08 Dec 2017
Írta admin 
0 Hozzászólás 
– Mi újság nálatok? Csak azért kérdem, mert nincs nap, hogy ne tartogatna valami újat, szokatlant, meglepőt, és egy esztendő alatt jócskán összegyűlhettek a hírek a Temesvári Magyar Nyugdíjasklubban is. Mert bár mondjuk, hogy egy élet során láttunk, tapasztaltunk mi már eleget, ez így nem igaz. Mindig születik valami új a környezetünkben, új ismeretekkel, élményekkel gyarapszanak az idősek is, akik szombat délutánonként találkoznak a klubban. Menynyi emlék került a nyugdíjasok batyujába az év során?
Az érdeklődésre nagy lélegzetet vesz Béres Margit, és előrukkol a szerinte legfontosabb hírrel:
– Úgy búcsúztatjuk az esztendőt (mondom ezt december elején), hogy idén egyetlen tagtársunkat sem veszítettük el, vagyis 2017-ben nincs halottunk. Ennél jobb hírt aligha mondhatok. Ráadásul két új taggal még gyarapodott is a tagság. Örülök nekik, de keveslem a jelentkezőket. Hol a többi magyar nyugdíjas társunk?… Életkorukat tekintve jóleső érzéssel nyugtázom, hogy a kilencvenkét évestől a friss nyugdíjasig széles a skála. Szombatonként, ha a Kós Károly Közösségi Központban öszszejövünk, Kókai Anti pontosan jegyzi az érkezők nevét a jelenléti naplóba, és minden belépő láttán felcsillan a szeme. Figyelünk egymásra, sőt, aggódunk egymásért.
– Az Olvasók megszokták, hogy az újság rendszeresen közli a klub hétvégi programját. Szerinted melyik iránt volt a legnagyobb az érdeklődés idén?
– Ez változó. Hogy melyik tetszett a legjobban? A szólás úgy tartja, hogy kinek a pap, kinek a papné. Hozzánk eljött egyik is, másik is. Ez szó szerint értendő. Mert a Varga-házaspár ötven éves házassági évfordulója alkalmából például két lelkész, Kovács Zsombor és felesége, Kovács Ibolya is köszöntötte az ünnepelteket. Más alkalommal a dettai dalos csoportot Fazakas Csaba tiszteletes hozta el a klubba, és velük olyan hangulat kerekedett, hogy utólag is jó rá emlékezni. Ám az emlékezés nem korlátozódik csak a vidámságra. A győrödi honvéd emlékmű gondozása, szerszá- mok bevetésével és nagy odaadással része a mi vállalásunknak. Ez lelkileg kötelez bennünket, mert vér vízzé nem válik. Az ott elhaladó lakosok igencsak ránkcsodálkoznak olyankor! Ennél könnyebb programnak számít a főzőcskézés. Idén három alkalommal sütöttünk-főztünk, kóstolgattunk. Egyszer a palacsinta került terítékre több változatban. Húsvét táján a böjtös ételeké volt a főszerep, idén ősszel pedig a padlizsán mutatkozott be több kivitelben. A háziaszszonyok barátságos vetélkedőjének hirdettük meg a fő- zőcskézést és mindig sikere volt. Nem üres beszéd, hogy a magyarok szeretik a hasukat, de dolgozni, tenni is tudnak érte. Az egyházi és nemzeti ünnepeink, a név- és születésnapok, a helyi műkedvelőinkkel való farsangolás is a kedvencek közé tartozott, sokan bekapcsolódtak közülünk. (Sajnos, éppen az ünnepeltek közül hiányzott néhány, pedig nagyon vártuk őket.) Most pedig, mint minden évben, a karácsonyvárás hangulatában élünk, adventi énekekkel örvendeztetnek meg minket a Bartók Béla Kórus tagjai, és ilyenkor vendégek és vendéglátók között őszinte az öröm.
– A klub vezetőjeként elmondhatod-e, hogy huszonhat év óta változatlan a lel- kesedés?
– Azt nem állíthatom biztosan. Vannak jó és vannak kevésbé jó időszakok. A programok iránti érdeklődés megoszlik, nehéz kedvére tenni mindenkinek. Őszintén szólva a közömbösségtől féltem a nyugdíjasklubot. Nem látok a jövőbe… Számomra olyan kedves, mint a családom. Bábáskodtam a születésénél 1991-ben, azóta is gondját viselem, legfőbb vágyam, hogy együtt maradjon ez a kis magyar közösség. De telik-múlik az idő, és én is fáradok. Megfordult már a fejemben, hogy hátralépek, átadom a stafétabotot a fiatalabbaknak, folytassák ők. De vajon folytatnák-e? Nem megy-e veszendőbe az, amit évekig építettünk, ápolgattunk? Olyan a magyar nyugdíjasklub, mint egy kis sziget, ahol jólesik szombatonként találkozni, örülni egymás látásának, a kellemes időtöltésnek, és ha majd eljön az idő, és megkondul a lélekharang, koszorúval búcsúzunk a távozótól. Így szoktuk. Szeretném hinni, hogy hiánytalanul, együtt léphetjük át az új esztendő küszöbét is, és még szép napok várnak a klub tagságára!
Ezzel azonban ne kerüljön pont a mondandónk végére. Bátorításul álljon itt az „átköltött” verses-dalos biztatás:
„A jó barát itt ránk talál
A klub hetente vár
Seressük egymást, gyerekek
Mert minden percért kár.”
S.E.
