Mézeskalács, aranydió, piros alma, csillagszóró, szaloncukor … – régről ismert, hagyományos díszei a fenyőfának; az asztal kínálata pedig talán ennél is változatosabb. Ahány ház, annyi szokás, és ahogyan változnak az idők, változnak az emberek is. A karácsony azonban ünnep volt, és ünnep marad.
Ünnep volt akkor is, amikor titokban vittük haza, díszítettük a fenyőt és télifa ünnep volt a hivatalos neve. Ünnep volt akkor is, amikor sok évvel ezelőtt a szerkesztőség részére vá-sárolt fenyőt egyik túlbuzgó kolléga száműzte, pontosabban kizárta az erkélyre, hogy január elseje előtt ne csillogjon „pártos” munkahelyen. (De főleg ne idézzen, ne emlékeztessen!) A kollégák szívéből mégsem sikerült kizárni.
Ünnep volt akkor is, amikor fegyverek riasztották a decemberi csendet Temesvár utcáin, és dühödten szedte áldozatait a gonosz, de az otthonokban meggyújtották a karácsonyi gyertyákat. És ünnep azóta minden kará- csony, szabadon csendül fel a Mennyből az angyal.
A temesvári Bartók Béla Kórus idén a sokadik alkalommal énekelte a Magyar Nyugdíjasklubban több olyan népénekkel együtt, amelyek átvészelték a nehéz időket. Gáspár Mária karvezető ez alkalommal is igényes repertoárt állított össze, de a régi, mindenki által ismert és kedvelt énekek is helyet kaptak a műsorban, hogy a vendéglátók is bekapcsolódhassanak. Az együtténeklés karácsonyváró öröm ebben a kis közös- ségben, de ugyanakkor évbúcsúztató is, és már el sem képzelhető a Bartók Béla Kórus jelenléte, szereplése nélkül. A klubtagok közül néhányan aktív tagjai a kórusnak, barátságok és közös cél ötvözi az összetartozásukat. A Bartók Béla Kórus megalapítója, Tácsi László tanár nyugdíjasként is tevékeny tagja volt a szépszámú dalos csoportnak, neki tulajdonítható, hogy a magyar pedagógusok követték a szép példát.
Most, a búcsúzó esztendő batyuját bontogatva Béres Margittal, előkerülnek a naplóbejegyzések, a színes fotók, és neki mindegyikhez van szava…
– Számomra emlékezetes valamennyi. A győrödi honvéd emlékmű gyámságát vállaltuk és becsülettel teljesítjük. Évente két-három alkalommal gondozzuk a környékét, március 15-én koszorúzunk, tisztelgünk a negyvennyolcas hősök emléke előtt. Október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk az obeliszknél, erre a múltunk és a lelkiismeretünk kötelez. Anyanyelvművelő, játékos vetélkedők, verses irodalmi délutánok, főzőcske bemutatók, születés- és névnapi köszöntők, nótadélutánok, szüreti szőlő lágy kenyérrel, ajándékmuzsika a rékasi Zserai Mihály közreműködésével… mind, mind azt bizonyítja, hogy nem tétlenkedünk. De ami mindennél fontosabb: figyelünk egymásra. Idén október 22-én Horák Irén Erzsébet klubtagunkat 93-ik születésnapján köszöntöttük a Harmonia idősek otthonában. Kellemes és szép ünneplés volt a családtagok társaságában. Állandó telefonkapcsolatot tartunk a Németboksánon élő 90 éves Theer Józseffel, aki ragaszkodik hozzánk, és jelenleg csak a tél gátolja abban, hogy vonatra üljön és körünkben töltse a szombat délutánokat. A napokban jelezte, hogy az újságból értesült a betlehemes csoport játékáról nálunk, sajnálja, hogy nem láthatta őket, mert neki szívügye minden hagyományőrző rendezvény, a versek különösképpen. Nos, aki 90 éves korában számontartja az újság híreit, a temesvári magyar nyugdíjastársak tevékenységét, minden elismerést megérdemel. Számunkra fájó, hogy nél- külöznünk kell a mi versírónkat, Nagy Andrást, Erőss Stark Gyulát és Petrescu Erzsébetet és mindazokat, akik megromlott egészségük miatt kénytelenek távol maradni. Vigasztaló, hogy a fiatalabb nemzedékhez tartozók közül néhányan, így Szűcs Juci, Bartl-Kovács Katica, Benkő Borbála, a Bihari-házaspár, János és Juci, a Kabát-házaspár, László és Ilu, Kókai Anti és élettársa, Maltring Brigitta, mozgékony, vállalkozó szellemű segítőtársak. A korosabbak közül pedig Szász Albert olyan ember, akire mindig lehet számítani, mert a székely vér nem válik vízzé a Bánságban sem. Ő az egyetlen, aki mindig a HETI ÚJ SZÓ legfrissebb példányával jön szombatonként a klubba, hogy továbbadja a figyelmet érdemlő híreket, illetve a rokonait, ismerőseit említő írásokat. A távol élő egykori klub- tagoknak, köztük szegedi barátainknak üdvözlőlapot postázunk, hogy a barátság szála ne szakadjon el. Az egymásra figyelés nem mindennapi példájával főleg olyankor találkozhatunk, ha bajba kerülünk. Mert arra is van példa, hisz nem élünk örökké. A 2018-as esztendőben Almássy Rozália tanárnőtől vettünk végső búcsút, és a veszteség ilyen kis közösségben, mint a miénk, mély nyomot hagy. De hogy ne zárjam lesújtó hírrel a mondandómat, lapozok egyet a naplónkban: a Bartók Béla Kórus karácsonyi szereplése alkalmával új arcot és szép hangot fedeztünk fel: a végvári Kele Kláriét. Aki ismeri őt és hallotta már énekelni, tudja, hogy jelenléte nyereség a kórus számára, őszinte szívvel köszöntjük: Isten hozta!
A nyugdíjasklub elnöke, Béres Margit az év utolsó találkozóján téli vakációt hirdetett. Amíg havazik és fagy, pihen a tagság, de nem szűnik meg figyelni egymásra. Mert kell a jó szó, a biztatás, a segítség. Kell egy közösség, amely együttérez, melenget, ha elárvult a családi fészek. Ezt sugallja a karácsony.
Sipos Erzsébet
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


20 Dec 2018
Írta admin
0 Hozzászólás