Mint arról már korábban hírt adtunk, Excellenciás Roos Márton püspök meghívására május 18-20. között a temesvári egyházmegye vendége volt Őexcellenciája Miguel Maury Buendía érsek, a Szentszék bukaresti és moldovai nagykövete. Itt tartózkodása alatt az apostoli nuncius egyházmegyénk több plébániáját és közösségét felkereste, pünkösd ünnepén pedig a temesvári székesegyházban a bérmálás szentségében részesítette az arra felkészült fiatalokat.
A látogatás első napján, május 18-án délután az apostoli nuncius az óbesenyői egyházközséget kereste fel, ahol 6 órakor szentmisét mutatott be a helyi templomban. A liturgia végén ft. Velciov Péter helyi plébános bolgár nyelvű Szentírást és a templom történetét összefoglaló kötetet ajándékozott a magas rangú vendégnek.
A hegyvidéki főesperesség lelkipásztorai és az itt élő hívek máriaradnai zarándoklata alkalmával május 19-én, szombaton 11 órai kezdettel az apostoli nuncius szentmisét celebrált a kegytemplomban, azt követően pedig felkereste az egyházmegyei Caritas szervezet lippai létesítményét.
A főpásztori látogatás következő állomása a vingai, zömében bolgár nemzetiségű hívek alkotta egyházközség volt, ahol a templom előtt a közösség fiataljai, de az idősebbek közül is többen, színpompás népviseletbe öltözve fogadták az apostoli nunciust. A ft. Mirciov Sebastian helyi plébános vezette Szentlélek-litániát követően Negrei Ioan helyi polgármester a közösség nevében egy Vingát ábrázoló festményt nyújtott át a Szentszék nagykövetének.
Pünkösdvasárnap a Szent György székesegyházban Msgr. Miguel Maury Buendía nuncius ünnepi szentmisét mutatott be és mintegy 80 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Beveze- tőjében a magas rangú vendég megköszönte az egyházmegye főpásztorának a szívélyes meghívást, majd Szentatyánk, Ferenc pápa üdvözletét tolmácsolta az egybegyűlt bérmálkozóknak és szüleiknek. Ugyanakkor a Szentlélek kiáradásának ünnepén a hívek imáját kérte Msgr. Pál József-Csaba főesperesért, egyházmegyénk újonnan kinevezett püspökéért. Szentbeszédében az apostoli nuncius pünkösdhöz kapcsolódóan így fogalmazott: ezen a napon az apostolok, megszabadulva félelmeiktől hirdetni kezdték Isten igéjét, Jézus Krisztus feltámadásának igazi tanúságtevőivé váltak. Német és magyar nyelven elhangzott szentbeszédében Roos Márton püspök a fiatalokhoz intézte szavait: – A bérmálás szentsége isteni segítséget nyújt nektek hitetek gyakorlásában, és megerősít benneteket, hogy Isten szavának élő tanúi legyetek.
Az apostoli nuncius látogatásának utolsó állomása a csáki egyházközség, valamint a helyi Caritas szervezet volt. A templomban a Szentatya követét ft. Filip Dorin-Gyula plébános, valamint a helyi polgármester üdvözölte. A csáki Caritas szervezet igazgatója, ft. Kóbor György ny. lelkipásztor pedig az itt működő különböző szociális létesítményeket mutatta be az apostoli nunciusnak. A Szentszék nagykövete felkereste még a csáki román ortodox és szerb ortodox templomot, ahol ugyancsak nagy tisztelettel köszöntötték.
S.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
1 June 2023EUR4.9696 RONHUF1.3383 RONUSD4.6562 RONXAU293.0418 RONIdőjárás