Ilyenkor farsang idején előszeretettel „jelenik meg” egy-egy mulatságon a patáslábú, ezúttal mégsem őkelme látogatott el a Béga-parti kis faluba, hanem az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar által a Szórvány Kulturális Karaván keretében létrehozott színpadi előadással örvendeztették meg a szervezők az óteleki közönséget. Bebizo- nyosodott, hogy van értelme, van kinek bemutatni vidéken is egy-egy színpadi produkciót, az óteleki közönség a tánc, élő zene és a művészi alakoskodás finom ötvözeteként létrehozott, könnyed, mégsem primitív előadásnak tapsolhatott. Életszerűen idézték meg a színművészek, táncosok az egykori falusi lakodalmak hangulatát, Tarcsa Marcsa (Éder Enikő színművésznő nagyszerűen előadott, sorozatos átváltozásainak lehettek tanúi a nézők) és Lőködi Gyurka (Harsányi Attila Jászai Mari-díjas színművész igen hitelesen elevenítette meg a parasztlegény figuráját) egybekelése kiváló keretet nyújt az esemény fontos mozzanatainak a karikírozására, és több Móricz-elbeszélésből merítve, a mókázásra. A vőfély, koma Katkó Ferenc színművész alakításában mindig a helyzet magaslatán, a másik koma Tege Antal szintén amikor kell “veszi a lapot”. Összességében egészséges humorral fűszerezett, jó hangulatú komédiát hozott Ótelekre az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánja, amely a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Arad Megyei RMDSZ partnerségében jöhetett létre. Az előadást fergeteges táncház követte.
Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója elmondta, hogy A Zördög című előadást eddig huszonhat Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával tizenegy helyszínen mutatta be az Aradi Kamaraszínház. Tavaly novemberben a karaván átlépte Arad megye határait, és állomásai közé felkerült a Hunyad megyei Déva is. “Érdekes koprodukció az Aradi Kamaraszínház előadása, ugyanis szabadkai zenekar, békéscsabai táncosok és színművészek, miskolci, temesvári, aradi színművészek nagyszerű együttműködésével jött létre – mondta az igazgató. – Nagyon örvendünk, hogy Temes megyébe is eljutottunk, reméljük, hogy további Temes megyei településeken is bemutathatjuk akár ezt a zenés, táncos előadást, akár más előadásunkat. Az Aradi Kamaraszínházban folyik a munka, február végén fogjuk meghirdetni az idei bérleteinket, örömmel mondhatom, hogy sok temesvári színházkedvelő barátunk tekinti meg az aradi előadásainkat. Idén is érdekes előadásokkal készülünk, a békéscsabai Jókai Színházzal együtt visszük színpadra Kiss Csaba: De mi lett a nővel című előadását, valószínűleg bemutatásra kerül a III. Richárd-előadás is. Szintén a Magyar Kormány támogatásával jelentetünk meg egy CD-t, amelyre az utóbbi száz esztendő erdélyi magyar költészetének gyöngyszemeit rögzítjük, és ezzel párhu- zamosan született meg az E-líra 100 című előadásunk, amelyet Aradon már bemutattunk. Az utóbbi évszázad erdélyi magyar zenéjének bemutatására készülünk, idén egy táncjáték is bekerül a repertoárba, és sok-sok vendégelőadásra is számíthatnak a színházrajongók.”
Makkai Zoltán
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


20 Feb 2020
Írta admin
0 Hozzászólás