Interjú Németh Anikóval, a szegedi füvészkert igazgatójával

Idén százéves a Szegedi Tudományegyetem füvészkertje, ahová a július 30-án és 31-én zaj­lott Lótusznapok alatt látogattam el újra. A rendezvény helyszínére tartó városi autóbuszjáraton egyszer csak felfigyeltem két nénire, akik arról beszéltek, hogy nem meglepő, ha jó prog­ramok vannak, mivel az igazgató valóban érti a dolgát. Én elmosolyodtam, mivel akaratlanul is kaptam egy pluszinformációt Németh Anikóról, akinek néhány nappal azelőtt írtam egy e-mailt arról, hogy a Lótusznapok alatt szeretnék interjút készíteni vele. Végül a rózsakertben – mondhatni za­vartalanul – beszélgettünk a hivatásáról, a látnivalókról, a múltról és a szüle­tés­napi rendezvényekről. Körülöttünk pedig javában zajlottak a változatos programok.

Indiai lótusz, fényképezte Farkas-Ráduly Sándor

– Mióta vezeti a füvészker­tet, és mi vonzza leginkább ebben a munkában?
– 2005 óta dolgozom itt, és 2010 óta vezetem a botanikus ker­tünket; azt szoktam mondani, hogy talán nem is volt nekem más utam, mert gyerekkoromtól kezd­ve biológusnak készültem. Azt hi­szem, már az egyetem első he­tei­ben eldőlt, hogy növényekkel szeretnék foglalkozni. Az meg egy isteni csoda, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek van egy bota­nikus kertje, és idejöhettem dolgozni. A növényeken túl na­gyon vonzó ebben a munkában, hogy rendkívüli kreativitást igé­nyel: a kertkultúra, a kertész­ke­dés, a kert­építés olyan, mint egy lakberen­de­zőnek a munkája, egy kicsit túl kell nézni az objektív tényeken, mindig belerakjuk a saját személyiségünket is, ráadásul egy csomó ötletet is be lehet hozni ide, de közben a botanikus kert mindig a növényekről, a gyűj­temény fej­lesz­téséről, a nö­vény­világ sokfé­leségének meg­mu­tatásáról kell szól­jon. Most va­lószínűleg fur­csán fog hangzani, de néha úgy vé­lem, a növények érzik, hogyan fordulsz feléjük; egy kicsit mi is ezt érezzük. Fon­tos az, hogy sze­re­tettel viszo­nyul­junk hozzájuk, fi­gyelembe ve­gyük az igényeiket, tehát mindig kölcsönhatásban va­gyunk. Fi­gyel­jük azokat az élő­lényeket, ame­lyekkel foglalko­zunk, sőt az időjárást is, úgymond mindig ki vagyunk szolgáltatva az elemek­nek, tehát ez egy teljes interakció. Nem lehet elvonulni et­től, nem le­het azt mondani, hogy most né­hány hétig nincs kedvem hozzá, és magára hagyom a bota­ni­kus kertet; ha elvonulok, akkor is meg kell találjam azt a személyt, aki helyettesíteni tud… ez első­sor­ban nem is rám vonatkozik, ha­nem a­zokra, akik a fizikai munkát, a kert­gondozást művelik itt.

– És vannak a csapatban olyan emberek, akik ugyanúgy, szívvel-lélekkel végzik a mun­ká­jukat, mint Ön?
– Én azt gondolom, hogy min­denki ilyen… nem is lehetne más­ként. Huszonhatan vagyunk, és mindenki oda kell tegye a ma­ga részét. A pénztáros például azzal, hogy mindig friss információkkal szolgál a látogatóknak, a gyűjte­ménykezelők pedig szépen gon­dos­kodnak a növényekről, míg a gyűjteményfelügyelőknek abban van szerepük, hogy nagy odafigyeléssel fejlesztik a gyűj­te­ményt, és még nem említettem az admi­nisztrációt vagy a látogatók foga­dását. Azt gondolom, a mi kis csa­patunk igazán figyelemre méltó eb­ből a szempontból, és más bo­ta­nikus kertek vezetőitől be is szoktam zsebelni a nagy di­cséretet, hogy milyen jó nekünk, amiért ilyen jól működik az egész.

– De mi a kulcsa ennek? Mert azért nem megy csak úgy ma­gá­tól…
– Bőven van küzdelem is. Meg szoktuk kérdezni, hogy ugye nem érződik az izzadságszag, ami azért sajnos megfűszerezi a mindennapjainkat. De a lényeg az, hogy aki belép a kertbe, az azt érezze, hogy jó kisugárzása van, értékes gyűjte­ményeket lát, és ott vannak az információs táblák is, amelyeknek köszönhetően egy kis plusztudást lehet hazavinni. Tényleg azt gondolom, hogy aki egy ilyen helyen dolgozik, annak nem a munkája ez, hanem a hiva­tása is. Talán itt van a kulcs: azzal a – kicsit romantikusnak tűnő – szemlélettel állunk hozzá, hogy ez a mindennapjaink része. A hob­bink is, mi­vel a növényvilág­ra, a kertész­kedésre nem lehet csak munkaként tekinteni.

– Valamiért úgy érzem, hogy ön vezető, nem pedig főnök…
– Amikor rosszabb napom van, néha szokták mondani, hogy kibújik belőlem a főnök. Ennek el­lenére bízom benne, hogy va­ló­ban vezető vagyok, és együtt húzzuk azt az igát, amit kell… nap mint nap.

– A végeredmény viszont le­nyűgöző. Mi az, amit mindenképp nézzen meg a látogató, ha – tegyük fel – nincs túl sok ideje?
– Akinek kevés az ideje, az rög­tön belépés után tekintse meg a trópusi és mediterrán üveghá­za­in­kat. Van kaktuszgyűjte­mé­nyünk is, emellett érdemes az or­chidea­házat és az időszakosan működő trópusilepke-kertünket is megnéz­ni. Utóbbi újdonság, nyugaton, a botanikus kertekben ott van, de nálunk, Magyarországon egye­di­nek számít. El lehet sétálni a ró­zsakertig, mégpedig egy gyö­nyörű japánkerten keresztül; itt van a lótuszos tavunk is. És ha va­laki eljut a rózsakertig, már gya­korlatilag túl is van a kert egyharmadán; ez egy nagyon szép rózsakerti gyűjte­mény, amelynek a jobb oldalán lát­ható a szikla­kert… májusban olyan, mintha egy puha, színes takaróval len­nének a sziklák leta­karva. Ha ezt megnézte a látogató, továbbsé­tál­va eljut az arborétumon keresztül a kolostorkertig. Sajnos, ha rövid az idő, nem is biztos, hogy to­vább­jut, hiszen tizenhét hektáros a kertünk, de aki netán még ráér, feltétlenül sétáljon el az erdőfol­tokkal tarkított harmadik részbe is. Hangulatosak ezek a kiserdőfoltok, és közöttük van a levendu­lás is. Meg lehet nézni a Szeged környéki tanya­világ hajdani kis­kertjeinek vete­ményeskertjét és virágoskertjét bemutató tanyaudvarunkat, illetve a növényi porté­kákat felsorakoztató gyűjtemé­nyün­ket, ahol egzo­tikus táplálék­növények vannak… festőnö­vé­nyek, rostnövények és olajnö­vények. Itt olyan, mintha egy terülj-terülj asztalkámhoz ülnénk le.

– Idén százéves a füvészkert, beszéljünk egy keveset az előz­mé­nyekről. Ha jól tudom, Kolozs­várhoz is kötődik.
– Nagyon is kötődik, mivel az egyetem Kolozsvárról került át Szegedre 1922-ben, és annak idején Kolozsváron is volt botanikus kertje. Az egyetemnek itt is létrehoztak egyet, és az elődeink írásaiból kiderült, hogy nagyon vi­­szontagságos volt az első né­hány évtized. Nemcsak a háborús hely­zettel küzdöttek meg, hanem azzal is, hogy itt szántóterület volt, amely botanikus kert léte­sítésére kevésbé volt alkalmas, vi­szont meg­próbálkoztak vele, kutat fúrtak, amiből a mai napig táplálni lehet nemcsak a tavat, hanem az öntözőberendezéseket is. Létrehozták az első üvegházakat, amelyek sajnos romba dőltek, tehát néhány évtizedenként újra meg újra kellett építeni ezt a ker­tet. De azt gondolom, hogy mostanra egy nagyjából jó alapon épülő, fejlődő botanikus kertünk van.

– Milyen programmal ünneplik a századik születésnapot?
– Arra gondoltunk, hogy a teljes évet a századik születésnapnak szenteljük, úgyhogy már már­cius­ban elkezdtük az ünnep­lést különféle rendezvényekkel. A legfon­tosabb tematikus napunk a víz világnapján volt, emellett na­gyon jó kis családi programot szer­vez­tünk volt a Föld napján, azután pe­dig megünnepeltük a növények napját, majd követ­kez­tek a hagyo­mányossá vált nyári rendezvé­nye­ink, a Levendula­na­pok és az idén tizenöt éves Ló­tusz­napok. Utóbbi több ezer em­­bert mozgat meg.

– Mielőtt folytatnánk a to­vábbi programokkal, kíváncsi va­gyok, hogy minek köszönhető a Lótusznapok kiemelkedő sikere.
– Messze földön híres az indiai lótusz, ami a rendezvény kö­zép­pontjában áll. Ázsia leg­fonto­sabb szimbolikus növényével Ma­gyar­országon nem nagyon le­hetett találkozni 2007-ben, ami­kor el­kezdtük ezt a programot. Akkoriban bizony kevesen ismer­ték, manapság azonban akár a ker­tészetekben is találkozhatunk vele, sőt az otthoni kerti tóba is lehet télálló fajtákat telepíteni. Maga az indiai és az ázsiai kul­túra annyira távol esik a magyar kul­túrától, hogy ez mindenkit na­gyon érde­kel, emellett a reform­életmód a magyar családokba is beszivárgott, egyre többen érdeklődnek a buddhizmus iránt. Sokan vegeta­rianizmus felé fordultak, itt mind­ezekkel lehet találkozni. Tán­cok, ízek, illatok, növények, amelyek a Távol-Keletről származnak… min­den van ebben a két napban, jógabemutatók és harc­művészeti bemutatók is. Én azt gondolom, hogy egy igazi eg­zotikus program.

– Milyen rendezvényekkel ké­szülnek még idén?
– A programjaink középpont­jában mindig a növények állnak, így lesz ez szeptember 18-án is, amikor a rovarfogó növények nap­jára várjuk a családokat. És hát nem maradhat ki az elmaradhatatlan Tökjó nap, ezzel fogjuk zárni az évet; mindig megmozgatja a családokat a tökfaragás és az őszi gyümölcsök, termények be­takarí­tá­sához kapcsolódó kis program. De előtte, október 8-án lesz a szü­letésnapi rendezvé­nyünk, szeret­nénk egy nagy tortát is készíttetni erre az alkalomra, és meghívjuk mindazokat, akik va­lamilyen szem­pontból kapcsolódnak a mi botanikus kertünkhöz. Egy-egy elődünk unokáival, gye­rekeivel találkozhatunk így, emellett egy kiállítással emlékezünk meg azokról, akik már nem lehetnek közöttünk. Egy jópofa családi szülinapot fogunk tartani.

A szegedi füvészkertről, illet­ve a változatos programkínálatról a https://fuveszkert.u-szeged.hu honlapon, illetve a www.facebook.com/szte.fuveszkert Facebook-oldalon lehet olvasni.

Kérdezett: Farkas-Ráduly Melánia

Kiemelt fotó: Németh Anikó, a kép forrása a szegedi füvészkert honlapja