A sors különös kegyelméből a mai negyvenes-ötvenes nemze­dék­nek adatott meg tanúként meg­élni a hagyományos falusi közös­ségek fokozott ütemű átalakulásá­nak folyamatát, amikor a sokszor nemzedékeken át apáról fiúra át­örö­kített foglalkozások egyik nap­ról a másikra eltüntek, a hirtelen feleslegessé vált sajátos eszközök vagy a tájegységre jellemző vise­letek jó esetben egy-egy néprajzi múzeumba, máskor pedig ideig-óráig a szekrények mélyére, onnan pedig ki tudja hová kerültek. És az emberek megváltozásának, a ha­gyo­mányos értékekhez való viszo­nyulás módosulásának is tanúi le­hettek a mai negyven-ötvenes nem­zedék tagjai, szűkebb pátri­ánk­ra vonatkozólag elég csak a nyolcvanas években, a német ajkú lakosság kivándorlása következ­tében végbement lakosságcserére és ennek következményeire gon­dolni… Környezetünk, nyelvünk, szokásaink, teljes világunk meg­vál­tozott az utóbbi évtizedekben. És bizony sokszor nézünk vissza nosztalgiával, amikor egy-egy régi tárgy – egy fából készült kelesztő- vagy sózóteknő, nagyapánk kez­det­leges szerszámai közül vala­melyik, gyermekkorunk szódavi­zes palackja, egy ütött-kopott réz sajtár vagy egy régi falvédő, mely szerint „Akár milyen kedves Vendég (így!), három napig untig elég!” – akad kezünk közé.
A dr. Pozsony Ferenc nép­rajz­kutató, kolozsvári professzor­ral való, a Baráti Esték keretében megszervezett találkozás során fogalmazódtak meg a fenti gon­dolatok, hiszen a vendég egész élete és tevékeny­sé­ge a népi kultúra kutatásáról, mentéséről és népszerűsítéséről szól. A ‘70-es években elkezdett és folyamatosan végzett moldvai gyűj­tőutak ho­zadékát számos kö­tet és több tucatnyi tanulmány, il­letve az 1974-ben Zabolán meg­nyi­tott csángó magyar tájházból „kinőtt” Csángó Néprajzi Múzeum őrzi az utókor számára. Pozsony Ferenc jóvoltából a múzeumban a moldvai csángó magyarok szüle­tés­től halálig terjedő, szakrális és profán tárgyakkal szemléltetett életútja követhető nyomon. A ve­títettképes, rendkívül érdekes és számtalan kevésbé ismert adatot közvetítő előadás a Kárpátok ka­réján kívül megtelepedett, az ural­kodó pillanatnyi érdekeinek meg­felelően, határvédelmi célok telje­sí­tésére letelepített, vagy a meg­torlások miatt elmenekült és átte­le­pedett magyar közösségek szám­bavételén és néprajzi jellegzet­es­ségeik leírásán túlmutatva, számos magyar vonatkozású történelmi adalékot is tartalmazott. Kiderült például, hogy az erdélyi magya­rok­nak korabeli dokumentumok­kal alátámasztható hozzájárulásuk volt a moldvai városok alapítá­sá­ban, bár a történelem viharai kö­zepette vagy teljesen eltűnt, vagy elenyésző a magyar lakosság lé­lekszáma ezeken a településeken. Suceava, régi magyar neve Szűcsi, az egykori fejedelmi és püspöki székhely, Baia magyarul Moldva­bánya, Piatra Neamt magyarul Ka­rácsonkő, a magyar Jászvásár ro­mánul Iasi, hogy csak néhányat említsünk, Stefan cel Mare had­seregének derékhadát alkotó sza­bad­parasztok (răzeşi), tulajdon­képpen a Székelyföldről áttele­pí­tett részesek képezték, Moldva leg­első középiskolája, a harlói (Harlau) schola latina alapítói jezsuita szerzetesek voltak, és a római katolikus egyházi szerve­zetek Moldva területén már a XIII. században működtek. A felgyor­sult életforma ellenére, számos hagyományt őriznek a nyelvünk valamely változatát beszélő mint­egy ötvenezres közösség tagjai (negyedmillió személy vallotta magát római katolikus vallásúnak Moldvában) – ismertette az elő­adó, a templombúcsúk máig az esztendő legnagyobb ünnepeinek egyike, a pünkösdi csíksomlyói zarándoklat szintén, és a pünkösd hajnali napbanézés hagyománya máig is élő. A modernizációs nyo­más, az asszimiláció, kivándorlás, a vegyes házasságok, a szakrális nyelv megváltozása és sok más tényező hat a moldvai magyar csángó közösségekre, és ezzel együttjár a magyar nyelv terének visszaszorulása a térségben, de a moldvai csángók rendkívül össze­tett ügye nem tekinthető lezártnak – mondta dr. Pozsony Ferenc. Az Új Ezredév Központ, Szórvány Alapítvány, és Magyarország tisz­teletbeli konzulátusa által szer­vezett tartalmas rendezvényen a Vinum Hungaricum borkeres­ke­dés által forgalmazott borokat íz­lelhették meg a résztvevők.
Makkai Zoltán