Nem új jelenség Európában a kisebbségi jogvédelem évszázados történetében nemzetközi fórumok megszólítása. Különösen a XX. század első évtizedeiben, mikor a versailles-i békétől a népszövetségi politika felszámolásáig terjedő korban a nemzetiségi jogok védelme a nemzetközi jog körébe tartozott – állapította meg az írónak és nemzetközi jogásznak egyaránt kitűnő, drámai sorsú Mikó Imre (Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika, Kolozsvár, 1944). A kisebbségi jogok fölött a Népszövetség volt hivatott őrködni. De az erdélyi magyarság által benyújtott 34 panasz közül csak kettő, a bánsági telepesek és a Csíki Magánjavak ügye került a népszövetségi tanács elé. Mikó Imre egy másik könyvében – Huszonkét év, Budapest, 1941 – magyarázatot ad a látványos kudarcok eltitkolt okára: „A tanács választott tagjai a világháborúban győztes vagy semleges államok képviselői közül kerültek ki, akiknek egy része maga is kisebbségi szerződést volt kénytelen kötni, s így nem szívesen bolygatta a vele hasonló sorban levő államok belső ügyeit, amikre különben minden ország rendkívül érzékeny volt.”
Milyen döntéssel végződhetnék egy mai „nemzetközi per” a Magyar Ház ügyében? Erkölcs és igazság mennyiben került fölébe az elmúlt fél évszázad keserű tapasztalatai árán megismert hideg közönynek és szándékos értetlenségnek?
Egyelőre nem kell keresnünk a választ a fájdalmas kérdésekre, mert Graur János azt mondja, hogy idehaza kísérlik meg előbb, egy újabb keresettel. A Magyar Ház titokban véghezvitt privatizálásának felülvizsgálatát kérik, mert akkor szakadt meg az igazság fonala.
Tizedik december 1989 óta. Ünnepségek egész sorozatát rendezték a forradalom városában, de mintha magyarok, románok, németek, szerbek az együtt vívott küzdelemre külön-külön kívántak volna emlékezni. Szinte csak protokollszerűen képviseltették magukat egymás ünnepségein.
Noha az egyik emlékülésen részt vett I. Mihály is, Románia utolsó királya, a legbensőségesebb a Toró T. Tiborék ünnepségsorozata volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség rendezésében, Tőkés László püspök, magyar állami vezetők és a temesvári magyarság tömeges részvételével.
Igazságtétel és társadalmi megtisztulás címmel rendeztek vitafórumot, tudományos szimpóziumot, külföldi jelenléttel. Ezek a nyugati küldöttek meg lehettek elégedve a körülményekkel is: pompás előadóterem, minden szükséges elektronikai felszereléssel, kellő hanghatással, kényelemmel, eleganciával.
Ez a modern előadóterem pedig a temesvári Német Házban található. Mióta hozzászoktak létezéséhez a temesváriak, csak egyszerűen „Guttenbrunn Ház”-nak nevezik, a Bánságból, pontosabban Arad környékéről indult sváb író tiszteletére, aki ezt a tájat beírta az osztrák–német tudatba. Teljes neve Adam Müller-Guttenbrunn (1852–1923), s ha Bécsben alkalmas volt két színház vezetésére is, jelképe lehet a bánsági németségnek. Hiszen regénytrilógiában örökítette meg a svábság letelepítését ezen a tájon; magyarként pedig hadd felejtsem most el azt, hogy rólunk szóló egyik regényét annak idején a korabeli magyar hatóságok betiltották, aligha az irántunk tanúsított rokonszenve okán. Fontosabbnak érzem, hogy egy mai német művelődési palota a nevét viselheti, s még inkább jelzésszerű, hogy ez a hatalmas ház, amely uralja a környéket, a kilencvenes években épült fel. Úgy mondják, bizonyosan így is van: németországi pénzből. De román engedéllyel.
Főleg idősek otthona. Olyan németeké, akiknek már nincs erejük és kedvük csatlakozni a kitelepülők áramlatához. Szinte teljesen elfogytak a Bánságból a németek. Vagy ötven római katolikus plébániát kellett megszűntetni, mert nincsenek híveik. Német napilap, sőt hetilap sincs már; utoljára a Magyar Házban szerkesztették. Csak a bukaresti német napilap közöl hetente egy mellékletet erről a vidékről.
Felfoghatom úgy is, hogy ez a Német Ház történelmi elégtétel a fél századdal előbbi kíméletlen megpróbáltatásokért. Az orosz munkatelepekre hurcolt sváb férfiakért és nőkért, akik közül nagyon sokan nem tértek vissza. A betiltott német nyelvért, iskolákért, a nyilvános megszégyenítésekért, a szülőföldi száműzetésért.
Törvényszerű, hogy 1945 után mindez megtörtént a romániai németséggel? Hát az, hogy most a magyarok közös otthona került át azokhoz, akik egy téglát sem adtak hozzá a falaihoz? És mit szóljanak a temesvári szerbek, akiknek szintén volt saját kultúrházuk: éppúgy állami prédára került, és ők is hiába pereskednek, hadakoznak a visszaszerzéséért.
Miért ez a „történelmi libikóka” a Bánságban, a türelem sokszázados földjén: egyszer fent, máskor lent, mintha egyik nép és nyelv és kultúra szabadsága a másik vagy éppen mások nyelvének, kultúrájának, otthonosságérzetének, lelki békéjének a feláldozását követelné?
Ez a fájdalom szorította össze a szívemet, míg szinkrontolmácsolásban a Guttenbrunn Házban az ékes szónoklatokat hallgattam az igazságtételről és a társadalmi megtisztulásról…
Ez a küzdelem, a Magyar Ház sorsa lenne a bánsági magyarság legnagyobb sérelme, fájdalma, követelése?
Ujj János barátom, aradi író és történelemtanár 1999-ben írta ezeket az elkeseredett sorokat a nagyváradi Erdélyi Naplóban a Magyar Ház 1930-as évkönyvének átlapozgatása után:
„Őszintén elárulom, az évkönyvet átforgatva, átlapozva, beleolvasva, magam nem is a Magyar Ház elvesztését, illetve annak vissza nem szolgáltatását találom a bánsági magyarság számára a legnagyobb tragédiának. Lehet, tévedek, de ha nagyon akarsz, összejöhetsz sorstársaiddal bárhol, bármilyen környezetben, művelődési házban vagy otthonban, elegáns étteremben vagy akár egy ivóban is. Mint teszik az Arad megyei Borosjenő reformátusai abban a kicsinyke istenházában, amelyet az egykori postakocsi-állomás megvásárlása után alakítottak ki maguk számára. Magam, ismerve a szórványvidék demográfiai statisztikájának alakulását, inkább attól rettegek, hogy maholnap nem lesz kinek visszaszolgáltatni azt az épületet, amelyet – jelképesen és a valóságban – téglánként vásároltak meg a temesvári magyarok.”
Okkal riad és riaszt Ujj János; a bánsági magyarság legnagyobb gondja ismét ugyanaz, ami közvetlenül 1945 után: a népállomány megmentése. Az utóbbi tíz évben 10.000 lélekkel csökkent a bánsági magyarok száma. Ujj Jánosnak nem egy írását olvastam, még a diktatúra idején, a magyar népfogyatkozás súlyos helyzetéről, végzetes távlatairól. Keserűségéhez azt tenném hozzá, hogy ez nem választható el a Magyar Ház cinikus elrablásától, hanem szervesen összefügg vele. Ha a fecskének leverik a fészkét, azt a helyet azontúl messze elkerüli. A megmaradáshoz otthonosság kell, az a biztos tudat, hogy az áldozat és az erőfeszítés nem kerül változó idők és változatlan erkölcsök prédájára, s hogy minden történelmi változást nem nekünk kell vérrel és csalódással megfizetnünk. Bármennyire ismerős mondás Tamási Áron amerikai néger hőséé, idéznem kell: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.
Hát még mennyire otthon kellene lennünk a szülőföldünkön!
Otthonosságot sugallnak a könyvek is. Temesvárott tíz esztendő óta nem volt olyan könyvkereskedés, amelyik rendszeresen árusított volna új magyar könyveket, romániai és magyarországi kiadványokat. Graur Jánosék, a Heti Új Szó szerkesztői az 1989-es népforradalom tizedik évfordulóján saját könyvesboltot nyitottak a Mária téren, ahol a legenda szerint Dózsa Györgyöt tüzes trónon megégették, de ahonnan biztosan karnyújtásnyira van Tőkés László parókiája. A könyvesbolt megnyitása a tíz év előtti felkelés folytatása volt.
Tíz év alatt nemcsak az elsorvadt gazdai öntudat ébredt fel megint a temesvári magyarokban, de az áldozatkészség szelleme is. A per sok pénzbe kerül, a mostani Magyar Ház Részvénytársaság „téglajegyeket” bocsátott ki, mint a húszas évek végén. Graur János most állítja ki a 705. sorszámú felajánlást. Eddig összesen 30 millió lej gyűlt össze (nagyjából 410 ezer forint).
Ez a 705. „téglajegy” az én nevemre szól. Nem akarok szégyenkezni édesapám emléke előtt…
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


15 Jan 2015
Írta admin
0 Hozzászólás