A Petőfi Sándor Program második ösztöndíjasa Temesváron Zámbó Sára, aki Gödöllőről érkezett a Béga-parti városba.
Szülővárosomban cserkészkedtem és először ebben a közegben hallottam a Petőfi Programról. Elgondolkodtam azon, hogy szeretném kipróbálni. Erre most jött el az idő, egyetemi tanulmányaimat erre az időre felfüggesztettem és most itt vagyok. Számomra ez az új közeg leginkább lelki feltöltődést jelenti. Kiszakadva az otthoni megszokott körülmények közül, itt azt érzem, hogy itt is valami értékes dolgot tudok csinálni. Azért is jelentkeztem a Petőfi Programra, mert ezt az évet értékteremtő munkával akartam eltölteni. Itt érzem igazán, hogy tudok másokért tenni, ugyanakkor nagyon sokat kapok a diákoktól és a kollégáktól egyaránt. Mindkét mentorom nagyon sokat támogat, segítőkészek, rengeteg lehetőséget kapok a fejlődésre. Az itteni munkámhoz a kapcsolódásom abszolút a cserkészetből fakad.Őrsvezető, csapatparancsnok vagyok Gödöllőn, Magyarország legnagyobb cserkészcsapatában, és nagyon sok kihívással szembesültem az elmúlt három évben. Számszerűsítve, mintegy négyszázötven cserkész vezetője vagyok és értük felelősséget vállaltam, ami kimerítő volt, mert nagyon sokrétű volt ez az önkéntes munka. A programok operatív megszervezése, lebonyolítása, a külső kommunikáció, az anyagiak előteremtése mellett a munka nagyon fontos összetevője volt a gyermekek nevelése.
Ezek szerint sokrétű tapasztalattal érkezett Temesvárra, ahol szintén gyermekekkel foglalkozik.
A Bartók líceumban és a Gerhardinumban tartok rendszeresen nyelvi fejlesztő órákat, főként kisiskolások számára, de néhány gimnáziumi tanulóval is foglalkozom. Évekig nevelő munkát végeztem odahaza, – volt egy őrsöm, amelyet negyedik osztályos koruktól tizenkettedikes korukig vezettem – ezért az itteni munkámhoz rengeteg tapasztalatot tudok meríteni a cserkészetből. Az egyetemen pszichológiát tanulok, és nagyon tetszik az, hogy a Bartók líceumban az iskolapszichológus mennyire integráltan vesz részt az iskola életében. Ez szerintem egy nagyon ritka példa, eddig csak itt találkoztam ezzel.
Beszél románul?
Sajnos nem. Viszont semmilyen problémát nem okozott ez, sem a munkám, sem a beilleszkedésem során. A kollégák azzal biztattak, hogy igazából előnyömre válik az, hogy nem szólhatnak hozzám a gyermekek román nyelven, mert hiányos magyar nyelvismeretük ellenére, addig próbálkoznak magyarul elmondani a dolgokat, amíg meg nem értem. És ez valóban így van, rengeteget rajzolunk, amikor valamit nem értünk meg. Ami a legjobb az egészben az, hogy a gyermekek emiatt sokat segítenek egymásnak a velem való kommunikáció során. Mivel legnagyobb részt magyar környezetben vagyok nem volt szükséges a román nyelv ismerete, másutt meg jól boldogultam az angollal.
Milyen benyomást tett a város?
A magyar közösség vonatkozásában az a tapasztalatom, hogy a temesvári magyar közösség egy élő közösség, mintha egy hatalmas magyar faluban lennék, ahol mindenki mindenkit ismer. Egy viszonylag zárt, de barátságos, befogadó közegbe kerültem. Az első alkalomtól kezdve azt éreztem, mintha mindig is itt éltem volna. Ez minden kisközösségben éreztem. Nagy élmény volt számomra például a Temisz-Mikulás, egyik segéde voltam a Mikulásnak. A TEKMEK-ben pedig a magas fokú egymásra odafigyelés kapott meg, ez a gondoskodó figyelem rám is irányult első perctől kezdve. Az iskolákban is valaki mindig segít, ha elakadok valamiben. A gyermekek ragaszkodása folyamatos örömet jelent számomra. Eddig nagyon pozitív és nagyon intenzív tapasztalásaim vannak Temesvárról.

Makkai Zoltán