A vasárnapi szentmise keretében meggyújtották az első adventi gyertyát a pusztakeresztúri templomban. A keresztény világban az első gyertya meggyújtása a karácsonyi böjt kezdetét jelenti, a várakozást a kis Jézus születéséig, napjainkban viszont a december elején meggyújtott fények az elkövetkező hetek nyüzsgését, roha­nását szimbolizálja.
Ft. Bene Tamás a prédikációban arra intette a híveket, hogy mindig éberen várjuk az Úr Jézus eljövetelét, lélekben mindig legyünk felkészülve a számadás napjára, hagyjuk el a sötétség országát, és legyünk a világosság fiai.
Karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amikor Jézus szü­letését ünnepeljük, ugyanakkor vi­lágszerte a felebaráti szeretet kerülhetne az előtérbe. Sajnos, a mai vi­lágban nem adunk a lelkiekre, a csa­láddal való teázás helyett, egész nap azon törjük a fejünket, mikor fejezzük be a takarítást, mikor süssünk, főzzünk, milyen ajándékot vásároljunk. Sokszor nem figyelünk arra, hogy egy ölelés, közös program a gyerekekkel többet ér, mint bármilyen drága aján­dék, csillogó-villogó ablakdísz. Néha egy ölelés, jó szó többet ér, mint a világ legfinomabb tortája, hiszen a köl­tővel együtt valljuk: „Mint szomjazónak a pohár víz/ Úgy kell mindig egy kis melegség/ Hisz arra született az ember/ Hogy szeressen és szeres­sék” – (Szilágyi Domokos, Kará­csony).
Az idő viszont rohan, telnek-múlnak az évek, arra jövünk rá, hogy elhanyagoltuk az ünnepek lelki részét, s a hangsúlyt az evésre-ivásra fektettük, és a mindenkori kérdés bennünk fog élni: miért is kell mindig rohanni? Miért nem töltöttünk több időt együtt? Ezek a kérdések sokszor már csak akkor merülnek fel bennünk, amikor már túl késő, a gyerekek kirepültek a fészekből, az idősebbek pedig már egy szebb világból figyelnek minket.
Kívánom, hogy az adventi idő­szak legyen mindannyiunknak jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk az élet értelmén, fontossági sorrendet alaktsunk a lelkünkben, ne a saját hasznunkat nézzük, hanem pró­bál­junk jobbak lenni, türelmessebbek, megértőbbek embertársinkkal, mert senki sem tökéletes.
És az advent elmúltával, szentestén elmondhassuk azt, hogy tényleg sikerült közösen ké­szülődni, énekelni, beszélgetni „S hogy ne a hóban, csillagokban,/ Ne ünnepi foszlós kalácson,/ Ne díszített fákon, hanem/ A szívekben legyen KARÁCSONY” (Szilágyi Domokos, Karácsony).
Tóth-Baráth Szilvia fényképes tudósítása