22 Dec 2019
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Kedves unitárius Testvéreim!
Az új év hajnalán az örökkévaló Istenbe vetett hittel, az ő útmutatásában és gondviselésében bízva, imádkozom azért, hogy mindnyájan sikerekben, megvalósításokban és egészségben gazdag esztendőnek örvendjünk! Ilyenkor, jelképesen az idő küszöbén állva, gondolataink okvetlenül két irányba fordulnak. Egyfelől a mögöttünk levő megtett utat értékeljük, másfelől a köd fedte jövőt kémleljük. Egyszerre a számadás és a tervezés idejét éljük meg. A 103. zsoltár szavaival fogalmazom meg Isten iránti hálámat: „Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét, áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.”
A számadás tekintetében jelképes esztendő határát léptük át. A vallásszabadság 450. évfordulójának ünneplésben gazdag ideje után 2019- ben a jelképes év tapasztalatait és tanulságait összegeztük. A megvalósítások örömmel töltöttek el, hiszen jó volt látni, hogy egész egyházközösségünk – a legkisebb gyülekezettől az egyetemes egyházig – azon fáradozott, hogy fennállásunk e fontos mérföldkövét méltó módon megünnepeljük. Kicsit a vallásszabadság évének hangulatában, örömteli érzésekkel avattuk egyházalapító püspökünk teljes alakos szobrát Kolozs- váron és Sepsiszentgyörgyön, ezáltal is törlesztve elődeinkkel szembeni tartozásunkat. Ám sajnos az elmúlt évben a baj sem került el. A bethlenszentmiklósi templom évszázados tornya percek alatt a tűz martalékává vált, ami döbbenettel és keserűséggel töltötte el lelkünket. Mindazonáltal, még e nehéz órákban is, szívmelengető öröm volt megtapasztalni a közösség erejét, amely a bajba jutott testvérek megsegítésében, vigasztalásában öltött formát. Bár a keletkezett kár visszafordíthatatlan, az újjáépítés pedig hosszú és nehéz lesz, jó tudni azt, kicsiny közösségünk képes arra, hogy önnön problémái mellett mások fájdalmának enyhítésén fáradozzon, a bajban egységes legyen. A jó Isten adjon nekünk erőt, hogy ezt a képességet az előttünk álló évben fejleszthessük, és végre megértsük: felemelkedésünknek, gyarapodásunknak alapfeltétele az összetartozás.
Tágabb közösségünkkel együtt az elmúlt esztendőben az 1989-es forradalom és rendszerváltás harmincéves évfordulójára emlékeztünk. Visszatekintésünkben újra be- leborzonghattunk a kommunista diktatúra rémuralmába, abba a mérhetetlen szenvedésbe, amit az önkényes és elvakult hatalom okozott megannyi ártatlan ember számára. De újra átélhettük a harminc évvel ezelőtti forradalmi napok eufóriáját, amikor tudatosítottuk, hogy bilincseinket összetörte az emberi szabadságvágy. Az azóta eltelt idő hozott számunkra édeset és keserűt is. Egyfelől meg kellett lássuk, hogy a korábban a hatalomhoz dörgölőző opportunisták rögtön a forradalom után a vezető pozíciókat magukhoz ragadták, szembe kellett nézzünk azzal, amint az erre felkészületlen közösségünket elöntötte a „szabad világ” fogyasztószemléletű szennye, ahogy a nyakló nélküli vadkapitalizmus értéket és erkölcsöt nem ismerve használta ki évtizedes elszigeteltségéből ébredő társadalmunkat. Másfelől viszont történelmi lehetőséget kaptunk arra, hogy a kommunista diktatúra korában szétzilált egyházi életünket rendbe hozzuk, sőt a fejlődés és növekedés lehetőségeit keressük. Végül e mostani megemlékezés rámutatott arra, hogy végre lezártnak tekinthetjük azt az átmeneti korszakot, amely a vörösterror után kezdődött el. A régi szemléletű emberek helyett új nemzedékek nőttek fel, akiknek talán sikerül majd magabiztosabban és jobb lelki látással dönteni közösségeink érdekében.
E visszatekintés nem lenne teljes, ha nem szólnék arról, hogy e mostani újévi pásztorlevél az utolsó, amelyet a Magyar Unitárius Egyház püspöki minőségében írok. Így ez egyben mérlegét kell nyújtsa eddigi tevékenységemnek is. Bár nem tisztem véleményezni e korszakot, csak bizalmamat fejezem ki aziránt, hogy a megkezdett reformok egyházunk jó előmenetelét szolgálják majd. Isten adjon bölcsességet az idén megválasztandó vezetőknek ahhoz, hogy az ő törvényeihez idomítsák szándékaikat, és az örök szeretet jegyében, nem urakként, hanem szolgákként munkálkodjanak!
Kedves Testvéreim! Világunkban és társadalmunkban széttekintve, szomorúan állapíthatjuk meg, hogy az önzés és a széthúzás sötét erői mind az embert, mint a közösséget magával ragadták. Az önös célok hajszolása, a másik emberre való oda nem figyelés, környezetünk kizsákmányolása, múltunk ostoba felejtése, kultúránk értékeinek a szándékos súlytalanítása mind olyan gond, ami aggodalommal tölt el. Bár a technika soha nem látott jólétet biztosít számunkra, az évezredes jézusi tanítás továbbra sem költözött az emberi szívbe. A 21. század harmadik évtizedének küszöbét átlépve, ideje lenne már elsősorban önvizsgálatot tartani, és rádöbbenni arra, hogy egyéni életünk csak a kisebb-nagyobb közösség hálójában nyeri el értelmét. Rá kellene ébredjünk arra, hogy egyéni kiteljesedésünk és jólétünk közösségi fejlődésünk függvénye. Látjuk, hogy hova vezetett az önzés! Az isteni parancsot feledve, amely a teremtett világ gondozásáról szól, a természetet kiraboltuk. Közösségeinket, ugyancsak az önzés okán, tönkretettük, értékeinket, amelyek a pénzsóvárgás gátjai lennének, értelmetlennek ítélte e világ. Ilyen körülmények között – talán az utolsó órában – vészharangot kell kondítani! Ideje több alázattal és felelősségtudattal fordulni természet, közösség és embertárs felé, annak érdekében, hogy a rombolás helyett az építés eszközeivé válhassunk.
A 2020-as esztendő egyben magyar nemzetünk egyik legnagyobb traumájának, a trianoni diktátumnak századik évfordulója is. Ám a szétszaggatott nemzet feletti siránkozás és vádolás helyett, ismerjük fel, hogy bár országhatárokat el lehet mozdítani, a nemzet nem téphető szét! Ismerjük fel, hogy kultúránk, értékeink, nyelvünk és hitünk sokszínű gazdagságában mégis egységes. Ezeknek megóvása és megélése pedig olyan lehetőséget teremt, amit sem nagyhatalmi szándékok, sem aktuálpolitikai döntések megrendíteni nem tudnak.
Adja a gondviselő Isten, hogy az új év elsősorban alázatot és felelősségtudatot hozzon számunkra! Ismerjük fel, hogy odafigyelésünkkel és őszinte munkálkodásunk révén erősödhet meg egyházi közösségünk, magyar nemzetünk és emberi nemünk. Isten gondviselő jóságában bízva, kérem az ő áldását és útmutatását mindnyájunk számára ez új évben!
Kolozsvár, 2020. január 1.
Bálint Benczédi Ferenc püspök
