A Heti ÚJ SZÓ 17., április 29-én megjelent számában közöltük Graur János főszerkesztő Izgáron készült riportját, amelyet nagy örömmel fogadtak a kis faluból elszármazottak. A minap meglátogatott bennünket Gyuris Adalbert és felesége Doina, illetve bátyja, Jenő. Mindanynyian az említett, egykor szebb napokat látott falu szülöttei.
Az Izgárról Boksánbányán keresztül Németországba áttelepült Gyuris Adalbert, a Romániai Írószövetség tagja, képzőművészként, újságíróként és keresztrejtvény- illetve több kötetes szerzőként vált ismertté az országhatáron túl, és idehaza. Anyagait a romániai mellett, németországi és az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő lapok is közölték. Elmondása szerint a nagy családjuk minden tagja elszármazott a faluból, Buziásfürdőn, Boksánbányán, Resicabányán és sokan külföldön élnek. A két testvér számára életüknek meghatározó élményeiként maradtak meg az izgári évek, Jenő még a helyi magyar tannyelvű elemi iskolában, majd a gátaljai magyar iskolában tanult. A hat évvel fiatalabb Adalbert már csak román nyelven tanulhatott először a szülőfaluban, majd a továbbiakban a városi iskolákban. A Bánságban egykor megszokott többnyelvűséget folytatva, mindketten tökéletesen beszélnek németül, románul, magyarul és éreznek… Izgárul. A rejtvények közlése mellett, Adalbert az Izgar – satul copilăriei mele című önéletrajzi kötetben, a szemtanú hitelességével örökítette meg a négy-öt évtizeddel ezelőtti Izgárban történteket, a közösség tiszteletre méltó személyiségeinek emlékét, az élet fontos állomásaihoz kapcsolódó, és a falu lakosai által mindig tiszteletben tartott hagyományokat. A szerző belső világába enged betekintést a 2020-ban megjelent Doar trei cuvinte című kötet, illetve a kötet liliputi méretű, bibliofil kiadása. 2019-ben Gyuris Adalbert fordítóként is „debütált”, Spiró György Kémjelentés című, 2011-ben megjelent rövidpróza kötetét ültette át román nyelvre. (m.z.)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


02 Jun 2022
Írta admin
0 Hozzászólás