Július első napjai hagyomá­nyosan a középiskolákból elbal­la­gottak számára a megmé­rette­tés napjainak számítanak, ekkor válik mérhetővé az utóbbi négy esztendőben felhalmozott tudás mennyisége, és kiderül kinek mennyire sikerült megtömni a líceumi évek alatt ama bizonyos batyut, amelyből az elkövetkező élet-csatákban meríteni lehet. Most életük első komoly vizsgá­jának lázában égnek az alma ma­ter kapuján alig kilépett fiatalok, családjaik és felkészítő tanáraik nemkülönben, mert ezekben a vagy-vagy napokban bármi meg­történhet, egy rosszkor kicsengő mobiltelefon, a közszállítási jár­mű késése, egy félreértett meg­ha­tározás, és még mi minden más miatt elbukhat a fiatal elin­dulása a nagybetűs életben.
Idén Temes megyében össze­sen 4316-an jelentkeztek az érett­ségi vizsgákra, 4157-en nap­pali tagozaton, 75-en táv­ok­tatási rendszerben, 84-en pedig esti ta­go­zaton végez­ték el líceumi ta­nul­mányaikat. 3626 vizsgázó idén ballagott és 690-en pedig az előző évek vizsgái során vala­mely tantárgyból nem szereztek elégséges átlagot, és az idei érettségin újra próbálkoznak. Kedden megyeszerte 169 fiatal vizsgázott anyanyelvből, 96-an né­met, 44-en magyar, 18-an szerb és 11-en ukrán nyelvből bi­zonyították tudásukat. A vizsga­időszakban mintegy ezer tanügyi dolgozó gondoskodott a vizsga­folyamat zökkenőmentes lebo­nyo­lításáról.
A magyar diákok az Élel­mezési Szakkolégiumban létre­ho­zott központban vizsgáztak, lá­togatásunk napján éppen a ro­mán írsábelin voltak túl a leg­többen. Az intézmény előtt für­tök­ben állva osztották meg egy­mással vizsga-élményüket az ün­neplőbe öltözött fiatalok, álta­lános a vélekedés, mely szerint a vártnál jóval könnyebbnek bi­zo­nyult az idei román írásbeli vizs­ga. Tételekről, ezek értelme­zé­sé­ről folyik a vita, egyesek tizen­egy­néhány ívet teleírva tettek bi­zonyságot tudásukról, de az, aki a legkevesebbet tudott, az is te­leírt hét ívet. Kiss Anitával, a Bartók Béla Elméleti Líceum TT osztályának végzősével találko­zunk először, ő egyértelműen el­végezhetőnek tartja a vizsga­téte­leket, számára nem okozott külö­nösebb gondot egyik sem, de meg­jegyzi, hogy a TT-n jóval töb­bet foglalkoztak a kötelező vizsgatantárgyakkal, természete­sen a román nyelv tanulására is nagyobb hangsúlyt fektettek. Mintha összebeszéltek volna, Szabó Anita és Franka Noémi egyszerre érkeznek, pedig külön termekben vizsgáztak. Széles mo­solyukról egyértelműen lát­ható, hogy nem teltek el hiába­va­lóan a líceumi évek. Berta Bianka és Gyenes Brigitta is könnyűnek találta a tételeket, re­mélik, hogy a teleírt tizenegy­né­hány oldal elegendő lesz a jó ered­ményhez. A vizsgadrukktól mentesült, jókedvű diákok között továbbra is izgul Szeles Andrea tanárnő, hiszen több diákja a viszonylag előrehaladott idő elle­nére sem jelentkezett még. El­mon­dása szerint, számára is meglepetésnek bizonyultak a té­telek, egyértelmű és érthető volt a megfogalmazásuk, és meggyő­ződése szerint, azok a diákok, akik legalább odafigyeltek és va­lamennyit hozzátanultak az anyag­hoz, biztosan megszerzik az átmenő jegyet. A tanárnő ter­mé­szetesen arra számít, hogy a diákok közül románból a leg­többen a minimálisnál jobb osz­tály­zatot szereznek. A vizsgát ma­guk mögött tudó diákok élén­ken vitatják meg a tételeket, idé­zetek, értelmezések, megoldások lehetőségei hangzanak el, köz­ben kiderülnek teljesen vagy csak részlegesen elhibázott vála­szok is. Egy-egy “ezt elszúrtam” kijelentésre elvonul egy-egy fel­hő a vidám társaság előtt, de nem sokáig, mert a következő tételek közül többet is teljes pontszámra méltónak találják. A hangulat mindenképpen inkább biza­ko­dóbb. A csoportban mindenki to­vábbtanulásra készül. A sikeres érettségit követően, ősztől leg­töb­bük valamely temesvári egye­temen folytatná, ké­szülnek Nagy­váradra és Kolozs­várra is. Van, aki Budapesten fogja kiteljesíteni tanulmányait. A fiúk általában a Műegyetemre ké­szülnek, a mechatronika és AC (számítástechnika és auto­ma­tizálás szak) –szakokra vágynak, a megkérdezett lányok esetében az újságírás, építészet, in­for­matika és gazdaságinformatika szakok kerültek szóba. Az idei érettsé­gizőkkel együtt remény­ke­dünk a további sike­rükben, és bízunk abban, hogy a felsőfokú képzé­süket követően, idehaza ismét találkozhatunk velük.
Makkai Zoltán