Háromszáz éve született Maximilian Emmanuel Fremaut

Nem lenne túlzás, ha valamely temesvári polgártársunk azt javasolná, hogy ennek a kiváló vízügyi mérnöknek emeljenek emlékművet a város egyik kiemelt pontján vagy a Bánság valamelyik más településének kiemelt helyén. Az idei évet pedig nyugodtan lehetne emlékévnek is nyilvánítani, hiszen ez a dél-németalföldi vízügyi szakember, aki a Bánságért (is) oly sokat tett, kereken háromszáz éve született. Emlékezetét az utókor történészei folyamatosan életben tartották: a régi nagy történetírók közül Griselinit, Szentklárayt vagy Böhm Lénártot említhetjük, a jelenkorban pedig például dr. Jancsó Árpád tudománytörténészt. Ennek ellenére azonban kijelenthetjük, hogy Fremaut személye a széles nyilvánosság előtt a mai napig nem eléggé ismert.

Mit tudunk Maximilian Fremaut származásáról?
Bár alig szűk két évtizedes munkássága idején, Európa számos vízügyi műtárgyán hagyta kézjegyét, személyéről viszonylag keveset írtak a (tudomány)történészek. Kezdjük hát a száraz tényekkel, melynek legjobb öszszegzését Anton Peter Petri rövid, alapos – bár tévedésektől mégsem teljesen mentes – munkájában találhatjuk. Lábjegyzetekkel együtt mindössze 10 oldalas tanulmánya egyfajta térképként szolgálhat bárkinek, aki Fremaut munkássága iránt érdeklődik. Elolvasását a temesvári katolikus püspökség levéltára tette lehetővé számomra, amiért ezúton mondok köszönetet Claudiu Călin úrnak. Nagyon értékes információkat bocsátott rendelkezésemre továbbá Agostino Montanari olasz helytörténész, akire több helyen is hivatkozom a későbbiekben.

Sint Vedastuskerk, Menen Fotó: Wikipedia/LimoWreck

Maximilian Emmanuel Fremaut 1725. október 30-án a belgiumi Nyugat-Flandria tartományban fekvő Menen városában született. Származását illetően vallon, vagyis a Habsburgok fennhatósága alá tartozó Dél-Németalföldről származott, anyanyelve francia volt. Képzését illetően pedig több helyt azt említik, hogy Észak-Németalföldön, egyes források szerint Leidenben szerzett vízügyi mérnökként diplomát (itt Petri szerényen annyit mond, hogy erről nincsenek adatai). Születési anyakönyvi adatait Petri többször is próbálta kikérni a meneni parókiáról, de nem járt sikerrel. Végül Nádasdi István belgiumi magyar kutató adta meg neki a keresett adatokat Fremautról: szülei Maria Katharina Theresia Castoloin és Johann Baptist Fremaut voltak. Ami Petri idejében, az 1990-es években, sok levelezés útján volt csak megszerezhető, az a belga levéltárak Agatha nevű online platformja révén ma már könnyedén hozzáférhetővé vált (lásd fenti illusztrációnkat). A következő illusztráció azt a templomot mutatja, ahol Fremaut keresztelésére sor került.

A bécsi udvar felfigyel Fremaut különleges tehetségére
A Bánság területén – mint az közismert –, nagy kiterjedésű mocsarak voltak. Az ilyen területek sok betegséget terjesztettek (például maláriát) és mezőgazdasági művelésre is alkalmatlan volt a talaj. Ráadásul a már meglevő folyók gyakran kiöntöttek, jelentős károkat okozva.
A török kiűzését követően szinte rögtön, már Claude Florimund Mercy (1666-1734) bánsági kormányzósága alatt megkezdték a csatornák építését. Ennek ellenére megmaradtak az alacsony vízállás miatti problémák aszály idején, illetve a gyakori áradások pusztításait sem sikerült megszüntetni.
Mintegy 30 évnyi meddő, illetve nem kielégítő eredményességű erőfeszítés (és pénzbefektetés) után végül úgy döntött a bécsi udvar, hogy tapasztalt vízügyi mérnököt kell alkalmazni és ennek költségét sem sajnálták. Felkérték Dél-Németalföld helytartóját, Johann Karl Philipp von Cobenzl (1721-1770) grófot, hogy keressen alkalmas vízügyi mérnököt a bánsági munkálatok vezetésére.

Maximilian Emanuel Fremaut keresztelési anyakönyvi bejegyzése Menen (BE) városi archívumából

Oostende környékén bizonyított először Fremaut
A mai Belgium tengerpartján, Nyugat-Flandriában fekvő Oostendében már a 17. század közepe táján, 1669ben létezett egy komplex, háromrészes zsiliprendszer Slijkensnél. Mivel akkoriban a gátak tartószerkezete főleg fából épült, az idő foga viszonylag hamar megette – 1730 körül az ún. hajóféreg rohamos tempóban pusztította a berendezéseket, és egy komoly árvizet követően gyors beavatkozásra volt szükség. Az előállt probléma és árvízveszély végleges megoldására 1753-1758 között került sor. A munkálatok irányításában Maximilian Fremaut is részt vett, 1757ben már a projekt aligazgatója volt.
Cobenzl gróf a bécsi udvar megbízásából megkereste Fremaut-t egy 1200 koronás ajánlattal, viszont ő ennél jóval többet tudott kialkudni magának – 2000 koronát. Ez a pénz ugyan nagyon sok, viszont – amint azt a későbbiekből egyértelműen kiderül – sokszorosan megdolgozott fizetségéért. Bécsbe, majd a Bánságba érkezésének történetét Hermann Guetler írta meg diszszertációjában részletesen.

Tíz év, tíznél több nagyszabású projekttel
Tíz év alatt, 1758-1768 között a Habsburg Birodalom egymástól igencsak távol eső területein vett részt vízügyi és egyéb gazdasági munkálatok irányításában. Szerteágazó és igen eltérő jellegű projektjeinek közös nevezőjét két pontban foglalhatjuk össze.
Egyrészt árvízvédelmi, mocsárlecsapolási és vízszabályozási projektjeivel növelte a birodalom megművelhető és lakható területeit és lehetővé tette egyre több telepes idecsábítását. Másrészt azáltal, hogy a folyóvizek hajózhatósága javult, a vízi áruszállítás is egyre több folyószakaszon vált lehetővé, illetve a megtermelt javakat könynyebb volt eljuttatni a nyugat-európai felvevőpiacokra. A hajózás javításának célja az volt, hogy a déli országrészeket a Száván az Adria felé, az északabban levő területeket pedig a Dunán keresztül a németországi tartományokon keresztül hozzásegítse ahhoz, hogy áruik könnyebben és olcsóbban jussanak el a nyugat-európai piacokra. Ezen céllal összefüggésben egyéb logisztikailag fontos épületek (pl. magtár) és intézmények (hajóépítő üzem) létrehozásában is vezető szerepet vállalt.
Anton Peter Petri Fremaut munkássága helyszíneként a következőket említi: Aquileia, Bánság, Breisgau, Dunadombó (szerbül Dubovac), az Elbavidéke, Adige folyó völgye, Ljubljana, Tirol, Trieszt, Szlavónia, Rajna-vidék, Mosonmagyaróvár. Ez a lista ugyan nem teljes, de így is lenyűgöző, hiszen mindössze 11 évig volt a Habsburg Birodalom keleti tartományaiban.
Anton Peter Petri listája igen hoszszú, viszont rövid tanulmányában vélhetően terjedelmi korlátok miatt – a részletekre nem tér ki. Jelen cikk megírásakor így egyik célunk az volt, hogy a szakirodalom alapján legalább a települések szintjén jobban konkretizáljuk azokat a helyeket, ahol Fremaut szakértőként vagy konkrét irányítóként közreműködött.

Fremaut vízügyi és gazdasági projektjei időrendi sorrendben
Összefoglaló kronológiát sajnos sehol sem találtam működéséről, viszont Montanari úr egy elég részletes kronológiát osztott meg velem, mely Petri felsorolásának legtöbb elemét sorba rakja és így jobb áttekintést ad munkásságának időrendjéről. Adatait a különféle nyelvű szakirodalmi dolgozatokból ellenőriztem. Petri, Agostini és az általam felkutatott szakirodalom adatainak összesítésével egy bővebb és valamivel részletesebb listához jutottam, amit a cikk következő részében osztok meg az olvasókkal. A Petri által említett helyszínek közül kizárólag a Rajnára és Mosonmagyaróvárra vonatkozóan nem találtunk további részleteket (magyarként különösen legutóbbit fájlalom).

1757/1758-ban Temesváron kezdte meg a munkálatokat hidak, utak és gátak építésével, valamint a Bega és a Temes folyók összekötésével. Mai napig is használja és karbantartja a román vízügy például a tervei alapján készült tápcsatornát Kastély (románul Coștei) és Nagytopoly (románul Topolovățu Mare) között, a hozzátartozó zsilipházakkal együtt. Ezen berendezések segítségével a Bega árvizei nagyjából megszűntek, és hajózhatósága biztosítottá vált.

Régiónkban a második nagyszabású projekt a kiterjedt dél-bánsági alibunári mocsárvidék lecsapolása volt. Az eredmény itt több mint 200 ezer hektár mezőgazdasági terület termékennyé tétele lett. Ezt a munkát Fremaut halálát követően tanítványa, Kosztka János Tivadar fejezte be.

1762-ben kinevezték a trieszti és tengerparti hajógyárak főigazgatójává. 1763-ban udvari kereskedelmi tanácsos (Hofkommerzienrat) lett. Hírneve ekkor már nagy volt: a mocsarak kiszárításával kapcsolatos tudását ekkortájt például egy szlovéniai lápos vidék termővé tételekor is felhasználták Ljubljana környékén. Ennek alapján egy levezető csatorna épült, aminek sikerességét és jelentőségét bizonyítja, hogy később a Gradaščica és a Ljubljanica folyókat összekötő Gruber-csatornát ugyanezen a nyomvonalon építették ki.
1764-ben, Giovanni Baldasseroni mérnökkel közösen megbízást kapott a Szent Teréz vesztegzári épület (Lazzaretto Santa Terese) megépítésére. A tervet a Császári Egészségügyi Tanács 1765. január 15-én hagyta jóvá, azonban a megvalósítás elhúzódott csaknem egy évvel halála utánig – 1769 júliusában avatták fel.
1765-ben megtervezte és irányította a mai horvátországi Kraljevicában levő Porto Re hajóépítő manufaktúra építési munkálatait. Ez idő tájt készül el több magtár a Száva és Kulpa folyók mentén, például Sziszek városánál.
1765-1767-ben a Duna hajózhatóságának javítása érdekében Bécsből kiküldték, hogy a Moldva hajózhatósága érdekében készítsen terveket és ennek során bejárta a Prága és České Budějovice közti szakaszt. Javaslatát végül nem valósították meg a várható hatalmas költségek miatt.

Téglásy Sándor (folytatjuk)