A Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén, október 8-án megtartott magyar zarándoklat az utolsó, amely egyházmegyei szintű zarándoklatként szerepel a helyi római katolikus naptárban. Mint azt Ft. Reinholz András kanonok, radnai plébános elmondotta, idén (eddig) mintegy 100.000 hívő, érdeklődő és turista kereste fel a kegytemplomot, valamint a kolostor múze- umát. Erről a bazilika kimutatásai is tanúskodnak. Év végéig azonban még további zarándokcsoportok érkeznek, ezek az adatok tehát még korántsem véglegesek.
Ft. Reinholz András plébános eseménynaptárából kiderül, hogy október 13-án a magyarországi Mórahalomról, ezt követően pedig Strasbourgból érkezik turista- és zarándokcsoport a radnai kegyhelyre, 20-án pedig hatvan ország nagykövetségének munkatársai vesznek itt részt találkozón.
A magyar zarándoklatra a munkanap ellenére is sokan érkeztek az egyházmegyéből csakúgy, mint több anyaországi egyházközségből: Békéscsabáról, Csanádapácáról, Elekről, Kevermesről, Nagykamarásról, Battonyáról, Mezőhegyesről, Gyuláról, Sze- gedről, valamint Budapestről és környékéről. A zarándoklaton részt vettek a Romániai Máltai Szeretetszolgálat kisiratosi és temesvári filiájának tagjai.
Excellenciás Roos Márton ny. püspök meghívására az ünnepi szentmisét Excellenciás dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke celebrálta a temesvári székeskáptalan több tagja és a zarándokokat elkísérő lelkipásztorok jelenlétében.
A szentmise kezdetén Excellenciás Pál József Csaba temesvári megyés püspök üdvözölte a magas rangú vendéget, a jelen lévő lelkipásztorokat, híveket. Mint mondotta, a helyi papok közül többen vettek már részt Egerben lelkipásztori napokon, ahol Excellenciás Ternyák Csaba érsek látta őket vendégül.
Bevezetőjében az egri érsek elmondotta: zarándokként jött el köszönteni a radnai Szűzanyát, most első alkalommal, és külön öröm a számára, hogy a szentmisén ilyen nagy számban vesznek részt lelkipásztorok és hívek. Szentbeszédében pedig megemlítette azokat a történelmi szálakat, amelyek a két egyházmegyét, illetve a radnai kegyhelyet összekapcsolják. Az ünnephez fűződően Excellenciás dr. Ternyák Csaba kiemelte: – A magyarok szoros kötődése Szűz Máriához és ennek a mai ünnepnek az eredete is Szent István királyhoz kapcsolódik, aki utód nélkül maradva, a halálos ágyán, Magyarországot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Ezt az évszázados Mária-tiszteletet ismerte el XIII. Leó pápa, amikor engedélyezte számunkra a Magyarok Nagyaszszonya liturgikus tiszteletét. 1980 óta pedig egészen különleges ünnepe ez a Rómába zarándokló magyaroknak, akik a Szent Péter-bazilika altemplomában, a Magyarok Nagyasszonya kápolnában tisztel- hetik őt. A mai napon a debrecen-nyíregyházi egyházmegye főpásztora, Palánki Ferenc püspök atya celebrált ott szentmisét. A Magyarok Nagyaszszonya napja a magyar és a katolikus identitás ünnepe. Úgy erősít meg bennünket magyarságunkban, hogy közben megerősít katolikus egyetemes identitásunkban is – fogalmazott a meghívott főpásztor.
A bazilika orgonáján Tankó László arad-belvárosi és Bakó Antal arad-mosóczytelepi kántor sokak által ismert népénekeket, a liturgia záróak- kordjaként pedig a pápai himnuszt és nemzeti imánkat szólaltatta meg.
A zarándoklat hagyományos módon keresztúti ájtatossággal fejeződött be a kegy- templom mögötti magaslaton felállított stációknál.
S.E.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


12 Oct 2018
Írta admin
0 Hozzászólás