Tisza, Duna, Maros és a Bisztra-havasok által körülzárt térségnek a magyar vonatkozású emlékhelyeit felleltározzam. Elsődleges célja ennek a kötetnek az volt, hogy a kevésbé vagy egyáltalán nem ismert emlékeket felkutassuk. Sőt, az el­tűn­teket is képeslapok, különböző doku­mentumok alapján ismertetni. Ezek az emlékjelek bizonyságtételei az itteni magyar­ság jelenlétének. Kézikönyvként is hasz­nálható, hisz a könyv alapján megtalálhatók ezek az emlékhelyek. Az egyáltalán nem könnyű kutatómunka, a helyszínek felkeresése, megtalálása nagy elégtételt és örömöt is jelentett számomra, hogy valamennyi helyszínt be is járhattam. A tapasztalatok vegyesek: vannak helyek, ahol az emlékeknek hűlt helyét leltük Sárosi Valentina fényké­pésszel, de találtunk új, szobrokat vagy felújított emléktáblákat is. Nagy élmény volt a fehértemplomi /Szerbia/ egykori katonai temető, ahol rendezett sorokban állnak ma is a bozóttal benőtt sírke­resztek, tükrözve a nemtörődömséget, barbárságot vagy rosszindulatot. Ugyan­akkor több helyütt tapasztaltunk segítő­kész­séget is a szerbiai és a romániai részen, ahol ma már magyarok nem él­nek, vagy csak nagyon kis számban vannak jelen. Kimondottan ellenséges maga­tartást sehol nem tapasztaltunk: volt eset, amikor magyarul egy szót sem tudó helyi szerb lakos vezetett ki az emlékhelyre, vagy kinyitották a római katolikus, ma görögkeletiként szolgáló templom ajtaját, hogy lefényképezhessük az eredeti katolikus vonatkozású festményt, ami megmaradt a templom falán.

Tehát A magyarság emlékjelei a Bánságban kötet e tájegység iránt ér­deklődők számára hasznos és igen gazdag információkkal szolgál, legyen az a mai Romániához, Szerbiához vagy Magyarországhoz tartozó rész. De ha már az elmúlt tíz esztendőről be­szélünk, Szekernyés János nevéhez fűződnek egyháztörténeti kiadványok is, mint a Temesvár reformátussága című kötet. De a Székely László építész munkásságát felelevenítő szintén mo­nu­mentális album is kollégánk érdemeit öregbíti, amely Szász Enikő színmű­vész­nő, a Bánsági Magyar Nőszö­vetség elnöke szorgalmazására valósult meg. Szekernyés János hitet téve magyar sza­kos tanári végzettsége mellett, 2020-ban az irodalomkedvelők örömé­re Múltunkból varázsolt valóság – Ma­gyar költők versei Temesvárról címmel, szép kivitelezésű könyvet jelentetett meg a Temesvár­hoz köthető szerzők­ről, irodalmi al­kotásokról. És folytat­hat­nánk a há­zunk tájához szorosab­ban kapcso­lódó alkotásaival, mint az 1997 óta a HETI ÚJ SZÓ gondozásá­ban évente megjelenő hely- és kultúr­tör­téneti évkönyv, amelynek oszlopos szerkesz­tője, és nem utolsósorban említjük a HETI ÚJ SZÓ 1994-ben meg­je­lenő első számától kéthetes rend­szeres­séggel közölt Temesvár kövei című sorozatát, amely éppen e heti lapszámunkban érkezett el a 683. részéhez.
A Temesvár reformátussága kötet újrakiadását a belvárosi református egyház kezdeményezésére a reformáció évfordulójára időzítettük, amely tükrözi azt a szerencsés templomépítési folyamatot, amely elvezetett az Új Ezredév református templom szenzációs megvalósulásá­hoz, de említhetnénk az időközben fel­épült újkissodai /Fratélia/ református templomot is. Ami pedig a Székely László hagyatékának felelevenítését illeti, re­mél­hetőleg szintén lesz újabb folytatása is, hiszen az 1989-es rendszer­váltás idő­szakáig már szinte feledésbe merült an­nak a huszadik századi Temes­vár kor­szerűsítésében felbecsülhetetlen értékű tevékenységet kifejtő építész személyiség nevéhez fűződő épített örökségünk tudata.

Szekernyés Jánost, mondhatni a véletlen, pontosabban végzős egyete­mistáknak a korabeli rendszer mód­szerei alapján történt kihelyezés jut­tatta Kolozsvárról Temesvárra, aki – bár tréfásan azt mondja, hogy ő amo­lyan jöttment ebben a városban – az elmúlt fél évszázad alatt szenvedélyes kutatója és talán a legnagyobb tudója, ismerője városunk történetének. Rend­kívül gazdag ismereteit szeren­csére megosztja, akár írásaiban, köny­ve­iben, de közvetlen előadásain is kész­­séggel adja át enciklopédikus ismereteit az érdeklődőknek. Ezt tette már a hetvenes években is a legendás diákházi Látóhatár Egyesület által, a Temesváron tanuló magyar diákok számára szervezett Temesvári séták ka­lauzaként, aminek folytatását Baranyi László rádiós kolléga kezde­ményezésére a temesvári rádió ma­gyar adása átvette, és ami a lapban, a már említett Temesvár kövei című so­ro­zatban folytatódik napjainkban is. A különböző korok temesvári polgá­rai­nak életét, tevékenységét szinte ut­cá­ról utcára részletesen bemutatva ál­talános képet kapunk a hajdanvolt Bega-parti város történetéről, kultú­rá­járól, gazdaságáról. Számunkra, a­kik az évtizedek során haszonélvezői le­hettünk és lehetünk Szekernyés János fáradhatatlan tudós tevékeny­sé­gé­nek, nem meglepetés a jelen beszélgetés apropójául szolgáló díj. Kortárs­ként és honfitársként, tagadhatatlan örömmel és büszkeséggel gratulálunk Szekernyés Jánosnak a megérdemelt magas rangú kitüntetéséhez.
Graur János