Közvetlenül a karácsonyt megelőző napokban került a kedvezményezettekhez a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete (BMGVE) által, a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű program keretében begyűjtött támogatás a Szent Ferenc Alapítvány zsombolyai Szent Mihály gyermekotthonába (kiemelt fotó), illetve a temesvári Máltai Szeretetszolgálathoz (fotó).
A Magyarok Kenyere Kárpát-medencei kiterjedésű program bánsági vonatkozásait Benkő Zsolt, a BMGVE ügyvezető igazgatója számolt be, aki elmondta, hogy a világjárvány sem akadályozta meg a Kárpát-medencei magyarok összefogását is tükröző program szervezőit annak lebonyolításában, különös tekintettel arra, hogy idén a 10. alkalommal szervezték meg a Magyarok Kenyere segítségnyújtási akciót. „A koronavírusos járványra való tekintettel idén a Magyarok Kenyere program több szimbolikus értékű, a közösségi összefogást erősítő mozzanata maradt el, nem volt például búzaszentelési szertartás, nem került sor begyűjtő pontok kialakítására, térségünkben elmaradt a begyűjtött búza ünnepélyes összeöntése, viszont a program központi rendezvényeként Szarvason megszervezett Kárpát-medencei összeöntő ünnepségen a bánsági gazdák búzájából is vittünk egy szimbolikus mennyiséget ezáltal váltunk részévé a nagy összefogásnak. A támogatásokat is a legszűkebb körben adjuk át, az egészségügyi szabályozások betartása mellett. Mindezek ellenére nagy örömünkre egyesületünk tagjai az előző évek lelkesedésével vettek részt a támogatási akcióban, összesen tíz tonna gabona értékét sikerült összegyűjtenünk és átadnunk a kedvezményezett intézmények vezetőinek. Ezúton is megköszönjük a pusztakeresztúri, végvári, zsombolyai, óteleki magyar gazdaegyesületek tagjainak, Némedi Imre gazdatársunknak, az igazfalvi Ihász Jánosnak, Ötvösdről Varga Vencelnek, Nagycsanádról Nagy István társunknak, illetve a megyei szervezet vezetőségének az önzetlen támogatásért.” Az egyesület legközelebbi terveiről, Benkő Zsolt ügyvezető igazgató elmondta, hogy a járványhelyzet függvényében tavasszal bú- zaszentelési ünnepséget szerveznének, illetve több hagyományos rendezvény megszervezése mellett, folytatni fogják a Magyarok Kenyere programot is.
Makkai Zoltán
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
6 February 2025EUR4.9764 RONHUF1.225 RONUSD4.8032 RONXAU441.8557 RONIdőjárás