A 19. század közepén, a fél évszázaddal korábban települt községben nagy hangsúlyt helyeztek az oktatásra. Az eleinte szalmatetős házban folyó felekezeti oktatás mellett majd, attól függetlenül az 1880-as évektől már állami iskola is működik, amelynek első tanítója Nikolényi István, aki a község első, 1901-ben megjelent monográfiájának is társszerzője volt. Ebben az időben tehát már két tanintézet, a református felekezetű és egy állami iskola is biztosítja Végvár – akkor még Rittberg nevet viselő község – egyre nagyobb számú gyermekeinek megfelelő színvonalú, magyar tannyelvű okatatását. Másik végvári pedagógus személyiség, Zöld Zoltán nevéhez fűződik egy új korszerű, öt tantermes iskola építése, amelyben 1911-ben kezdődik meg a tanítás, de a század elejétől már óvodai oktatás is folyik a térség legnagyobb magyar községében.
A találkozó meglepetése: Scurtescu Margaretta és Farkas /Ungor/ Ilona megszólaltatják a hajdani iskolacsengőt.
Păştean Erika, az iskola mai igazgatója, aki negyven évvel ezelőtt fiatal tanítónőként került Végvárra az elmúlt korszakokra is visszatekintve – Oblezniuc Bianca aligazgatóval együtt köszöntötte október 26-án a korábbi dicső korok emlékeinek felidézésére is szervezett találkozó pedagógusait.
Az 1911-ben felépült iskola 120. évfordulóját 2021-ben a járvány miatt nem ünnepelhettük meg, a mai összejövetelünkkel ezt a megemlékezést is igyekszünk pótolni. Találkozónkra a helybeli pedagógusok mellett az 1970-es és 1980-as években itt tanító óvónők, tanítók, tanárok közül, örömünkre más helységekből, egyesek határon- és tengerentúlról is eljöttek, hogy az időközben felépült új és korszerűbb iskolaépületben idézzék fel az ősi végvári iskolában eltöltött, gondoktól sem mentes éveiket. Ugyanis az ingázó kollégák akkor nem 30-40 perc alatt jutottak el Végvárra, hanem kora hajnalban indultak otthonról, ahova a napi tanítás és 2-3 órás, sokszor fűtetlen vonatozás után érkeztek vissza. Kitartásukból és elhivatottságukból merítünk erőt ahhoz, hogy az egyre nehezebben megtartható magyar tannyelvű oktatásunk is megmaradjon és, hogy büszkélkedhessünk mi is olyan itt tanult kiválóságokkal, mint az elődeink.
Czudar Julianna, aki 1973-ban végzett matematika szakon és 1976-tól tanít a szülőfalujában, maga is kezdeményezője volt e találkozónak és évekkel ezelőtt, Mátyás Erzsébettel és Păştean Erikával együtt a falumúzeum létrehozásának.
Úgy gondoltuk, hogy volt kollégáink is szívesen emlékeznek az itt eltöltött évekre, amikor az oktatás mellett valamennyien bekapcsolódtunk a falu életébe. Mert a kötelező társadalmi munkákon túl sok felemelő kulturális tevékenységből is közösen vettük ki a részünket. Gondolok többek között a lelkesítő kulturális napokra, majd később a falunapok megszervezésére és a megannyi műkedvelői tevékenységre.
Mátyás Erzsébet szintén Végváron született, itt járt iskolába, és 35 éven keresztül oktatott a szülőfalujában, ahol ma is él.
Tanítottam biológiát, mezőgazdaságot és hosszabb ideig magyart, de voltam óvónő és tanítónő is. Mellesleg én úgy látom, hogy minden pedagógusnak hasznára válna, hogy a különböző korosztályokkal foglalkozva ismerje meg a gyermekek lelkivilágát. Nekem mint pedagógus, ez sokat segített a munkámban.
Scurtescu Margaretta Kanadából érkezett haza, és örömmel fogadta el a meghívást a találkozóra, amelyet abban az iskolában szerveztek, ahol 25 évig tanított és volt a tanitézet igazgatója.
Végváron, sok tanulóval és sok jó pedagógussal rendelkező iskolába kezdtem meg pályafutásomat. 1960-ban matematika szakos végzősként kaptam kinevezést Végvárra Itt tanítottam és Kádár Károly, a legendás igazgató nyugdíjbavonulása után lettem az iskola igazgatója. 2011 óta tartózkodom Kanadában a gyermekeimnél, és őrzöm a Végváron eltöltött szép 25 esztendő emlékeit. Megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek ezen a találkozón, ahol kollégáim körében újra feltöltődhetek szép emlékekkel. Kívánom, hogy erősödjön meg újra ez a jó hírű iskola, hiszen azt látom, hogy ma is elhivatott pedagógusok folytatják azt, amit mi tettünk a korábbi évtizedekben.
Farkas /Ungor/ Ilona. Székelyföldi lány, aki Marosvásárhelyen fizika-kémia szakon szerzett tanári oklevelet.
Magyar tannyelvű iskolába, a jól csengő Végvár nevű község iskolájába, kértem kihelyezésemet. Örömömre meg is kaptam, de kiderült, hogy román tagozata is van az iskolának, s ott kellett tanítsak egy ideig, pedig csak éppenhogy értettem románul, sok tanulással kellett készüljek az órákra, szerencsére rövid idő után átkerültem a magyar osztályokba. A község első perctől nagyon tetszett, a szép tágas utcáival, kellemes emberekkel, felkészült kollégákkal és, akkor még nagy létszámú osztályokkal. Fiatalok, lelkesek voltunk, felelősséggel tanított mindenki, akkor is megtartottuk az órákat, ha őszi munkára, selyemhernyó tenyésztésre köteleztek bennünket. 17 évet tanítottam Végváron, majd Temesvárra kerültem az 1-es számú általános iskolába, ahol nyugdíjazásomig tanítottam, amikor Budapestre költöztem a lányomhoz. A kapcsolatom az itthoniakkal – hála a modern technikának – szinte folyamatos. Köszönöm a lehetőséget, hogy találkozhatok a régi ismerősökkel és gratulálok a stafétát továbbvivő lelkes kollégáknak. A Végváron eltöltött csaknem két évtized számomra örökre szép emlék marad.
Graur János
Kiemelt fotó: A végvári iskolában szervezett találkozó résztvevői: Székely Sára, Czudar Julianna, Farkas /Ungor/ Ilonka, Diaconu Julia, Scurtescu Margaretta, Roşu Maria, Roşu Corneliu, Steiner Béla, Páll Marietta, Mátyás Erzsébet, Seiman Iosif, Oblezniuc Bianca, Bordânc Diana, Bordânc Mihai, Szarvas Erzsébet, Szarvas Lajos, Tóth Rozália, Păştean Erika.