A Kafka Kávézóban megtartott Szintén zenész-sorozat vendége Kajtár Árpád zenész, a hetvenes évek temesvári zenei felpezsdülésének egyik tanúja, akinek életét minduntalan átszőtte és meghatározta a zene. A Sors különös kegyelméből, Kajtár Árpád abban a szerencsében részesült, hogy a beat-korszak legerőteljesebb tombolása közepette kezdett el zenélni, és az általa életelemeként megfogalmazott tevékenység mai napig tart. Mátray László színművész kalauzolásával Kajtár Árpád történetei nyomán a kávézó közönsége betekintést nyerhetett a hetvenes-nyolcvanas évek temesvári zenészvilágába, megismerhették azokat a törekvéseket, amelyeknek köszönhetően önmaguk és környezetük számára elviselhetőbbé kívánták tenni a gúzsba kötött szabadság esztendeit. A sikeres zenész pályája az akkori magyar középiskolában indult, ahol előszeretettel foglalkoztatták a főképpen osztálytársakból összeállt diákegyüttest – máig kellemes emlék egy-egy vidéki kiszállás, például a végvári, ahol a temesvári magyar líceum fiataljai egész estét betöltő előadással vettek részt. Később a zene iránti szeretet lassan mindent felülírt – akkor más közismert zenészekkel együtt hódolt szenvedélyének Kajtár Árpád a Classic 20 vagy az Univers együttesekben. A korszak elit vendéglőiben és szórakozóhelyein, nyáron a román tengerparton eltöltött hosszabb vagy rövidebb időszakokról szóló, illetve a Magyar Színházban eltöltött esztendők kapcsán felelevenített történeteknek köszönhetően nyert a kávézó közönsége betekintést egy immár végérvényesen letűnt korszak kulisszái mögé. A kedélyes hangulatú beszélgetést saját szerzeményeinek előadásával színesítette a vendég, aki sok évtizedes zenészi pályával maga mögött vallja, hogy a zenének mindenekelőtt az időtálló és megbízható emberi kapcsolatokat köszönheti.
Makkai Zoltán


04 Oct 2013
Írta admin
0 Hozzászólás