A temesvári orvosi egyetem nyugalmazott professzoraként jelentős szaktudományos munkásság idézhető vele kapcsolatosan, ez esetben – az irodalmi oldal jellegét figyelembe véve – elsősorban a közíró Matekovits Györgyöt keressük, a kérdések erre vonatkoznak. Kicsit annak okán is, hogy nemrég ünnepelte 80. születésnapját.

– Kedves Doktor úr, kedves Gyuri, engedd meg, hogy olvasóink és a lap szerkesztői nevében kívánjak Neked: örömet, nyugalmat, boldogságot, és mindenekelőtt egész­séget. Hosszú éveken, évtizedeken keresztül jelen voltál a Heti Új Szó és elődlapjai hasábjain kulturális jellegű írásaiddal, humoros skiccekkel, orvosi tanácsaiddal. Mit jelen­tett számodra az írás? Mikor, milyen impulzus hatására kezdtél írni és mit?
Köszönöm a kedves szavakat és a jókívánságokat! Egy névtelen éber filozófus szerint a világ legegészségesebb dolga a születésnap. Minél több van belőle egy embernek, annál tovább él. Tréfa nélkül elmondhatom, hogy nagyon alulról indultam. Rögtön a megszületésem után, – 1943 májusában – közel egy évig a házunk pincéjében laktunk, mert „in illo tempore” Aradot jószerivel naponta érte bombatámadás.
Az aradi Zenedének hála, középiskolás koromban már elég jól zongoráztam és egy vasárnapi délelőttön Ficzay tanár úr, aradológiai körutunkon megkérdezte, hogy érett­ségi után mi szeretnék lenni? Mondom, még nem tudom pontosan, de szeretek zongorázni. Szóval akkor te zongorilla leszel?! Jót kacagtunk a szóviccen, de az orvoslás szépsége George Sava A gyógyító kés és az Egy sebész útja kétkötetes regényének sokadik olvasata után rajzolódott ki, hogy hivatásul a gyógyítást választom. 1961-ben érettségiztem az aradi volt Katolikus Magyar Fiúgimnáziumban. Ebben az éveben nem jelentkezhettem az orvosira, mert a párt nem tudta eldönteni, hogy nőifodrász édesapám munkás-e, vagy értelmiségi? Így a szülővárosom ismert és elismert Egészségügyi Főiskolájára, a 3 éves fogtechnikai szakra felvételiztem. Magyar érettségivel román nyelven. Első helyen jutottam be. Itt napi 8 órát dolgoztunk egy fog­technikus mellett, délután elméleti óráink voltak. Szerencsémre, remekül megtanultam románul a szakszavakat. Egy év múlva eltörölték az akadályozó törvényt, és 12-en vizsgázhattunk egy medikusi helyre Temesváron. Nekem sike­rült! Kemény tanulás, magolás és kegyetlen gyomorideg vizsgák sora következett.
Az írás, mint társműfaj a gyógyítás – kutatás – oktatás triumvirátusában később dugta ki gombafejét a hivatás pitypangos mezején. 1968-ban államvizsgáztam a temesvári Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán, 3 éven át rezidens voltam, majd közel 30 évig a Szájsebészeti Klinikán működtem, 1992-ben osztályvezető főorvos, 1994-ben az orvostudományok doktora (PhD) és egyetemi adjunktus, 1998-tól docens és a Magyar Tudományos Akadémia köz­testületi tagja, 2003-tól egyetemi professzor lettem. Személyemben abszolút igaz az emberiség örök érvényű mottója, miszerint Isten nem az alkalmasakat hívja el, hanem az elhivatottakat teszi alkalmassá!
1977-ben Mandics Gyuri volt a Facla Könyvkiadó ma­gyar szerkesztője, és egy szombat esti kanasztaparti közben azt mondta: „Te Matek, miért nem írsz egy könyvet a száj­ápolásról? Kell a magyar könyv, ezekben a nehéz időkben!” A szög megtalálta fejemben a helyét. Nekirugaszkodtam, megírtam, majd hónom alá csaptam a paksamétát és elvittem dr. Bárányi Ferenc barátomhoz. Este 7-kor leültünk, majd éjfél után befejeztük a kötet átböngészését. Amatőr, dilettáns, kezdő firkászként nem mertem kiállni a nagy­érdemű elé. Szükségem volt „bátyám” pallérozott magyar­ságára és elképesztő tapasztalatára. Nemvárt siker volt és a román sorstársaim követelték a többségi nyelvű kiadást. Így a Fogas kérdésekből hamarosan az ép testben közismert latin mondásra válaszul a Dens sanus in corpore sano című ikertestvér is megszületett, 1980-ban.
Összességében közel 150 tudományos szakdolgozatom jelent meg, négy nyelven, öt országban és 13 kötetem került ki a nyomdából. Ezek közül 4 magyar nyelven, a többi ro­mánul. Eszméletlenül lelket melengető érzés egy frissen napvilágot látott könyvet kézbe venni, simogatni, beszívni az illatát és gyorsan átlapozni. A gyógyítás, kutatás, oktatás, és a sokak által lenézett ismeretterjesztés képezte életem krédóját. Sok mindennel foglalkoztam, aminek az orvostudományokhoz köze van: fogorvoslás történelme, főiskolai színvonalú fogtechnikus képzés, az erdélyi magyar orvosi ok­tatás támogatása szakkönyvekkel, szótárral, lexikonnal és jegyzetekkel. Istenfélő emberként, életfilozófiámat Albert Einstein fogalmazta meg: „A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül pedig vak!”
A könyvespolcomon sorakozó szerzeményeimből hármat említenék, mint a „szűvem csücskét”. /Pápai Páriz Ferenc a szívünket még így írta a Pax Corporisban./ Első, a Fejezetek az erdélyi magyar orvostudomány történetéből: kutatások 1945–1990 között. Kiadó az Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2010. /társszerző/. Külön kommentár nem kell, a cím és a tartalom tükrözi a lényeget: a fehérköpenyes tudós napszámosok jelenlétét a magyar hazának ebben a régiójában. A fogorvoslásban rengeteg személynevet használunk. Egy–egy műszer, műtéti technika, terápiás megoldás, tünetcsoport /szindróma/ sokszor a feltalálójának nevét viseli. Oktatói pályám során sokezerszer mondtam el egy-egy nevet, ameddig fel nem tettem magamban a kérdést: ki is volt Ő, tulajdonképpen? Mikor, hol született, hunyt el, és mi mindent alkotott? Öt év könyvtári kutatómunkájának eredménye lett a Fogászati személynévlexikon. Dental Press Kiadó, Budapest, 2007. Jólesően sok pozitív visszajelzést kaptam, főleg a magyar kollegáktól. Egy igen kedves orálbiológus professzor asz­szonnyal találkoztam egy kongresszuson. Azt mondja: mi­e­lőtt bemegyek az aulába előadást tartani, mindig be­le- ­olvasok a Mateklexikonba, hogy a majd elhangzó nevek mellé tudjak még valami érdekeset mondani. A következő kötetnek szép elő és utóélete van. Azokban az években ami­kor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egye­temen Orális Rehabilitációt tanítottam a 6. éves fogorvostan hallgatóknak, Bocskay professzor úrnak, de nekem is fel­tűnt, hogy a diákok a magyar és a román szakszavakat rendszerint tükörfordításban használják. Ez rengeteg tévedést, néha vicces szófordulatokat eredményezett. Elhatároztuk, hogy egy kemény de nagy fába vágjuk a fejszénket.

Több mint egy éves munka után, profi csapattal „világra hoztuk” a szakmában máig is egye­düli vaskos kötetet, a Magyar–román–angol fogorvosi szakszótárat. Sapientia Kiadó, Ko­lozs­vár, 2003. A szótár – 13.550 szakifejezés, prak­tikusan megszer­kesztve, könnyen hasz­nálható formában – há­rom kiadást ért meg, és összesen 1.500 pél­dányban. A Bocskay István – Matekovits György – Székely Melinda – Kurucz Kovács Szabolcs szer­zői kvartett 2022. feb­ruár 15-én, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Díszoklevelét vehette kéz­hez. Az egyetem rektora, prof. Dr. Hermann Péter, a magyar orvosi nyelv színvonalas megtartását és külhoni ápolását emelte ki az ünnepségen elhangzott beszédében. Amikor kedves és jóleső szavait megköszöntem, Kányádi Sándort idéztem: „Én nem határon túli magyar vagyok, hanem határtalanul magyar”.

– Sokan tudják Rólad, hogy zongorázol, hogy az egye­temista éveid fontos foglalatossága volt a zongora. Ez hogyan kezdődött és hogyan alakult a továbbiakban?
Elemista korom óta jártam a Zenedébe Aradon. Sok­oldalú és alapos tanitás folyt ebben az intézményben. Szol­fézs, összhangzattan, zenetörténelem és persze a klasszi­- kusok, sok gyakorlással. Amikor harmadéves egyetemistaként a klinikum került sorra, a muzsikálni tudó kollegáim úgymond felfedeztek! Rengeteget zenéltünk. Az elején érettségi banketteken, „elvtársi összejöveteleken” (!), taná­raink szülinapján, minden nyáron a costinești-i diáktáborban stb. Később, saját kedvtelésből, átnyergeltünk az igényesebb, klasszikus jazzre. Sokan kérdezték, hogyan jutott idő a tanulásra? Szerintem jutott, mert az 5 tagú ze­ne­karunkból, később hárman egyetemi professzorok lettünk: egy anatómus, egy agysebész és jómagam. Hogyan alakult a továbbiakban? Egy–egy ünnepi alkalomkor – Ferenc nap, Imre nap, György nap stb. – leültem a billentyűk elé, és reggelig táncolt mindenki. Az előrelátó vendégvárók már délelőtt felcsavarták a szőnyeget!

– Humor és orvoslás. Azt mondják, a humor maga gyógy­szer. Mit gondol erről egy orvos, aki évekig humoros tör­téneteket írt? A humor létszükséglet. Te miként vélekedsz a humorról?
Az orvoslás folyamatában a humorral csínján kell bánni! A hétköznapokban úgyszintén. Sokan nem értik, még többen félreértik, a beteg ember ráadásul túlérzékeny. A klinika belső csapatának élete egy külön világ. Megvan a maga jellegzetessége, feszes – laza hangulata. Itt lehet tré­fálkozni, viccelődni, egymást cukkolni. Ez tényleg levezeti a műtőben felhalmozódott fáradtságot és stresszt. A lényeg, hogy mindig maradjon a jóérzés, ízlésesség és a tisztelet szint­jén.

– Az orvost segíti, ha kiírja magából a visszás eseteket, az esetleges feszültséget?
Sok ember megkönnyebbülést érez, ha megírhat egy olyan történést, ami nyomot hagyó örömöt, boldog percet vagy netán tragédiát jelentett az életében. Az írás és a közlés felszabadít, hasonlít a gyónáshoz. Az orvos, hivatásából kifolyólag eggyé válik a feszültséggel, számára a visszás eset egy az esetek közül. Csak azokat a dolgokat írom meg, amelyek általános jellegűek, ismertetésük okulásként szolgálhat. A jó értelemben vett prevenciónak ez is egy műfaja. A közjó szolgálatának íme pár példája, amelyeket szóvá kell tenni. Amikor a neten olyan képet látok, hogy a párhónapos kisbaba együtt alszik egy kutyussal. A fotó nagyon bájos, de a cica és kutyaszőr allergia – az esetek több mint 50%-ában – egy életre megkeserítik egy ártatlan ember életét. Vagy, amikor egy vöröscsárdai lagziban voltam vendégségben, két fiatalember ládában hozta a hideg sört, és az üve­gek kupakjait a fogaikkal bontották ki. Ilyenkor nyílik ki a bicska a fogdoki zsebében. Úgy is mondhatnám, a téma a földön hever, ha nem volna közhely. Ki- és meg kell írni az ilyen sztorikat.

– Közíróként van recepted? Honnan veszed/kapod a történeteket? Vannak-e megíratlan témáid?
Egyetemi tanárként, a temesvári fogorvosi mellett Ma­ros­vásárhelyen és Budapesten is tanítottam. Az egyik fel­kért előadásom témája a kisebbségi beteg és az ő orvosa volt. Dolgoztam ezen az egyáltalán nem könnyű témán majd egy hónapig. Hihetetlen sikere volt, nem részletezem. Az egyik momentuma az értekezésnek, a motiváció volt. Miért megy egy magyar fogfájós asztalos egy magyar fog­orvoshoz? Az elméleti pontosítások után példaként felhoztam, hogy a fájdalom szót magyarul 48 féle képen lehet kifejezni. Íme a fájdalom jajszavai, szinonimái, árnyalatai és jelzői a magyar nyelvben: alig elviselhető, álmatlanságot okozó, álomból felébresztő, áramütés szerű, béklyózó, bi­zser­gő, csípő, ébredéskor jelentkező, égő, égető, tüzes, éles, fantomfájdalom, fejet körbefogó, „satuban van a feje”, fél­oldali, görcsös, gyötrelmes, hasogató, heves, hirtelen fel­lépő, huzamos, húzó, húzó–szúró, ijesztő, ingerre fokozódó, kaparó, kegyetlen, keserves, késszúrás szerű, kétoldali, ki­merítő, kínzó, lüktető, maró, metsző, nyilalló, nyomó, ro­ham­szerű, rosszullétet okozó, rövid/vagy mérsékelt/vagy hosszú ideig tartó, sajgó, spontán, szúró, tartós, tompa, tűr­hetetlen, tűrhető és villámszerű.
Dr. Bárányi Ildikó méltatlan utódaként, évek hosszú során át gondoztam a világ legjobb lapjában – a temesvári Heti Új Szóban – az egészségügyi rovatot, és azon belül a fontos, neves világnapokról is rendszeresen megemlé­keztem. Két világnapról nem írtam és nem is fogok. Február 17., a Nagy Popsik Világnapja (2g-vel) és november 9., a WC Világnapja.

– Gondoltál-e a Lépcsőkben, Ezredvégben, Szabad Szó­ban stb. közölt esszék, novellák, útleírások, humoreszkek kötetbe gyűjtéséről, hiszen ezek szépirodalmi alkotások. Az Ezredvégben többek között 3 részes útleírást közölsz Isten hozta a szentföldön címmel.
Egy értelmiségi életében a szépírás tehetség és elhivatottság kérdése. Az emberi tapasztalatok papírra vetett történeteinek mondanivalója kell legyen. Sokfelé jelentek meg írásaim, de – sajnos – nem gondoltam arra, hogy szép sorjában megőrizzem őket. Most pedig már nincs erőm, hogy mindezeket előhalásszam. Szegényebb marad a világ!?

– Kérünk, szolgálj számunkra egy humoros történettel, egy matekoviccel…
Az első osztályos kisfiút megkérdezi a tanító bácsi:
– Hogy hívnak?
– Kovács Gültem.
– Gültem? Honnan ez a név?
– Amikor megszülettem, anyám azt mondta apámnak a szülőágynál: legyengültem.
Kérdezett: Bodó Barna

A rovatot szerkesztője: Eszteró István

Kiemelt fotó: Matekovits György előad az MTA-n