A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház májusi bemutatója különleges vállalkozásnak ígérkezett. A premiert követő második előadásra ülök be a stúdióterembe. Szokás szerint míg a belépésre várunk, a plakátot (Andor Arnold munkája) nézegetem. Mi tagadás, tetszik. A vadászgépek és madarak közös röpte különös hangulatot kelt, egyszerre idézi az ember repülés iránti mindenkori természetes szabadságvágyát és a vágy gyilkos ösztönné torzulását is. A stúdió játékterét nagyszemű hálók határolják és osztják részekre, lehangoló a látvány: egy fémlétra, egy bádoghordó, rakodáshoz használt gyalulatlan fakeretek, gumiabroncsok. A lengő háló nem olyan egyértelmű jelkép, mint a rács, nem a rabság állapotát, inkább a foglyul ejtés, a csapdába esés pillanatát állandósítja, de hagy némi reményt a szabadulásra.
William Wharton a Madárka című regény írója idén novemberben lenne száz éves. Az álnéven publikáló amerikai festőművész már elmúlt ötven, amikor 1978-ban megjelentette első könyvét, amelynek 1984ben készült el a filmváltozata. A színházi közlemények szerint a Madárka kultikus regény. Ízlelgetem a jelzőt, a valláshoz kötődő elsődleges jelentés elhalványult, a megszokott, széleskörben használt kultikus szó, egy szűk körre érvényes elfogadottságra, ismertségre utal. Vajon kik lehetnek e szűk körbe tartozók, a pacifista háborúellenesek, a kanáritenyésztők, a veteránok, a pszichiáterek mindenhatóságát megkérdőjelezők, a lázadó, önmagukat kereső fiatalok, az olvasás rabjai? Talán mind együtt és még sokan mások. Valaha régen láttam a filmet, s mert az élményből csak a megrendültség elhalványult emléke maradt, az előadás előtt megnéztem újra, majd a könyvet is elolvastam. Akkor még nem tudtam, csak a bemutató után a temesvári rádióban elhangzó interjúból derült ki, hogy ugyanazt az utat járom be, mint a színházi produkció résztvevői. Jó út ez, különleges, intellektuális kihívásokkal teli, mindenkinek ajánlom, és köszönet érte, mert be kell vallanom, a színházi előadás miatt olvastam el ezt a 46 évvel ezelőtt megjelent, üzenetében és megformáltságában azonban nagyon is korszerű könyvet, amelyet nagy kár lett volna kihagyni. Szó nincs arról, hogy rangsorolni próbálnám a három alkotás keltette élményt, mert ez nemcsak lehetetlen és felesleges, hanem csak a hármasság komplexitására figyelek, arra hogy az élmények miként adódnak öszsze és mélyítik el egymást szükségszerű másságukban. A regényben két szereplői szólam, a címszereplő Madárka és Al rövidebb-hosszabb én-elbeszélése, monológja váltakozik, ebből rajzolódik ki egy korántsem idilli beavatástörténet, majd a két fiatal férfi felnőtté válását felgyorsítja és értelmetlenségével felül is írja a háború. Különleges férfitörténet ez, amely megformáltságából adódóan feldolgozásra, adaptálásra vár, amit sem a forgatókönyvírók, sem a jószemű dramaturgok nem hagyhatnak figyelmen kívül.
A címszereplőt alakító Erdős Bálint kitűnő alakításában, mintha megelevenedne a filmváltozat hőse, (ami nem másolás, hanem újrateremtés) a madárlétbe zárkózó férfi mozdulatai megrendítőek, esendősége segítségért kiált. Ezzel a kiszolgáltatottsággal ellentétes a magával ragadó szenvedélyessége és rajongása, ahogy a madarakról és a repülésről beszél, értekezik, tart előadást, mint egy huszadik századi istenhitét vesztett Szent Ferenc vagy repülésre kész, de bukásra kárhoztatott Ikarosz. Madárka különc és különleges, álmai és vágyai mélyen emberiek, ezért egyetlen pillanatra sem hihetjük, hogy őrült, s az előadás utolsó percéig hisszük, hogy lesz ereje elszaggatni az elmegyógyintézet hálóját. Az Al szerepét megformáló Czüvek Lórándnak sokkal nehezebb feladata van. Nemcsak azért, mert a filmben ezt a figurát a fiatal Nicolas Cage alakítja, hanem inkább azért, mert a történet teljessége az ő nézőpontjából bontakozik ki. Al, mint a kamaszok általában, a testre koncentrál, edzi és erősíti testét, gondolkodását leköti a test vágyainak kiélése, a lányokban sem lát többet a testnél. Egyetlen igazi, szeretetre épülő kapcsolata Madárka iránti barátsága, amelyben feltétel nélkül elfogadja a másikat, erényeivel és gyengeségeivel együtt, vakmerő kalandokra vállalkoznak, támogatják egymást az elhanyagoló sőt erőszakos felnőttek világával szembeszállva, Al valóban megmenti többször is barátja életét a háború előtti életükben, így természetes, hogy csak ő mentheti meg Madárkát az őrülettel határos elszigeteltség hálójából. Al felidézi barátságuk és felnövekedésük történetét, bár arcsérülése miatt szenvedés számára a beszéd. A jelen és a múlt képei váltakoznak, s nem bánnám, ha a színészeknek nem csak a sötétség, a zene és hangfelvételek segítének, hanem egy-egy animáció vagy filmbejátszás, különösen a háború borzalmainak közvetítésében. Czüvek Lóránd alakításában a fiatal Al megformálása nagyszerű, erőteljes, humoros, élettel teli, de a megvilágosult, megsebesült Al visszafogottsága helyenként erőtlennek tűnt.
Az előadás legkülönlegesebb szereplője, Perta (Hegyi Kincső). A regényben a nők nem játszanak pozitív szerepet, az anyák sem, Madárka anyja egyenesen gonosz és kegyetlen, Al édesanyja nem védi meg fiát az erőszakos apa kegyetlenkedésétől, a katolikus iskola apácái sem értik meg tanítványaikat, a lányoknak nincsnek érzelmeik. Madárka álmában lát egy kanárit, akinek megtalálja a való életben is a mását, a kanárik világában rátalál az ideális családra, megéli a szeretet és a felelősség érzelmeit, álmában ő is madár, de a madarakat tenyésztő önmaga is. Ezt a különleges kettősséget a férfiregénybe becsempészett női energiát és szépséget jeleníti meg Gyulay Eszter dramaturgrendező koncepciójában Perta, aki a madár is, meg ápolónő is. Hegyi Kincső igazi álmaink madara, a törékeny és szépséges kismadarat a jelmez és pontosan koreografált mozdulatok hordozzák, a madárdal emberivé válik, és a két színész éneke az egymásra találást jelzi. Perta élőbbé, mozgalmassá teszi az előadást, de a kanári nővé válása egy kicsit mintha a tündérmesék felé vinné el a történetet, a lélektani regény jelleg ezzel gyengül. Albert Alpár, a jelmeztervező, díszlettervező Pirityi Emese, a kanárit életre keltő báb Raffai Péter, a zene Marton Róbert munkája. Az izgalmas és elgondolkodtató produkció valódi intellektuális élmény, a hétvégén évadzáró előadásként is láthatja közönség, mindenkinek ajánlom.

Mészáros Ildikó