A kongresszuson résztvevő Temes megyei szervezet küldöttségét – (fotó balról jobbra) Ihász János, Oláh Attila, Farkas Imre, Szabó Szebasztian, Dénes Ildikó, Kapor Évi, Sipos Ilona, Kálmán Ágnes, Olteanu Roberta, Kapor Antonius, Molnár András, Kiss Zsolt, Pongrácz Sándor, Demeter Zsolt – Molnár András megyei elnök vezette, aki lapunk érdeklődésére az alábbiakban né­hány fon­tos elemet emelt ki a kong­resszus munkálataiból. Kelemen Hunor, szövetségi elnök beszámolójából például azt a felelősséget, amellyel a kormány­zatban részt vevő RMDSZ-es képviselők a jár­vány alatt az emberek életének megmentését a legmesszebbmenően felvállalják. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy si­került megőrizni a szervezet brüsszeli képviseletét. Molnár András mértékadónak tartja az elnök megállapítását miszerint: “Transzilvanisták vagyunk, és nemcsak azért, mert földraj­zilag ez a mi hazánk, hanem sokkal inkább azért, mert azokat a transzilván értékeket valljuk mértékadónak, amelyek elvezettek Kós Károlytól Sütő Andrásig, Szentimrei Jenőtől Tamási Áronig és Kányádi Sándorig, Bánffy Miklóstól Kántor Lajosig, Tavaszy Sándortól Egyed Péterig. Külön-külön lehetünk kon­zervatívok vagy liberálisok, keresz­ténydemokraták vagy szocialisták, bal­oldaliak vagy jobboldaliak, esetleg centristák, de együtt erdélyi magyar transzilvanisták vagyunk. Az elnöknek az a megállapítása, hogy az önkormányzati választásokon elért sikerek mellett voltak veszteségei is az RMDSZ-nek, főleg a szórványban, ez megyénkre is vonat­kozik.” A kormányzási szerepvállalás kapcsán Molnár András az elnök beszámolójából fontosnak tartotta az alábbia­kat: “Megkaptuk a bizalmat és a fel­hatalmazást választóinktól, köszönet érte, és adottak voltak az alapfeltételek ahhoz, hogy kormányalakítási tárgyalásokat kezdjünk. Leültünk a Nemzeti Libe­rális Párt és az USR-PLUS képviselőivel, és több mint hat év után ismét vállaltuk a kormányzati szerepet és az azzal járó fe­lelősséget. Felelősséget vállaltunk a kö­zös­ségünkért, a romániai magyar nem­zeti közösségért, ugyanakkor felelősséget kértünk és kaptunk az ország minden egyes polgáráért. A kormányzással a kettő együtt jár. A kormánytárgyalások megkezdésekor nem voltunk naivak, és láttuk, hogy a koalíciót alkotó három politikai alakulat között vannak jelentős világnézeti különbségek. Tisztában vol­tunk azokkal a megoldatlan problé­mák­kal is, társadalmi, gazdasági feszült­ségekkel, amelyek egyrészt a világ­jár­vány miatt, másrészt az előző kormány­zatok elhibázott politikájából kifolyólag összegyűltek. Vállaltuk azt, hogy együtt kormányzunk, és mi az első pillanattól egy teljes ciklusra, négyéves kormány­zásra készültünk,jó kormányzati csapatot sikerült munkába állítani. Miniszte­rek­kel, államtitkárokkal, intézményve­zetők­kel, prefektusokkal és alprefektusokkal. Nyolchónapnyi tevékenységünk igazolja, hogy tudjuk a dolgunkat, igyekszünk olyan megoldásokat találni, amelyek vissza­hozzák az elveszett reményt, meg­erő­sítik ott, ahol az meggyengült.” A kongresszus által elfogadott Cselekvési tervben is szerepel a Szívügyünk a csa­lád program amelynek kapcsán Kelemen Hunor, a Ma­ros­szentgyörgyön megtartott kongresszuson leszögezte: „Nehéz hely­zetben a legalapvetőbb köteléket, közösségünk támpillérét kell erősíteni: a családot. Emellett, mint fogalmazott ki­emelkedő feladat a települések fejlesz­tése, a kör­nyezet védelme és a fiatalok lehető­sé­geinek bővítése az oktatástól a vállal­kozói kedvezményeken át a spor­tolásig. Azon dolgozunk, hogy az új normalitás egyszersmind jobb legyen, mint a régi.”