Az életkorral együtt erősödik a ragaszkodás ahhoz a helyhez, ahol valaha fiatalok voltunk, a megszépítő múltban elhomályosodnak a kellemetlen emlékek és inkább a fiatalság örömei és a szülői oltalom nyújtotta felhőtlen gyermekkor élményeire emlékezünk. Talán ezért van az, hogy Végváron az évről évre megszervezett szépkorúak találkozója iránt változatlanul nagy az érdeklődés. Ehhez minden bizonnyal hozzájárul az is, hogy a helyi önkormányzat támogatását élvező református gyülekezet tagjai, a falu mai fiataljai és a civilszervezetek közreműködésével szervezett rendezvényen megható szeretetet sugárzó figyelmességgel veszik körül a tisztes kort megélt helyi, vagy hazalátogató honfitársaikat. 

A gyülekezet példás összefogása

A református egyház nap­tá­rában kiemelt helyen szere­pel az idősek találkozójának megszervezése, erről a pél­da­ér­tékű együttműködésről nt. Bódis Ferenc lelkipásztor im­már a siker örömével nyilat­ko­zott az ünneplés pillana­taiban.

Legalább egy hónappal ko­ráb­ban a presbitériummal le­ülünk megbeszélni a teendőket, mel­lesleg a presbitériumnak tag­ja Csáki Károly polgármes­te­rünk is. Menet közben folya­matosan csatlakoznak ötleteik­kel, támogatási szándékukkal a civil szervezetek, a gyülekezet tag­­jai és sokan mások közsé­günk segítőkész lakosai közül. Ez a munka sok éves tapasz­ta­lat­nak köszönhetően ma már ola­­jozottan folyik, mindenki tud­ja a dolgát, ki az ünnepi ebéd el­ké­szítéséhez, ki a meglepetések ki­ötö­léséhez, vagy a műsor tar­tal­mához igyekszik hozzájá­rul­ni.
Bódis Ferenc végvári lelki­pász­tort a közelmúltban vá­lasz­tották meg az egyház­kerü­let esperesének. Mint isme­re­tes nem első eset, amikor en­nek a végvári gyülekezetnek a lelkésze tölti be ezt a magas egyházi tisztséget. Kérdésünk­re, hogy a jövőben hol lesz az esperersi hivatal székhelye – Bódis Ferenc lelkipásztor el­mondta:
Én elsősorban lelkész va­gyok, s a végvári gyülekezet lel­ki­pásztoraként szolgálok to­vább­ra is, és ugyanúgy szolgá­latnak tekintem a esperesi fela­datot is, következésképpen az es­peresi hivatal székhelye is Végváron lesz. Nem én vagyok az első lelkész, aki esperesi szol­gálatot is teljesít ebben a köz­ségben, ugyanis 1926-1931 kö­zött nt. Zöld Mihály végvári lel­kipásztor volt az egyházkerület esperese.

Hogyan fogadta a gyüle­ke­zet megválasztásának hírét?
Az első reakció az volt, hogy megkérdezték: “akkor most a tisz­teletes úr itt fog hagyni ben­nünket?” Ugyanis azt gon­dol­ták, hogy ezentúl nem leszek az it­teni gyülekezet lelkésze, ha­nem el kell mennem Temesvár­ra? Mond­tam, hogy erről szó sincs, elsősorban e gyülekezet lelkésze vagyok, s ezen túl igyek­szem helyt­állni ebben az új szolgálati kötelességben is.

A polgármester is szolgálatban

Az istentisztelet meghitt pil­lanatai után a kultúrotthon nagytermében a késő délutá­nig kitartó ünnepi ebéd alatt Csáki Károly, polgármester presbiter társaival és más ön­kén­tesekkel készséggel igye­kez­tek kedvükbe járni a ven­dé­geknek. A második mandá­tuma kezdetén lévő polgár­mes­ter elmondta, hogy nagy­ra­becsüli a református egyház arra irányuló kitartó igyeke­ze­tét, hogy évről évre meg­szer­vezi ezt a közösség meg­tar­tásához is hozzájáruló szép ünnepséget.
Szerencsére nem csökken a nép­szerűsége ennek a megyénk­ben elsőként Végváron megszer­ve­zett ünnepségnek, örömmel lát­juk, hogy a mi példánkra egy­re több magyar közösségben szer­veznek hasonló találkozó­kat. Ezek az alkalmak a község legszebb időszakainak a felidé­zésével példát jelentenek a fia­talabb nemzedékek számára. A mai napon is többek elbeszélé­seiből éppen arról bizonyosod­hat­tunk meg, hogy községünk­ben a mezőgazdasági tevékeny­ség mellett milyen széleskörű kis­iparosi hálózat biztosította a község gazdasági erejét és sokak számára a jó megélhetési lehe­tő­séget. Ezek a felelevenített em­lékek igazolják mai törekvésün­ket, hogy nagyobb hangsúlyt he­lyezzük a helyi iparosok, keres­kedők és gazdák vállalkozásá­nak a fellendítésére.

Házassági évfordulójukat is ünneplő házaspárok

Csáki Károly és neje Csá­ki­né Kerbalek Mária Resica­bá­nyáról jöttek haza a szülő­faluba megünnepelni házas­ságuk 65. évfordulóját. Károly bácsi kilencven évével rang­idős is az ünnepeltek között. A szü­lőfalujukhoz fűződő emlé­keik ma is elevenen élnek.
Nagyon szép élet volt itt a két világháború között. 1951-ben itt házasodtunk össze, és 1955-ben elköltöztünk Resicabányára, ahol az acélgyárban lakatosként dolgoztam, feleségem tisztvise­lő­nő volt a gyárban. Én 1977 óta vagyok nyugdíjas, feleségem pedig 1982 óta. Resicabányán ma is összetartunk a végvári el­származottakkal, mint Tóth An­tal, Gurmai Antal, Kun Pista, az Őz család.
A kiváló egészségnek ör­vendő idős házaspár elragad­ta­tással beszél a szülőfaluról, az ifjúság mulatságairól, mert mint elmondták, itt jól meg le­hetett élni, a mezőgaz­daság­ból, de szakmát is tanulhattak a fiatalok, volt asztalos, ko­vács, bognár, cipész, borbély­műhely, három hentesüzlet, ven­déglők, cukrász, akitől a le­gények cukorkát vásároltak maguknak és a lányoknak, ide­jártak a környébeli falvak­ból, a szerdai heti vásárokra, a­mikor a piactér megtelt a gaz­dák termékeivel, jószá­gai­val, rengeteg ló, tehén, disznó, kövér liba volt. Mária néni a községházán dolgozott és ő ké­szítette a járatleveleket.
Papp Laci bácsi, a sertés­ke­reskedő éjjel jött értem, hogy “Mariska, jöjjön, mert itt van a vagon” szedte össze a disznókat, volt olyan hét, hogy öt vagon telt meg sertésekkel, a román fal­vakból jöttek egy-másfél tonnás ökrökkel, azokat is bevagoní­roz­tuk. A libát a zsidó kereske­dők vitték Temesvárra, a libamáj olyan kapós volt, hogy egy li­bá­nak a mája annyiba került, mint egy élő liba, ezért nagyon sokan fog­lalkoztak libatenyésztéssel és -töméssel, de volt mindenféle ba­romfi. A tanyákról hozták be a vajat, volt aki egyedül tíz kilót is hozott a piacra, amit a felvá­sár­lók vittek Temesvárra. Sok min­den megváltozott sajnos, az is ami jó volt, de úgy látjuk, hogy az utóbbi években újra sok szép dolog történik a falunkban, a­mire mi is büszkék vagyunk.
Csáki Károly bácsi és Má­ria néni arra is büszke, hogy van két unokájuk és négy déd­uno­kájuk, s bár egyetlen fiuk Franciaországban telepedett le – Csáki Rudi unokájuk vissza­tért nagyszülei boldog ifjúsá­gá­nak falujába, ahol a szintén végvári származású feleségé­vel, Ágival igyekeznek megta­lál­ni számításukat.

Eszteró László és felesége Eszteróné Gaál Ilona, mindeketten Végváron születtek, Végváron házasodtak l966-ban.
Ma, immár 16 éve Temesváron élik nyugdíjas éveiket, két gyermekük, László és Róbert és két unokájuk jelentik számukra
az időskor örömeit.

Szalai Károly és neje Szalainé Gothárd Teréz, aki Hargita megyéből származik.
Ők ma is itt élnek a faluban. Károly a helyi labdarúgó csapat mérkőzéseinek szenvedélyes szurkolója.

A születésnapjuk alkalmá­val köszöntött ünnepeltek kö­zött volt a 80. életévéhez ér­ke­zett Ujj Mária is, aki minden jelentős végvári eseménynek a kró­nikása. Levéltárnyi anyag, újságkivágások, könyvek és más dokumentumok halmaza vár feldogozásra egy leendő mo­nográfia elkészítéséhez.
Harmincöt évet dolgoztam a községházán, ezalatt az idő alatt polgármesterek voltak: Németh Zsigmond, Szőgyényi András, majd, amikor Kádárt és Sipetet Végvárhoz csatolták Bancu Pa­vel Sipetről, majd egy rövid ideig, amíg Niczkyfalva is hoz­zánk tartozott, volt egy buziási polgármester is – ezt követte egy Ambrus nevű polgármester, kö­vet­kezett Gál Sándor, Perneac Gheorghe. A rendszerváltás u­tán, amikor már én nyugdíjas lettem, az első polgármesterünk lett Székely Dénes, Kele István, Seiman, Baran Aurica és végre hál’ istennek immár második ciklusban Csáki Károly újra a falu szülöttje lett a polgármester községünkben.

Az ünnepelteket sok gond­dal és kiváló ízléssel készített ki­tűzőkkel, a születés- és név­nap­jukat valamint a házas­sági évfordulójukat ünneplőket kü­­lön virággal is megaján­dékozták. A HETI ÚJ SZÓ, a számos végvári vonatkozást tar­talmazó Sorsok könyvével já­rult hozzá az ünnepeltek ajándékához. A jó hírnévnek örvendő néptánccsoportok – Pastean Erika iskolaigazgató illetve Szarvas Erzsébet és Tóth Rozália tanítónők irá­nyításával – táncokkal, a kis­diákok szavalatokkal tisztel­ték meg az ünnepelteket. A köz­ség elhivatott muzsikusai Szarvas Lajos és Kele Zoltán pedig nosztalgiát ébresztő da­lokkal, nótákkal járultak hoz­zá az ünnepi hangulathoz.

Jelenlévők és támogatók
Első alkalommal voltak je­len, mivel az idén 70 évesek: özv. Korsós Andrásné Sztán Sára, Kele Lászlóné Mersdorf Borbála, özv. Kele Andrásné Teleki Erzsébet, özv. Cs Nagy Sándor, Ciobanu Marin és özv Tóth Zsigmondné Kótai Julianna.
Jelenlévők Végvárról: özv. Szabó Erzsébet, cs Nagy Pál és Gizella, Ardelean Mihály és Zsófia, özv. Farkas Ilona, özv. Pataki Lídia, özv. Facsar Mária, özv. György Erzsébet, özv. Enyedi Mária, özv Nádasdi Mária, Szalai Károly és Teréz, özv. Bíró Rozália, k Tóth József és Rozália, özv. Antal Katalin, Oláh József és Erzsébet, özv. Székely Sára, özv. Pataki Erzsébet, özv. Tóth Antal, özv. Szabó András, özv. Parvulescu Sára, özv. Virág Mária, özv. g Szabó Piroska, özv. Tábori Erika, özv. Tóth Éva, özv. Ujj Mária, Vida Mihály és Rozália, özv. Fehér Borbála, özv. Vicze Zsuzsanna, Szép Erzsébet, özv. Kerekes István, özv. Sándor Lajos, özv. Németh Erzsébet, sz. Tóth Mihály és Mária, Balogh Károly és Sára, özv. Gidó Klára, özv. Szalai Erzsébet, Lőrincz Imre és Magda, özv. zs Nagy Julianna, özv. Szabó Rozália, Szinte Irma, özv. sz Tóth Vilma, Szabó Péter és Ilona, özv. Korsós Ildikó, Ciobanu Erzsébet, özv. Pataki Pusa. Resicabányáról: Szilasi Mária és családja, Csáki Károly és Mária, özv. Őz Julianna és leánya Julianna, Damjánné Tályai Ilona. Gát­aljáról: Takács István. Berzó­viá­ról: Szabó Ferenc. Temes­várról: Eszteró László és Ilona, Kele László, Benkő József és Borbála, özv. Agócs Erzsébet, Marx Rozália, Czeglédi János és Rozália, Farkas Julianna, Hegyesi Zsuzsanna, Oláh Sára, Tályai Károly és Irén.
Az önzetlen együttműködők, szakácsnők: g Tóth Borbála, Baricsa Sára, Kele Ildikó, Czine Zsuzsanna, özv. Varga Julianna, Korsós Enikő, segítségek: Csáki Károly, Tamássi Tünde, Valkai Németh György, Czudar Julianna, Tóth Rozália, Szarvas Erzsébet, Teleki Gábor és Gizella, Tamássi Jenő és Éva, Nádasdi Sándor, Ciurescu Gizella, özv. Balogh Éva, Hegyesi Sándor és Doina, Horváth Mária, Kele Klára, Bódis Ferenc és Dóra, háztól házig: Tamássi Jenő, Teleki Gábor, Valkai Németh György és Csáki Károly, zenészek: Szarvas Lajos és Kele Zoltán, az ünnepi műsor szereplői: 2 kicsi óvodás: Popute Tania és Ovidiu Vlad, óvo­dások, a Recefice néptánc­csoport Rábaközi tánccal, a Sze­derinda és Csűrdöngölő vegyes néptánc csoportok Küküllőmen­ti tánccal léptek fel.
Támogatóink: Heti Új Szó, Temesvári Magyar Rádió, Nyugati Jelen, Csáki Károly pol­gármester, a Bódis család, Tóth Erika, Codrina Cukrászda, For­net­ti, Bega Pam, Stancioiu Nicolae, Csáki Károly és Mária (Resicabányáról), Czeglédi János és Rozália, Balogh Éva, Tamássi Tünde (te­remdíszítés), az ünnepeltek ado­mányai és a szervezők személyes hoz­zájá­rulásai: pénzbeli és egyéb ado­má­nyok. Köszönjük a jószívű hozzájárulásukat!
U.I.: Ha emberi mulasztásból valakit kifelejtettünk, vagy el­ír­tunk, akkor szíves elnézésüket kérjük, mert nem szándékos­ság­ból történt.
Bódis Ferenc, lelkipásztor