Vesmás Tamás világhírű zongoraművész életpályájáról 2010-ben meg­jelent, román nyelvű beszélgetés-könyv, Vasile Bogdan írónak, a temesvári rádió és televízió szerkesztőjének alkotása, Ha elapad szó, megszólal a zene nemrégiben került magyar nyelven, Szekernyés Irén ava­tott, árnyalt és választékos, szakmailag igényes és pontos fordításában a temesvári, kolozsvári és aradi ol­vasók, zenebarátok asztalára. Há­rom sikerült könyvbemutató hívta fel a figyelmet a tájainkról elszármazott művészre, akinek „hazája” a nagyvilág, de meghatóan vallja: „Mégis a lelkem háza itt van, mert bárhol is legyek, én idevalónak érzem magam, – temesvárinak, aradinak, gyorokinak.” Ez a benső hang szólalt meg ben­ne, amikor 1990-ben az egész világot megdöbbentő képsorokat látott a romániai árva gyermekek életkörülményeiről. Segíteni akart, mint sokan mások akkor, de ő Új-Zélandról jött, ahol akkor élt, és a segély is tetemes volt, egy nagysikerű koncert teljes bevétele. Ekkor készítette vele Vasile Bogdan az első interjút, és ekkor merült fel a művész életpályáját átfogó könyv mrgírásának, összeállításának ötlete is. Mert rendkívüli a Vesmás Tamás életútja, amelynek vezércsillaga a zene, és annak követését a tehetség belső kényszere diktálja. A „vasfüggöny” mögül ki kellett törnie a szabad világba, vállalni a családtól, a szülőföldtől való elszakadás fájdalmát is. Ennek az életútnak az eseményeit a művész temesvári, kolozsvári, bukaresti, krajovai, stb. koncertjei, átutazásai alkalmával készített interjúk, egy dokumentumfilm kommentárjai, beszélgetések, internetes leve­lezés, Vesmás Tamás előadó-művészetéről és zenei tevékenységéről szó­ló sajtóanyagok adataiból gyűjtötte és állította össze a szerző. A szak­avatott, tapintatos, olykor ele­gán­san kérdező riporter az előadó-mű­vészet és a zenetanítás olyan kér­désköreibe vezeti be a zenei élményekre fogékony olvasót, amelyekről általában ritkán beszélnek az élvonalbeli művészek.
A könyv első nagyobb egységében végigkövethetjük az abszolút hal­lással megáldott „csodagyerek” ze­nei fejlődését a családi körben töltött, a nehézségek ellenére is, boldog gyermekkortól, hiszen a muzikális családban két felnőtt: a református lel­kész apa, a zenetanárnő anya, valamint a négy gyermek: három fiú és egy lány kedvtelésből, önmaguk szórakoztatására zenélt (két fiú zenei pályára is lépett). Majd a temesvári is­kolás éveken, érettségin át a bukaresti konzervatóriumi időszak végéig, a­mikor már zenei versenyek győztese, majd egy kiváló párizsi Debussy-verseny következtében a zenei pályán való elindulásig. Rendkívüli tanárai voltak, akiket máig hálával emleget: Philipp Ella temesvári, Florica Muzicescu és Ovidiu Drimba bukaresti, zongoraművészeket formáló zenepedagógusok. Párizsban pedig két évig, ösztöndíjasként, a kiváló Yvonne Lefébure tanítványa volt.
Innen már nem tért, nem térhetett haza. Mint a bukaresti konzervatóri­um tanársegédét, távollétében kizárták a pártból, amibe soha nem kérte felvételét, katonai behívójára sem jelentkezhetett, ezért szökevénynek nyil­vánították. A támasz nélküliség nehézségeit megszenvedve, de kitartással és tehetséggel indult el előadó-művészeti karrierje. Párizs után Lon­- don következett, onnan pedig az elismerést és megbecsülést jelentő meghívás az új-zélandi egyetem zongora­- tanszékének vezetésére. 1983-tól huszonöt éven át az új-zélandi zenei élet felvirágoztatásán munkálkodott. Szim­fonikus zenekart, kamarazenei együttest alapított, zongorafesztivált szervezett, mesterkurzusokat tartott, hangverseny-körutakon járta be a tá­vol-keleti országot. Közben Európától sem szakadt el; rendszeresen fel­lépett Franciaország, Spanyolország, Németország, Anglia hangversenytermeiben, sőt az öt kontinens sok nagyvárosában, zenei központjában koncertezett, fesztiválokon, zongoraversenyeken zsűrizett, több száz lemezt és rádiófelvételt készített.
2008-ban visszatér Európába, Párizsban telepedik le, az ottani Schola Cantorum tanára lett. 2019-ben az Eu­rópai Tudományos, Művészeti és Irodalmi Akadémia rendes tagjai kö­zé választotta.
Vesmás Tamás élettörténete egyben kortörténet is. Széles látókörű, jó megfigyelő, emlékeiben visszhangra találnak számunkra is fontos történelmi pillanatok: a háborús évek, az ál­lamosítás, az 1956-os események, az 1989-es romániai fordulat, az EU-hoz való csatlakozás, az amerikai választások, a párizsi sztrájkok. A ripor­- ternek adott válaszaiból megfontolt, finom lelkületű, jó humorú elbeszélőnek ismerjük meg, bölcs higgadtsággal osztja meg az olvasóval em­lékeit. A könyv minden lapján találunk valami érdekeset, meglepőt, meg­hatót vagy elgondolkoztatót.
A könyv magyar változata terjedelmesebb, adatokban gazdagabb, ha­zai zenei kontextusba helyezettebb, mint az eredeti. Dr. Bodó Barna, a könyv szerkesztője, lapalji jegyzetekkel több elő- és utószóval egészítette ki, gazdagította a kötetet. Bodó Mária egyetemi tanár, az egykori iskolatárs személyes hangú köszöntővel, Grossmann Péter zongo­raművész a pályatárs gondolataival árnyalja a művészportrét. A könyv be­fejező részében pedig, egy jól rend­szerezett diszkográfia, egy kisinterjú az ismét Európában letelepedett művésszel, Nagy Irén kolozsvári orgonaművész emlékezésével, a 2018-ban elhunyt Édesanyjától búcsúzó Vesmás-levéllel és életrajzi adatokkal válik teljesebbé a könyv. Az igényes grafikai kiállítás, az életpályához kap­csolódó képanyag is a hozzáértő, gyakorlott könyvszerkesztő munkáját dicséri.
A mutatós könyv grafikai köntösben megjelent könyv a temesvári Szórvány Alapítvány kiadásában Nagyváradon, az Europrint nyomdában készült.
Kurkó Tibor