Az elmúlt hét végén befejeződött a pontvadászat a 2017-2018. évi Labdarúgó IV. Liga Temes megyei csoportjában, amelyben tizennyolc csapat küzdött a a III. Ligába kerülésre feljogosító selejtezőkben játszásra. A verseny a legendás Dobay István (1909-1994) negyvenegyszeres válogatott, négyszeres országos bajnok- és gólkirály, kétszeres Balkán- és Románia kupagyőztes futballista szülőfaluja csapatának, az Újszentesi ACS-nek a győzelmével fejeződött be, amely rekorderként került a bajnokság történetébe, mert az eddigi legnagyobb gól- (100), illetve pontkülönbséggel (26) végzett az első helyen. Az éllovas újszentesi gárda a III. Liga mezőnyébe kerülésért oda-vissza alapon selejtező mérkőzéseket játszik a Mehedinti megyei Șimianii ACS Viitorullal. Az első meccsre szombaton, 18.00 órakor Úszentesen kerül sor.
A Dobay István szülőházához közeli pályán zöld-fehér színekben focizó újszentesi együttes a IV. Liga 2010. és 2017. között lebonyolított nyolc bajnoki idényben rendszeresen a rangsor első felében helyezkedett el: egyszer a 4. és az 5., kétszer a 6., háromszor a 7. és egyszer a 9. helyen végzett.
A minőségi fordulat előidézésének egyik meghatározó egyénisége Miklós Árpád, köz- ségi polgármester-helyettes, az Újszentesi ACS kiváló és tiszteletnek örvendő kapusa, aki tavaly februárban lapunknak nyi- latkozva határozottan állította, hogy idén az IV. Liga első helyen végeznek, és igyekeznek kiharcolni a III. Ligába kerülést. Az ígéretet tettek követték, augusztusban ugyanis a csapat élére erős szakmai stábot állítottak, amely tervszerű és lelkiismeretes munkával megvaló- sította első célját, a IV. Liga első helyén végzést. Az utolsó évtized szakvezetőjét, Florin Macaveit, a csapat menedzserévé, Sorin Bălut vezetőedzővé, Călin Madát pedig másodedzővé nevezték ki. Az edzők erős és ütőképes csapatot kovácsoltak össze, amely hálójába a legkevesebbszer került a labda és a legtöbb gólt lőtte. A védelem Miklós Árpád kapussal az élén nehezen áttörhetőnek bizonyult, a támadók pedig valóságos “gólgyárosoknak” bizonyultak. Többek között Florin Nanu 24, Dejan Pekarov és Dan Silaghi 20-20, Raul Briciu 16 és Răzvan Rus 10 góllal járult a rangsor élére kerüléshez. Egyébként, a zöld-fehér csapat úgy fejezte be a bajnokságot, ahogyan elkezdte a tavaszi idényt, vagyis győzelemmel. Sorin Bălu edző tanítványai az utolsó (34.) fordulóban Gátalján vendégszerepeltek, ahol 2-1 arányú győzelmet arattak,
Az utolsó forduló további eredményei: Csák – Máslak 4-0, Detta – Lugos II 3-1, Óbesenyő – Nagyszentmiklós 0-0, Facsád – Murány 2-2, Perjámos Óbázos 2-1, Temesság – Billéd 3-0, Temesszécsény – Újpécs 2-2, Nagyősz – Orczyfalva 3-2.
Dudás József
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


14 Jun 2018
Írta admin
0 Hozzászólás