Jól gondolták az újszenteseik, hogy február legutolsó napján, a farsangi időszak végén, egy fergeteges „csattanóval” zárják le az alakoskodási, mókázási időszakot. Hibátlanúl sikerült teljesíteni a fenti célt, még a technika ördöge, és a váratlan bakik, mintha tudatosan építették volna a forgatókönyvbe növelték a rendezvény sikerét. Az iskola ebédlőjét teljesen betöltő közönség örömmel és lelkesedéssel „vette a lapot”, az önfeledt szórakozásnak az említett valós avagy megjátszott szinkópák sem állták útját. Románia egyik, ha nem a leggazdagabb településén, Újszentesen eddig számos középületet építettek fel jelentős értékű anyagi ráfordítással, de továbbra is hiányt képez a néhány száz ülőhelyes nagyteremmel rendelkező igazi kultúrház. Azt többször tapasztaltuk magunk is, hogy a kultúrház szerepét betöltő rendezvénycsarnok nagyszerű helyszín mega-rendezvények számára, de amellett, hogy erősen visszhangos, óriási méretű is.

A legjobb hangosítás ellenére elvész a hang, nehezen hallhatók a színpadon elmondott szövegek. Pedig néhányszor azt a csarnokot is betöltötték az újszentesi farsangi kabaré vendégei! Egyszóval elkelne Újszentesen egy az iskolai ebédlőnél nagyobb befogadóképességű terem. De, ez legyen a hely önkormányzat gondja/dolga, a viszonylagos zsúfoltság ellenére, látható volt, hogy mindenki kitűnően szórakozott az Újszentesi Magyarok Egyesülete, a helyi és a megyei RMDSZ-szervezet, illetve a helyi önkormányzat támogatásával megvalósított, vidám hangulatú rendezvényen és csak dícsérni lehet mindazokat – a Háziasszonyok tánccsoportjának tagjait, a vidám jelenetek valamennyi szereplőjét, azokat, akik segédkeztek a terem berendezésében, majd annak visszarendezésében, illetve azokat, akik a függöny takarásából segítették az előadás megvalósulását, a temesvári magyar színház technikát biztosító embereit, a hagyományosan finom farsangi fánkot elkészítő valamennyi újszentesi asszonyt, a nőszövetségek szorgalmas tagjait! Mert együttmunkálkodásból ismét jelesre vizsgáztak az újszentesi közösség tagjai. Szűcs András Ottó lelkipásztor ötletes, humoros összekötő szövegei, a méltán elismerésnek örvendő Újszentesi Háziasszonyok táncos-énekes bemutatói – a „háziasszonykodásba” bekapcsolódott új tagok részvétele érezhetően új lendületet adott a produkcióknak -, a szentesi testvérváros küldöttségének előadásai, Meda Gizella, Bodor Angéla, Dénes Ildikó, Ciszer Melinda, majd Szabó Vilmos, Orbán László, Lengyel Miklós, Kovács Venczel, Bálint József, Meda Dávid által jó érzékkel előadott, csattanóban végződő vidám jelenetek, Meda Gizella, Dénes Ildikó, Meda Dávid, Mihalca Tudor, Antal Brigitta hangszeres kísérettel – Szarvas Lajos muzsikája jelentősen segítette változatossá és élvezhetővé tenni a zenés részeket – előadott énekszámai, a Butykos tánccsoport mókás viselet vagy „divat”bemutatói, a legkisebbek Illés Izabella, Antal Brigitta, Kuglis Dalma, Firu Mara énekszámai a kulturált és önfeledt szórakozás, farsangi mókázás kitűnő ötvözetének bizonyultak, amely biztos, hogy a helybéliek és a vendégek számára is még sokáig a szép emlékek tárházát fogja gazdagítani. A rendezvény keretében a szép emlékek felelevenítése és az emlékezés szellemében tekintettek meg a résztvevők rövid vetített összeállítást az egykori farsangi kabarék műsorából a tavaly elhunyt két alapító, Farkas Magdolna és a mókamester Hajdó Miklós emlékére.
Bánhatja az, akinek nem sikerült ejutnia Újszentesre a kabaré előadásra! De sebaj, jövőre is lesz farsang, és lesz Újszentesi Farsangi Kabaré – ígérik a helzbéliek. Úgy legyen!
Makkai Zoltán


10 Mar 2025
Írta admin
0 Hozzászólás