A beavatottak biztonságával idézi a Ház „politikai múltját”. Valamikor a Magyar Párt irodái is itt voltak, lévén ez a romániai magyarság legnagyobb, lényegében egyetlen politikai képviselete. A második világháború idején a Magyar Népközösség vette át ezt a szerepet. Akkoriban valóságos „panasziroda” volt a Népközösség, a kisebbségi magyar kisembereket naponta érték súlyos, életüket ellehetetlenítő sérelmek. 1944 őszén a Magyar Népközösség helyére a Magyar Népi Szövetség lépett, ez is itt kapott helyiségeket a Magyar Házban, „amely felett még mindig kizárólag a magyarság rendelkezett”. A kulturális élet tovább folyt, de már egy máshonnan fújó szél borús felhőket kezdett a ház fölé sodorni. Ugry Károly az MNSZ megyei titkáraként napi munkája során ismeri fel, hogy a magát önállónak mutató Magyar Népi Szövetség a kommunista párt alárendeltje. Lemond tisztségeiről, mivel úgy találja, hogy „a kommunista párt demokratikus ígéreteivel félrevezette a magyarságot, hogy a választásokon a magyar szavazó tömegeket felhasználva hatalomra jusson…” Aztán következett a „hála” – írja. „A Magyar Népi Szövetséget kilakoltatják a Magyar Házból. A kommunista párt megszállóként vonul be. És hogy a rablást tökéletessé tegyék, közösségi kincsünket, elhagyott háznak nyilvánítva (Casă abandonată), állami tulajdonba veszik… A Magyar Népi Szövetséget – a magyarság szervezetét – pedig azzal az indoklással szüntetik meg, hogy Romániában megoldott a nemzetiségi kérdés (?!). Szükséges-e még mindezekhez kommentárt fűzni?…”
Jogászok miként fogalmazzák meg, amit a temesvári magyarok mélységes fájdalomnak és igazságtalanságnak neveznek?
Ugry Károly még a Magyar Ház épületében volt a Magyar Népi Szövetség megyei titkára. A pártutasítás 1951-ben született meg: a Magyar Ház ezentúl a városi pártbizottság és az ifjúsági szövetség temesvári székháza. A Magyar Népi Szövetségnek helyiségeket utaltak ki a hajdani Jenő herceg téren. Majd két év múlva, 1953 elején a nemzetiségi anyaszervezet „felszámolja önmagát”. Valamennyi romániai kisebbségi szervezet megszűnik.
A jogtalanságot „elfelejtették” bevezetni a telekkönyvbe. Ugyan ki törődött a telekkönyvekkel akkor, mikor minden jogalap nélkül lakóházak százezreit kobozták el, földek végtelen sokasága lett állami birtok vagy kolhoz?
(Anekdotának tetsző, de nagyon is valóságos történet az erdélyi és bánsági telekkönyvek „megmenekülése” az ötvenes évek elején. A régi Romániában soha nem volt telekkönyv, ma sincs, a tulajdonjogot a városházák és községházák ilyen-olyan kimutatásai, adólajstromai alapján állapítják meg. Bukarest elhatározta, hogy megsemmisíti az „osztrák–magyar” telekkönyveket. Parancs ment a telekkönyvi hivatalokhoz: tessék összecsomagolni és zúzdába küldeni minden telekkönyvet! Kolozsvári jogász barátom meséli, hogy náluk készültek el elsők között a csomagolással. És már vitték volna zúzdába, mikor váratlanul szovjet küldöttség érkezett Romániába. Azért jött, hogy a helyszínen tanulmányozza a telekkönyvi vagyonnyilvántartást, mivel Sztálin birodalmában is meg akarják honosítani. Elképzelhető az a kapkodás, riadalom, amit a szovjet jogászok megjelenése keltett Bukarestben, ahol akkor még a legalázatosabb szolgaszellem uralkodott minden téren, ami a román-szovjet viszonyt illette. Egy nap alatt egész Erdélyben helyükre kerültek a telekkönyvek.)
Másfél évtized múltán, 1966-ban a román vezetés váratlanul kisajátította az addig a Magyar Ház Részvénytársaság tulajdonában álló épületet. A kisajátítás nem törvény, hanem minisztertanácsi rendelet alapján történik, ami eleve jogsértő. Ennek ellenére a telekkönyvben új tulajdonos jelenik meg: a román állam. A sietség okát megmagyarázza, hogy az épületet a tartományi pártbizottság azon nyomban átadta a helyi újságoknak, határidő nélkül, ingyenes használatra.
Mivel az egyik pártlap, a Szabad Szó magyarul jelent meg, a többiekkel együtt magyar újságírók is beköltözhettek a Magyar Házba, felhangzott megint a magyar szó is. Azon falak között, amelyek annyi magyar énekszámot, szavalatot hallhattak, ismét otthonos lett az anyanyelvünk. Az egykori dísztermet darabolták fel a Szabad Szó szerkesztőségi szobáivá.
Újabb telekkönyvi bejegyzés, ezúttal 1992. május 7-i keltezéssel: a Magyar Ház új gazdája a Timpress Részvénytársaság.
Ekkor három magyar intézmény is „lakik” az 1989-es forradalom körútján álló épületben: a Szabad Szó helyébe lépő Temesvári Új Szó, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Temesvári Magyar Ifjúsági Szövetség. Egybezsúfolódva a magyar napilap által használt addigi helyiségekben. Azzal a reménységgel, hogy hamarosan rendeződni fog a Magyar Ház tulajdonjogának sorsa, hiszen országszerte elkezdődött a diktatúra önkényeskedéseinek felszámolása, a természetes és törvényes állapotok helyreállítása. Temesvár magyarsága, amely véráldozatokat hozott a Ceaușescu-uralom megdöntéséért, amelyet ország-világ a forradalom kirobbantójának tartott, biztos volt benne, hogy az új kormányzattól visszakapja jogos örökségét, a Magyar Házat.
De haszonélvezői nemcsak az 1989-es forradalmat sikkasztották el, a Magyar Ház esetében is „törvényesítették” a diktatúra korabeli állapotokat. Megelőzendő a magyar követelés teljesítését, a Nemzeti Megmentési Front, Ion Iliescu elnök aláírásával, 1990 elején rendeletben hozta létre a Helyi Lapkiadó Igazgatóságot, és átruházta reá a Magyar Ház használatát. A Lapkiadó képében fellépő román állam igazán nagylelkű volt, mikor saját épületéből nem azonnal dobta ki a magyar lapot, a magyar demokratikus szervezeteket, hanem egyelőre megengedte, hogy bérmentve használják a megszűnt Szabad Szó helyiségeit.
Csak hát biztos, ami biztos: suba alatt, gyorsan privatizálták az épületet. Hol, mikor és menynyiért? Az effélét titokban tartják. Különösen, ha el akarják titkolni valakik elől. Nem törődtek az Iliescu-rendelettel sem, amely mind a négy temesvári napilap adminisztrálására hívta létre a Helyi Lapkiadó Igazgatóságot. De sem a magyar, sem a német, sem a szerb lapok szerkesztőit nem értesítették a napirendre tűzött magánosításról. Egyedül a Renașterea Bănățeană román napilapot. A Timpress Részvénytársaság ennek a lapnak a munkatársaiból és a Helyi Lapkiadó Igazgatóság alkalmazottaiból alakult meg. Ők lettek az épület kizárólagos tulajdonosai.
Első dolguk volt, hogy 1993-ra már házbért követeltek a magyar laptól. És mivel ez nem fizetett, a Timpress Részvénytársaság felmondta az együttműködési szerződést, majd megírta fenyegető levelét a Heti Új Szó szerkesztőinek: le is út, fel is út, semmi keresnivalójuk többé az épületben! Ha nem távoznak szépszerével, kilakoltatják őket hatósági úton, végrehajtóval.
Graur Jánosék mit tehettek? 1994 júniusában, egy jó hónappal a kilakoltatási végzés után, /az RMDSZ közreműködésével – a szerk. megj./ újraalakították a Magyar Ház Részvénytársaságot. A volt építtetők, a részvényesek szövetkeztek, köztük a műépítész Székely László unokái. Más lehetőségük nem volt: pert indítottak. Megkezdődött a Magyar Ház bírósági csatája.


23 Dec 2014
Írta admin
0 Hozzászólás