01 Aug 2019
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Magas művészetre gondoltam, de a Mester biztos kijavítana azzal, hogy csakis a magas színvonalú alkotások nevezhetők mű- vészetnek, tehát fölösleges a jelző. Mellesleg a műteremként is szolgáló lakásban tett látogatásom apropója Szakáts Béla szobrászművész Temesvár Diszpolgárrá avatása. Ám próbálkozásaimmal, hogy a portréjához életének és munkásságának történetéről beszélgessünk, kudarcot vallottam. Így azután szakmai előadásának, és a legutóbbi retrospektív tárlaton is kiállított alkotások miliőjében úgy éreztem, hogy ez így együtt maga Szakáts Béla portréja, az akkurátus emberé és a hétköznapi kicsinyességeken, az Ady megfogalmazása szerinti „mai kocsma” fölött álló zseniális szobrászművészé, ami nem választható el egymástól. Egyébként az egyetemes kortárs művésztársadalomban ismert és elismert temesvári szobrászművész életrajzi ismertetése, a portré műfajának bármely eszközével könynyen elcsúszhatna a közhelyek irányába. Álljon hát itt inkább a szobrászművésznek és ízig-vérig tanárnak, a csaknem hat évtizedes szobrászati és oktatói munkássága ellenére sem csillapodó rajongásáról tanúskodó nyilatkozata sikerélményeinek forrásáról, amit – szerinte – mindenki önmaga teremthet meg magának.
Életem a szobrászat
Sikerélményre mindenkinek szüksége van, nekem minden nap van részem benne, amikor sikerül valamit megvalósítanom, persze, ha kívülről is kap az ember elismerést, biztatást, az ösztönzi a munkában, a művészt az alkotásban. Ilyen sikerélményt generáló külső biztatásban pályafutásom során elég ritkán volt részem, talán – ma úgy látom – túlzottan tartózkodó attitűdöm miatt is. Ellenben az utolsó visszatekintő kiállításom után annyi elismerést kaptam, amennyiben korábban összességében nem részesültem. Már székelyudvarhelyi kisiskolás koromban is a rajzolásban leltem legnagyobb örömet, és nyújtott elégtételt. Rendszeresen jártam rajzkörbe, majd a marosvásárhelyi művészeti líceum tanára egy tehetségkutatás során felfigyelt rám, és meggyőzte a szüleimet, hogy Marosvásárhelyen tanuljak tovább. Jóllehet a családban semmiféle képzőművész beütésről abszolút nem tudok, édesapám vasipari mesterember volt. Én a családból az egyenességet, korrektséget, megbízhatóságot hoztam magammal. A marosvásárhelyi művészeti középiskolában, noha a festészet is foglalkoztatott, Izsák Márton tanár, igazgató biztatására a szobrászatot választottam, amit soha nem bántam meg, egész életemben éltem-haltam ezért a szakmáért. A kolozsvári képzőművészeti főiskolai tanulmányaim után kerültem Temesvárra, ahol bevallom, hosszú éveken keresztül annyira idegennek éreztem magam, hogy amikor csak tehettem, menekültem haza szüleimhez és a szeretett szülővárosomba, Székelyudvarhelyre.
De kit érdekelnek az életrajzi adataim?…
Ezen a ponton jutott el beszélgetésünk oda, hogy, a Mester megelégelte az életrajzi faggatózásomat és inkább a művészetéről volt hajlandó beszélni, hiszen – mint mondta – alkotásai határozzák meg kilétét.
Szobrászművészeti pályafutásom kezdetén, a hatvanas években, ami ugye a kommunista éra időszakára esik, sok reménnyel nem kecsegtetett a köztéri alkotásokra való áhítozás, így már akkor a kisplasztika – s ezen belül a terrakotta technika – felé irányultam, ami talán a legidőtállóbb anyag, a többezer évvel ezelőtti terrakotta alkotások máig tökéletes formában megmaradtak, míg a bronzot az oxidáció megeszi, a terrakottának egyetlen dolog árthat: ha összetörik. A szobrászat is, akárcsak a portréfestészet – a XIX. század végén a fénykép megjelenésével – övön aluli ütést kapott. A szobrászatban évszázadokon, sőt évezredeken keresztül a szobrászok kültéri szobrok készítésére készültek fel, ugyanakkor a szobrászat az építészetnek kiegészítő része volt, kezdve a gótikától egészen a szecesszióval bezárólag. Temesváron is találunk a szecessziós épületeken hasonló, ornamentális díszítéseket, ilyenek például a különböző balkon tartó figuratív domborművek. Ez az első világháborúval lezárul, és elkezdődik a csak funkcionalitás szempontból értékelhető, geometrikus, egyszerű építészet. Ezért a szobrászat is más irányt keres, a szobor bekerül a házba. Azelőtt az emberek lakásában elvétve fordult elő egy-egy szobrocska, esetleg portré.
Teljesen más világ
úgy anyaghasználati vagy mint téma, de problémamegközelítés szempontból is. A kisplasztika indította el tulajdonképpen az absztrakt szobor gondolatát, amiben nagy szerep jutott az új anyagok használatának. A festészettől átvett nonfiguratív variáns hozott be új anyagokat a szobrászatba, az addigi alapvető anyagok mellett, mint a kő, fa, bronz, más anyagok is bekerültek, különböző műanyagok, s a fémek sem csupán mint öntött bronz, hanem drót, rúd, lemez netán valami más rendeltetésre gyártott alkatrész felhasználásával. A fa esetében is lehet egy gally, deszka, léc, vagy hulladék, amit új rendszer szerint állítunk össze. Ezzel újabb lehetőségek nyíltak. Ehhez jelentős mér- tékben hozzájárult a Budapesten a hatvanas évektől egészen a kilencvenes évek közepéig kétévenként szervezett nemzetközi kisplasztikai biennálé, amely bemutatta az egész világ kisplasztikai törekvéseit. Hasonló jelentőségű volt a ravennai Dantesca kis- plasztikai biennálé. Ezek a nemzetközi kiállítások ösztönzőek voltak nemcsak nekem, sok más szobrász számára is. Hatásukra indult be a hetvenes évek végétől nálunk is a kisplasztikai kiállítások szervezése, először Bukarestben, majd Aradon, ahonnan szintén díjat hoztam el, akárcsak Ravennából a romániai csoporttal Dantescaról.
A kültéri alkotások határozzák meg egy szobrászművész ismertségét és hírnevének időbeli túlélését – gondolhatnánk.
Székely László, főépítész, Török János, polgármester, I. Károly Róbert, magyar király, Ormós Zsigmond, politikus, művészettörténész,
kis Dózsa park (Carmen Sylva) Központi park (Scudier liget) Központi park (Scudier liget) Központi park (Scudier liget)
Célember – Az 1989-es temesvári forradalom ihlette emlékmű, 700-as piac közelében
Szakáts Béla szobrászművészt a tárlatokon, szám szerint sem kevés hazai és nemzetközi egyéni és csoportos kiállításon bemutatott alkotásai alapján a szakmabeliek és a művészetpártolók közül sokan ismerik, de talán a kültéri szobrai vagy műemlékei révén jobban beépült a köztudatba. Ezek jórészt történelmi témájú alkotások. Neki köszönhetően Temesváron olyan magyar személyiségek, mint Török János, Ormós Zsigmond, Székely László, I. Károly Róbert magyar király mellszobra és számos Temesváron vagy más helységekben kiállított monumentális alkotás pótolja a szándékosan elhallgatott történelmi és kulturális múltunk tényeinek ismertetését.
Mindezek ellenére Szakáts Béla elsősorban a kisplasztikára esküszik, amiben a temesvári Szépművészeti Múzeumban a közelmúltban bemutatott retrospektív tárlat anyaga alapján sokan egyetértenek vele.
Ezek akkor is emberközeliek és őszinték, amikor témái a természetfölötti lények, a mitológia, a mese elvontabb világából ihletettek, vagy emberi szépséget, netán gyarlóságokkal szembeni lázadást kifejező mondanivalók hordozói. A ninivei ószövetségi korból ihletett Jónás megtérése – ami azonnal Babits Mihály Jónás könyvét is eszünkbe juttatja – és más halas legendák megtestesítése,
mint a fuvolázó flótás, vagy más halas ábrázolás az általa leginkább kedvelt terrakotta anyag zseniális megmunkálá-sában.
A vizet prédikál és bort iszik mondás esztétikai átminősítésével hozta létre egyik kisplasztikai alkotását,
illetve a Dantesca biennálén is elismerést nyert másik bronz remekművét.
Mellesleg 1989-ben egy romániai képzőművész csoport tagjaként a Dantesca Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé aranyérmét hozták el.
Már középiskolai és egyetemi tanulmányaim idején belém épült a figuratív alkotás. Ez határozta és határozza meg ma is a szobrászművészi tevékenységemet, még akkor is, ha előfordultak kilépések jobbra-balra, de azokban a munkákban is figuratív nyomokat lehet felfedezni.
Tűz víz lobogó
Tüzet viszek, ha látjátok
Ha látjátok se mondjátok
A Tanár Úr
Szakáts Béla életének és munkásságának másik (nem második!) elégtételt nyújtó területe az oktatás, amelyet hasonló elhivatottsággal folytatott, mind a Képzőművészeti Középiskola, mind pedig a Képzőművészeti Fakultás szobrász tanáraként. Közel hat évtizeden keresztül kerültek ki keze alól olyan tanítványok, akiket ma már a szakma élvonalában jegyeznek. Napjainkban sokat hallunk arról, hogy a tanári tekintély elvesztette a valamikori rangját. Szakáts Béla Tanár Úrnak ennek okáról közvetlen tapasztalatai vannak, amit a pedagógus személyes jó példájának hiányával magyaráz.
A főiskola 1962. évi bevégzése óta egészen 70 éves koromig tanítottam. Sokakkal ellentétben, számomra az oktatás nem az életvitelhez szükséges fedezetet jelentette, hanem a tudás átadását. Sajnos számos kollégám a pedagógusi tevékenységét leginkább pénzszerzési lehetőségnek tekintette, gondolok itt az iskolán kívüli óraadásokra, felvételi felkészítésekre, miközben a kurzusokat felületesen kezelték, vagy meg sem tartották. Az ilyen magatartás értelemszerűen rombolja a tanár és általában a pedagógusi szakma tekintélyét. Pedig, ha a tanár az óráit komolyan veszi, megtanítja a diákot mindenre, amire szüksége van a továbbtanuláshoz, akkor nincs szükség plusz órákra. Én egész életemben mindent komolyan, odafigyeléssel és felelősségtudattal végeztem, s ebben az oktatói tevékenységem sem kivétel.
Nyitott szívvel
A hagyaték
A Bánsági Magyar Napok keretében került sor idén a 80. életévét betöltött Szakáts Béla temesvári szobrászművész retrospektív kisplasztikai kiállítására, amely talán minden eddiginél jobban ráirányította, nemcsak a szakma, de általában Temesvár polgárainak figyelmét a nemzetközi elismertségnek örvendő, városunkban élő, és hoszszú évtizedek óta itt alkotó, indokolatlanul szerény szobrászművészre. A hazaiakon kívül a világ sok-sok országában megtalálható alkotásai, a nemzetközi kiállításokon való szereplése, rangos hazai és nemzetközi díjak és kitüntetései ellenére Szakáts Béla ma sem a babérjainak számolgatásával, alkotói tevékenységének összegezésével van elfoglalva. Még az sem mondható el, hogy elégedett azzal, amit hosszú művészi pályafutása során eddig elért. Más kérdés, hogy arról nem maga tehet, hogy a köztereken túltengenek az olyan dilettáns munkák, amelyek botcsinálta szobrászok – bevett hazai szokás szerint – jó kapcsolatai alapján kerülhettek oda. A hosszú, délelőttöt betöltő, fiatalos lendülettel megtartott szobrászati kurzussal felérő beszélgetésünk számomra is felüdülést nyújtott. Úgy láttam, hogy a Mester, kedves Felesége, a türelmes Lili asszonynak köszönhetően nyugodt feltételek között, ma sem csillapodó alkotói nyugtalansággal tervezi, rajzolja, formálja a szellemi frissességgel kigondolt újabb és újabb ihletésű remekműveket. Kívánunk Szakáts Béla szobrászművésznek jó egészséget és hasonlóan fiatalos szellemi erőt további alkotói munkájához.
Olvasóink nevében is gratulálunk, a sokadik kitüntetéséhez, a Temesvár Díszpolgára címhez!
*
Szakáts Béla szobrászművésznek holnap, augusztus 3-án a Városi Tanács ünnepi gyűlésén nyújtják át a Temesvár Díszpolgára címet.
