“Mától ti is az iskola múltjához tartoztok”
Kurunczi Viktória XI. osztályos tanuló a végzősöket búcsúztató megható beszédéből idézem a címadó sorokat. Mert valóban, minden évfolyam bekerül az intézmény történetébe. A Csiky Gergely Főgimnáziumtól elbúcsúzó 56 líceumi tagozatú és 5 szakiskolás számára május 25. volt az utolsó tanítási nap. Ők aznap megszűntek az iskola diákjai lenni. Néhány perc múlva a volt XII. osztályosok feltűzték az iskola zászlójára a generációjuk szalagját, átadták jelképes megőrzésre az iskola kulcsát az utánuk követ- kezőknek, s elindultak egy új úton, amelynek első próbatétele az érettségi, illetve a szakmai szakvizsga lesz.
A végzősök utolsó iskolanapja az osztályfőnöki órával kezdődött. Az ott kapott, valamint az iskolaudvaron a búcsúztatóktól kapott útravaló- ból mindenki elraktározta azt, amire szüksége volt, avagy amit abból sikerült megjegyeznie. Mert Muntean Tibor iskolaigazgató, Bognár Levente alpolgármester, Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelő beszédéből érdemes volt bevésni néhány igen hasznos gondolatot, melyet hasznosítani lehet életük elkövetkező időszakában.
De az sem mellékes, amit a búcsúzó XII. A osztálya nevében a végzős Back Annamária megfogalmazott: lehet, hogy nem sikerül mindenkinek a szépen kialakított terve, de mindannyian „Szeretnénk boldogok lenni!” Ehhez csak annyit lehet hozzáfűzni: Ámen.
A búcsúztatók elhangzása után a szülők, barátok, kollégák előtt megtörtént a legjobbak jutalmazása. A jutalmakat a Pro Schola Csiky Gergely, az Alma Mater Alapítvány, valamint magánszemélyek ajánlották fel. A három osztály legjobbjainak az osztályfőnökök, Drasztyl Andrea, Lévai Ildikó és Rudolf Ágnes nyújtotta át a díjakat. Az osztályelsők Hegyi Boglárka (XII.A), Péter Adél (XII.B) és Oláh Ibolya és Wuchti Erik (XII.C) voltak. A legjobb általános osztályzatért az évfolyamelsőnek odaítélt Wieser Tibor-díjat Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke nyújtotta át Hegyi Boglárkának (9.90). A Legjobb irodalmi teljesítményért járó Böszörményi Zoltán-díjat a Csiky Csuky iskolalap szerkesztőinek nyújtotta át Komlódi Olga igazgató. Az Alma Mater Alapítvány díjjal jutalmazta Mészár Zsófia Európa-bajnok aerobikost, a közösségszervezésért pedig Pattus Dorottyát és Kurunczi Enikőt. Ugyancsak az utóbbi vehette át a dr. Vekov Károly felajánlotta díjat.
Az osztályok búcsúéneke után magasba emelkedtek a színes léggömbök, majd ft. Király Árpád marosi főesperes, kanonok a Miatyánk közös elmondása után megáldotta az útnak indulókat.
Sok sikert az életben mindenkinek!
Ujj János