21 Dec 2017
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Karácsonyi pásztorlevél
Karácsony ünnepkörében szeretettel köszöntöm a temesvári református egyházmegye minden tagját, és minden kedves testvéremet felekezeti hovatartozásától függetlenül. Kedves hívő keresztyének és kedves Krisztust kereső emberek! Engedjék meg, hogy egy rövid visszatekintéssel kezdjem azt, amit el akarok mondani. Nem is olyan régen volt, mindössze néhány évtizede- az én gyerekkoromban is -, amikor ádvent és karácsony eljöttét az emberek nem úgy ünnepelték, hogy fényárban úszott az egész ország és reklámok hívták fel a figyelmet az ajándékok bő választékára. Az ünnep elsősorban a lelkünkben ragyogott fel. A fény a fenyőfákon a nyugodtan és békés pislákoló gyertyaláng adta, amely az emberek szívét melegséggel és örömmel töltötte meg. A gyertya Krisztus életét szimbolizálta azzal, ahogyan elfogy, miközben fényt és meleget áraszt, miként az Üdvözítő is meghalt, hogy az embert megváltsa. Régen nem volt lehetőségünk drága, minden igényeket kielégítő és felülmúló, sokszor felesleges ajándékokkal meglepni egymást. Az emberek nem is gondoltak arra, hogy elkötelezzék magukat a bankoknak csupán azért, hogy drága ajándékokat vásároljanak. Nem is volt erre szükségük, mert az egyszerű ajándékokat a legszebb, a szívből fakadó szeretettel adták. A fenyőfát dióval, almával, mézeskaláccsal és színes papírból font lánccal díszítettük fel, mely talán nagyobb örömet jelentett, mint ma a legdíszesebb, legpazarabb fenyőfadíszek. Egyszerű, mégis szép, és hasznos dolgokkal ajándékoztuk meg egymást, amit sok esetben magunk készítettünk, mert tudtuk mivel szerezhetünk örömet szeretteiknek. Egy zokni, egy sapka, harisnya vagy egy kesztyű, talán nagyobb örömet váltott ki, mint a mai drága ajándékok. De a világ megváltozott körülöttünk, és talán mi magunk is. Ma már nem figyelünk az igazi értékekre, mint a szeretet, becsület, tisztesség vagy igazság, hanem teljesen mást tartunk értéknek. Irigykedünk egymásra, s ez által a feszültségek is egyre nőnek közöttünk. De akik Istent nem ismernek, azok hogyan is éreznék jól magukat, és főleg hogyan lenne közösségük Istennel? Minden, ami a Krisztussal való közösségeket összetartja, az rombolódik. A mai világban reményvesztett emberek kellenek és olyanok, akik elveszítik hitüket, és akik kétségbeesetten kapkodnak minden bizonytalan alapú kedveskedés és simuló beszéd, értéktelen lom-ajándék után. De bátran ki merem jelenteni, hogy minél távolabb kerülünk a hittől, s ez által Istentől, annál boldogtalanabbá, elkeseredettebbé válunk.
Ha ebbe a hitevesztett állapotba belekerülünk, nem tudjuk, mi hiányzik az életünkből, pedig nem más hiányzik, mint az igazi szeretet csodája. Nem más hiányzik, mint Krisztus és általa a béke! Vallási meggyőződéstől függetlenül mindenki készül a karácsony ünnepére. Azonban a bennünk rejlő különbségek is egy igaz valóságra irányítják figyelmünket: az Isten gyermekére, a testet öltött szeretetre. “Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten maga a Szeretet.” (1 János levél 4,8 ) Isten a Megváltó Krisztus érkezésével értelmet adott az ember életének. Születésével. Nagyon nagy rá az igény! Sokakban nem is tudatosul a reménytelenség, csak rosszul érzik magukat, félnek, indulatosak, elkeseredettek. Mindennapjainkban is elég nagy a zűrzavar: év végi zárás, karácsonyi bevásárlás, takarítás, ajándékkészítés, családi programok torlódnak egymásra. Mégis a hozzánk közelítő ünnep, karácsony ünnepe, egyre nagyobb fényességgel világít ebben a sötétségben. Várjuk a megérkezését, csendességét, még talán akkor is, ha nincs kivel megosztanunk ezt a napot. Mi tehát karácsony titka? Az, hogy megmutassa a szeretet forrását Krisztust, aki megváltja az életünket. A szeretetet nem lehet ráerőszakolni senkire, nem lehet törvénybe iktatni, sem sürgősségi rendeletekkel elrendelni. A szeretet nem így jön létre, hanem úgy, hogy ráeszmélünk, szükségünk van rá, a Megváltóra. Rájövünk, hogy mit sem ér az életünk nélküle és egymás nélkül. Ne gondoljunk rózsaszínű álmokra, de gondoljunk gyermekeink örömére a karácsonyfa alatt, gondoljunk idős hozzánktartozókra, vagy gondoljunk önmagunkra, amikor hibánkért megbocsátást és szeretetet is kapunk.
Kedves emberek! Engedjék meg, hogy az év végéhez közeledve, köszönetet mondjak mindazoknak, akik egész évben segítették egyházunkat, egyházmegyénket, ezen belül is a gyülekezeteink fejlődését és lelki munkáját. Így köszönöm az alkalmazottak: a lelkipásztorok, titkárok, kántorok, vallástanárok, harangozók, gondozók, de a jó presbiterek, gond- nokok és főgondnokok munkáját, hogy az egyre nehezedő körülmények között helytállnak, és bizonnyal jó szívvel és hittel látják el feladataikat. Köszönöm az egyháztagoknak az egyház fenntartást, az önkéntes perselyes és cél adományokat, a diakóniai, belmissziós és társadalmi munkákban nyújtott önzetlen segítséget és az aktív részvételt, a rászorulók támogatásában. Köszönöm a vállalkozóknak, hogy több alkalommal támogatták rendezvényeinket és anyagi segítséget is nyújtottak. Köszönöm a politikai szervezetek pártatlan segítségét és az együttműködést. Kívánom mindenkinek, hogy a krisztusi szeretet és a vele járó békesség tegye széppé az ünnepet és az emberi lelkeket. Leljék meg örömüket szeretteikben és embertársaikban, hogy a karácsonyt és az új esztendőt új szívvel és megújult lélekkel kezdhessük. Áldott, békés, szeretettel teljes karácsonyt és boldog új évet kívánok mindenkinek!
Bódis Ferenc esperes
