A Matthias Corvinus Collégium jóvoltából kedd este tartott előadást Bandarzsevszkij Anton biztonságpolitikai szakértő a temesvári Bolyai János Szakkollégiumban. Előadásának alapvetése: a hidegháború utáni egyensúlyt kihívások érik mostanában. A lényeges kérdés pedig ez: vajon merre tolódhatnak el az erőviszonyok, és mit tehetnek régiónk országai.
Tény: csupán a gazdasági erőt nézve várható, hogy az USA előbb-utóbb, 2050 körül vagy később elveszítheti első helyét. Másrészt a nyugat-európai hatalmak visszaesése is várható – helyükre jelenleg eddig jelentéktelenebbek kerülhetnek (India, Nigéria stb.)

Bandarzsevszkij Anton (jobbra) és beszélgetőpartnere Szenkovics Dezső (balra). Fotó: Téglásy Sándor

De a dominanciát nem lehet csak gazdasági erőben mérni. Kína egyébként már most sok ország legfontosabb gazdasági partnere.
Komplex megközelítés kell: az USA a még számos területen is világelső: hadi kiadások éves összege, kutatásfejlesztési eredmények, támogatásuktól függő nemzetközi intézmények száma (WTO, IMF, Világbank stb.). Itt álljon csak egy példa: az USA katonai kiadása 900 milliárd dollár körül van, az utána jövő tíz ország ezt csak együtt éri el.
De hogyan végződhetnek a már most létező kihívások? Bár ezek nem azonos jellegűek, nem kérdés, hogy újrarendeződés van kibontakozóban –a konfliktusok száma a világon mintegy 22%-kal nőtt. Bandarzsevszkij szerint három eredmény lehetséges: helyreállhat a régi status quo (például szankciókkal sújthatják a vetélytársakat), esetleg részben változhat a világrend. Legkedvezőtlenebb az lenne, ha átmenetileg globális káosz jönne. Az előadó a legelsőt tartja a legvalószínűbbnek.
És vajon mit tesz, mit tehet Kelet-Közép-Európa ebben a világpolitikai helyzetben, tekintettel arra, hogy Oroszország vissza szeretné szerezni befolyását a volt szovjet tagköztársaságok területén és a NATO-tól azt kéri, hogy az 1997-es határok mögé húzódjon vissza – magára hagyva Közép-Európát? Kézenfekvő lépés, hogy regionális együttműködési szervezetekben próbáljanak összefogni. Ezekből nincs hiány a rendszerváltás óta, gondoljunk a Visegrádi Csoportra, a Three Seas Initiative-ra, vagy a Nordic-Baltic Eightre vagy a Bukaresti Kilencekre. Ezek integráltsági szintje viszont alacsony és befolyásuk pedig változékony.
Az előadás után Szenkovics Dezső, a Sapientia Kolozsvári Karának dékánja moderátorként tett fel kérdéseket, majd a hallgatóság kérdései következtek. Kettőt emelnénk ki: egyrészt rákérdeztek, hogy jellemző-e az oroszokra a választások befolyásolása. Az előadó három országot említett: Grúziát, Ukrajnát és a Moldovai Köztársaságot. A konkrét manipuláció sok helyen fölösleges –Grúziában a 2008-as háború okozta puszta félelem is elég volt, hogy az oroszoknak kedvező eredmény szülessen. Máshol – főleg, ahol vannak oroszul beszélő választók, sokkal elképzelhetőbb. Romániát illetően a moderátor válaszolt: a romániai elnökválasztás megismétléséhez vezető dokumentumok többsége csupán „állami aktorról” beszél, és nem nevesíti Oroszországot. Elképzelhető tehát, hogy más szereplők (is) mozgatták a szálakat. Másfelől elmondta: Georgescun kívül más elnökjelöltnél is felmerül az oroszbarátság lehetősége. Például Șoșoacăról azt hallani, hogy orosz segítséggel szerezné vissza Ukrajnától az egykori román területeket.
A sok esélylatolgatáson túl egy viszonylagosan jó és konkrét hír is jutott az est végére, amit zárásképp felolvastak. A Trump-Putyin telefonhívás után részleges tűzszünetet és kismértékű fogolycserét jelentettek be, valamint azt, hogy megkezdik a végleges békemegállapodást célzó tárgyalásokat.

Téglásy Sándor