Új korszak kezdődik Magyarország és Irán kapcsolataiban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Teheránban, miután megbeszélést folytatott Esak Dzsahangiri iráni első alelnökkel, a két ország miniszterei pedig több kétoldalú megállapodást is aláírtak, például a kettős adóztatás elkerüléséről és a befektetések ösztönzéséről. Esak Dzsahangiri alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai az elmúlt években jelentősen visszaestek, de biztos benne, hogy a mostani miniszterelnöki látogatás erősíteni fogja a gazdasági együttműködést, amelyben nagyon sok lehetőség rejlik.
“Irán és Magyarország közel áll egymáshoz a kultúra és a történelem terén, és a két nemzet közötti jó viszony megfelelő alapot nyújt a kapcsolatok bővítéséhez” – mondta az iráni elnök a találkozó után.
Magyarországnak nem ez az első nyitása Irán felé. Tavaly Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János köztársasági elnök, Kövér László házelnök és Martonyi János külügyminiszter külön-külön üzenetben gratulált Iránnak az iszlám forradalom 35. évfordulóján. Magyarországon kívül ezt csupán Tádzsikisztán, Azerbajdzsán és Kirgizisztán tette meg.
De vajon milyen ország Irán, ahol a világ vezetői mostanában egymásnak adják a kilincset? Demokráciának álcázott diktatúra.
Az Iráni Iszlám Köztársaság 1979-ben jött létre, amikor a monarchia megbukott, és Ruhollah Khomeini ajatollah vezette síita papok vették át az irányítást. A forradalom véget vetett Mohammad Reza Pahlavi sah uralmának, akinek a modernizációs és nyugatbarát lépései nagy elégedetlenséget váltottak ki. Azóta Iránt egy rendkívül konzervatív egyházi elit vezeti.
1979-ben alkotmányban rögzítették, hogy a legfőbb hatalom Istené, vagyis a rendszer teokratikus köztársaságként működik. A legmagasabb rangú vallási és politikai személyiség a legfőbb vallási vezető, vagyis az ajatollah, melynek jelentése: Isten csodája. Ő a fegyveres erők főparancsnoka, és ellenőrzi a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat is. Az ő feladata a 12 tagú Örök Tanács hat egyházjogászának a kiválasztása.
Az Őrök Tanácsát hat világi és hat vallásjogász alkotja. Ez a testület bármilyen törvényt és tervezetet megvétózhat, vagyis a nép által választott parlament felett állnak. Az Őrök Tanácsa dönti el, hogy kik közül választhatja meg a nép a 86 tagú Szakértői Tanács tagjait. A Szakértői Tanács választja meg Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjét, és joguk van vissza is vonni a megbízatását.
Vagyis az ajatollah nevezi ki azt a testületet, amely kijelöli annak a szervezetnek a tagjait, amely megválasztja az ajatollaht.
A jelenlegi legfőbb vezető Ali Khamenei ajatollah, akit 1989 júniusában nevezték az Iszlám Köztársaság alapítójának utódjaként, rangját élete végéig viselheti.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
17 July 2025EUR5.0722 RONHUF1.2679 RONUSD4.3658 RONXAU468.9817 RONIdőjárás