A bánsági magyar közösség érthető módon követi az érdekeik felvállalását valló politikusok munkáját, s fokozott elvárásokkal fordul az RMDSZ helyi szervezeteihez. Halász Ferencet, a Temes megyei szervezet elnökét arról kérdeztük, hogy milyen feltételek között és miként sikerült ezeknek az elvárásoknak megfelelni a mögöttünk hagyott esztendőben?
Habár a 2013-as évben az RMDSZ országos szinten ellenzéki szerepet töltött be, aminek meg- voltak a kihatásai a megye szintjére is: összeszűkült a dekoncentrált intézményekben jelenlévő aligazgatóinknak a száma. Temes megyei szervezetünk mégis eredményes évet zár. Főleg szervezési kérdésekre összpontosítottunk. Átvilágítottuk a megyében tevékenykedő 24 helyi szervezetünket, ahol szükséges volt, tisztújításra került sor, vagy kilátásba helyeztünk ilyen intézkedést. Az elmúlt év legfontosabb kihívása, miután megvannak a 2011-es népszavazás eredményei, egy magyar kataszter elkészítése volt, amely nyomán a létrehozott adatbázisnak köszönhetően tisztában vagyunk azzal, hogy a megye területén hol élnek a magyarjaink, akiket így gyorsabban megszólíthatunk. Temesváron, ahol hatványozottan szórványban vagyunk, szintén elindult ez a munkafolyamat, de a 2014-es évben ezt a munkát még folytatnunk kell.
Milyen változások történtek a szervezet fórumainak az átszervezése nyomán?
Bizonyos mértékben megújult az Önkormányzati Tanácsnak a vezető testülete. Csáki-Gál Károly végvári polgármester lett az elnöke, Kádár György, az újmosnicai polgármester-helyettes az alelnöke, és új tagként bekerült Szabó Csaba óteleki polgármester. Mindhárman tapasztalattal rendelkeznek, ami feljogosít a bizakodásra, hogy az elkövetkezőkben sínre teszik ennek a tanácsnak a működését, hozzájárunlnak a tisztségben lévő önkormányzati tagoknak a képzéséhez, illetve azoknak a felkészítéséhez, akik a soron következő 2016-os választáson bekerülnek a testületekbe. Ugyanígy miután Kaba Gábor volt alelnök lemondott, részben megújult a Területi Képviselők Tanácsának /TKT/ az elnöksége: Sütő-Udvari Magda mellé Miklós Árpád újszentesi alpolgármestert választották meg a vezetőségbe. Megyei szervezetünkben ebben az évben Nőszervezet is alakult, amelynek tevékenységének már egész sora bizonyítja létjogosultságát, ezekben a napokban éppen a cipősdobozos ajándékozási akcióval sok-sok embert sikerült megszólítani, és sokakat megörvendeztetni a közösség figyelmességével.
Az év folyamán felvállaltuk a magyar állampolgárságot igénylő magyar honfitársaink segítését a kérelmek benyújtásának a lebonyolításában, mostanra pedig a tevékenységünk kiterjedt az útlevelek rendezésére valamint a regisztrációra is, ami azokra vonatkozik, akik a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon szeretnének részt venni. Ennek a tevékenységnek a sikerét szemlélteti az is, hogy 2013-ban hat konzuli fogadónapra került sor a Kós Károly Közösségi Központban.
A honosítás iránti érdeklődés cáfolja a szórványvidékek magyar közösségéről elterjedt véleményt, miszerint közömbösebbek a nemzeti identitásukhoz.
Ebben a tekintetben az elmúlt esztendő a korábbiaknál jobb tükröt mutat. Mellesleg 2013-ban szervezetünk is jobban odafigyelt a jelentősebb nemzeti ünnepeink műsorainak a megszervezésére. Temesváron és szerte a megyében ünnepségeket, megemlékezéseket szerveztünk nemzeti ünnepeink alkalmával, március 15-én, a magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján, június 4-én a nemzeti összetartozás napján, október 6-án, a szabadságharc áldozatainak, október 23-án, az ‘56-os forradalom emlékére, amikor Kós Károly-emléktáblát is avattunk az evangélikus templomban, december 15-én a református egyházzal közösen a ‘89-es forradalom 24. évfordulója alkalmával. Idén először szerveztünk Családi napot, ugyanakkor tervezzük a falu- illetve városnapok illetve a búcsúk megszervezésének további támogatását, ezeken szervezetünk képviselői már idén is igyekeztek ott lenni, a jövőre pedig elkészült közösségeink ünnepeinek a naptára, éppen abból a célból, hogy minél szélesebb körben biztosíthassuk a jelenlétünket ezeken a megnyilvánulásokon.
A megyénken belüli tevékenységek mellett folytattuk a kapcsolatot a Hargita megyei Összetartozunk program alapján az ottani közösségekkel, amelynek elkészítettük a 2014-es évi műsorát. Tekintettel Szerbiának az Európai Unióhoz való csatlakozására, felvettük kapcsolatot a vajdasági magyar falvak képviselőivel, s megpróbáljuk ezeket a kapcsolatokat rendszeresíteni azokkal a szerbiai önkormányzatokkal, ahol magyar polgármesterek vagy magyar tanácsosok vannak.
Nem kerülhetjük meg azt a tényállást, hogy bánsági magyar közösség tagjai között is vannak, akik nem az RMDSZ politizálását tartják a legcélravezetőbbnek.
Nem újkeletű Temes megyében sem, hogy léteznek nézetbeli különbségek, de politikai palettán csak az utóbbi két évben jelent ez meg, amióta az Erdélyi Magyar Néppártnak megyénkben is létezik szervezete. Ez a kettősség az idei szórványnapok rendezvényei, de ‘89-es decemberi megemlékezések alkalmával is érezhető volt, amit én egy ilyen kicsi szórványközösségben, mint a Temes megyei, nem egészséges dolog, hiszen így még nagyobb veszélybe kerül az öt százalékos határ elérése ahhoz, hogy magyar képviseletünk legyen a döntéshozó szervekben. Megyénkben az RMDSZ nagyobb sikerrel szólította meg a magyar közösség tagjait, jobban mozgósítottunk, több találkozót szerveztünk, igyekeztünk minden településen kapcsolatot kialakítani a közösségünk tagjaival. Ezzel szemben az EMNP-nek a tevékenysége sokkal mérsékeltebb volt, és remélem ez a jövőben sem változik. Ennek ellenére nem biztató előjel, hogy országosan három, és Temes megyében is két magyar párt létezik. Reméljük, hogy egy ebből eredő első kudarcot nem az előttünk álló esztendőben az európai parlamenti választások alkalmával fogjuk elszenvedni. Személyszerint bízom benne, hogy a bánsági magyar közösségnek megvan a józansága arra vonatkozóan, hogy az RMDSZ-ben látja azt a lehetőséget, amely leginkább képviseli az érdekeit. És azt is gondolom, hogy az egész erdélyi magyarság tisztában van azzal, hogy nem lenne szerencsés, ha az eltérő politikai érdekek miatt európai képviselő nélkül marad az itteni magyar közösség. Tisztában vagyunk azzal, hogy minden erőt, szervezői alaposságot latba kell vetni a siker elérése érdekében, már az év első felében Temes megyében is aláírást kell gyűjtenünk a képviselőlista állításra. Ez legalább 5-6 ezer aláírást jelent, amiért keményen meg kell dolgozni. Olyan választási kampány megszervezésére lesz szükség, aminek eredménye talán feledteti a 2012-es választások bánsági magyar szavazatszámát. Szerencsére jelenleg van parlamenti képviselőnk, ott vagyunk az önkormányzatokban, még mindig ott vagyunk a dekoncentrált intézményekben is, aminek köszönhetően sikerült kellő politikai súlyt biztosítanunk ahhoz, hogy a magyarság érdekeit képviselhessük. Előretekintve, összeállítottuk a teendőink eseménytaptárát, és azoknak a kéréseinknek a lajstromát is, amit a polgármesteri hivatalba szeretnénk benyújtani arra vonatkozóan, hogy mit várunk el ettől a hivataltól a magyar közösség érdekében, és reméljük, hogy 2014-ben a gyakorlatban is működik majd a Nemzetiségi Konzultatív Tanács, amelyet a polgármester a mi kezdeményezésünkre hívott össze.
Milyen új helyzettel kell szembenézzen a magyar nyelvű oktatás, kérdezem Halász Ferenctől a Temes megyei fötanfelügyelő helyettesétől, aki a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség országos alelnöke is?
2013-ban sikerült szinten tartani a megye magyar oktatását, most vívjuk az év végén és az új év elején azt a küzdelmet, amit a beiskoláztatási terv jelent, hogy a szigorú pénzügyi megszorítások, a jelenlegi fejkvóta-rendszer mellett fenntarthassuk az eddigi szintet. Jelenleg úgy néz ki, hogy sikerül megtartani minden iskolában és óvodában a jelenlegi állapotot, bár lehet, hogy ezért még a minisztériumban keményen meg kell küzdeni. Országos szinten a RMPSZ elnökségében állásfoglalást fogadtunk el, felvázolva azokat az oktatási gondokat – gondolok a pénzügyi és beiskoláztatási megszorításokra, a tankönyv kiadásra – amelyek miatt nem megnyugtató a helyzet, de remélem kezdeményezésünknek pozitív eredménye lesz.
A gondokat félretéve itt az év végén RMDSZ elnökként szeretném megköszönni az elnökség tagjainak azt a munkát, amit ebben az évben kifejtettek, ugyanakkor a magyar közösség minden tagjának egy picivel boldogabb 2014-es esztendőt kívánok.
Graur János


26 Dec 2013
Írta admin
0 Hozzászólás