“nincs hasznos vagy káros élőlény…”
A Délmagyarországi Természettudományi Társulat (1873-1918) hagyatékából az impériumváltás után Temesváron megmaradt értékek ápolói és továbbfejlesztői, a Bánát Múzeum természettudományi részlegének kiemelkedő tudományos személyiségei által hagyott örökség méltó ápolása a 70. születésnapját ünneplő Dr. M-Kiss András ornitológus, tudományos főkutató nevéhez fűződik. A végvári születésű tudós kortársunk, 40 éven keresztül folytatta a nagynevű elődei által elkezdett tudományos tevékenységet, nevezetesen dr. Kuhn Lajos (1844-1900), a bánsági madármegfigyelő hálózat megálmodója, a madárpreparálás és múzeumi technikák előfutára, a világhírű ornitológus Lintia Dénes (1880-1952), a szinte tökéletes diorámák és biogruppok létrehozója és aki létrehozta Temesváron a Románia legnagyobb madártani gyűjteményét, amelyre (a diktatúra idején elkezdődött és napjainkig folytatódó szétzilálásáig) – joggal lehetettek büszkék a Béga-parti város lakói, vagy Nadra Emil (1904-1978) ornitológus, illetve Dr. König Frigyes (1910-2002), a lepkegyűjteményéről híres rovartani részleg vezetője által hagyatékolt természettudományi értékek megőrzését és kiteljesítését.
Életfogytiglanig tűzifa a legnagyobb madárgyűjteményért cserébe
Ennyit kért Lintia Dénes a várostól, 1937. május 5-én – no meg, hogy lehessen a madárgyűjtemény igazgatója –, amikor odaajándékozta azt a legnagyobb madárgyűjteményt, amiért 50 évet dolgozott, és amit az első világháború alatt becsomagoltak, és a Ferencz József Színház – a mai Operaház – pincéjében helyeztek el megóvásra. A háború alatt, a megfelelő konzerválás hiányában, ezek közül sok elpusztult, egy részét, amit Lintia már modern technikával, arzén felhasználásával kezelt, úgy sikerült megmenteni, hogy hazavitte az erzsébetvárosi Korona utcai lakására, a tojásgyűjteménnyel és dokumentumokkal, térképekkel együtt. 1937-ben nyitották meg a kultúrpalota (mai Román Nemzeti Színház) második emeleti 11 termében az ornitológiai múzeumot (Muzeul Ornitologic), amelyet a Lintia által készített preparátumokból állított össze.
A Bánát Múzeum virágzása az első világháború utáni “sötétség” ellenére…
Lintia, aki 1904-ben a temesvári Délmgyarországi Természettudományi Társulat gyűjteményeinek a kezelője lett, 1952-ben meghalt, de a neve fémjelzi a temesvári múzeum hírnevét, amit továbbfényesített Nadra Emil a madártani részleg, illetve Dr. König Frigyes, a rovartani részleg vezetője. A nevükhöz fűződik a csodálatos diorámáknak és biogruppoknak a létrehozása. Az impériumváltás után még Temesvárra látogatott Budapestről dr. Horváth Géza, a budapesti Nemzeti Múzeum Zoológiai gyűjtemények főigazgatója, ugyanis a múzeum tárgyi kollekcióit addig Budapestről irányították és ellenőrizték. A jegyzőkönyvben többek között az alábbiakat írta: “A sötétség ellenére – amit megengedtetett, hogy lássuk – rendben találtatott és nagyszerűen néz ki …” Tehát Lintia tevékenységét nagyra tartotta. Lintia Dénes, Krassó-Szörény megyei kákovai román tanító család sarja. Maga Temesváron a Carmen Sylva Tanítóképzőben szerzett magyar tanítói oklevelet. Pedagógus korában amatőr madarászként tevékenykedett, de többször megfordult Budapesten, ahol dr. Madarász Gyulától (1858-1931) tanulta meg a madarak bőrbetömését, azok rendszertanát, hírt szerzett a világ összes madarairól, egyszóval széleskörű madártani ismeretekre tett szert. Budapesti kérésre Temesvárra helyezték, írnoknak a tanfelügyelő- ségre, később a Logában a madarak preparálását okította, ugyanis nagy elismerésnek örvendett a madarak tudományos megfigyelésével, leírásával, számbavételével. Több nyelvet beszélt. Neki köszönhető, hogy a múzeum az impériumváltás után is Temesváron maradt, inter- nacionalizmusát tükrözi, hogy a madarak céduláján a latin után németül, magyarul, románul, oroszul vagy más szláv nyelven is odaírta a nevüket. A német és magyar szakdolgozatok fordításaira utal a Románia madarai című jelentős művének a bevezetőjében. 1945-ben a katonaság kivonult a Hunyadi laktanyából és 1947-ben itt rendezték be a történeti, természettudományi, művészeti és néprajzi múzeumi részlegeket, amelyeket a látogatók számára is megnyitottak.
Preparátorként a temesvári Bánát Múzeumban
M-Kiss András biológus Temesváron gyarapíthatta madartani ismereteit. Annak ellenére, hogy ismerte a „Halász, vadász, madarász, mind a három éhenkórász” mondást, vagy annak másik, végvári gyermekkorából ismert változatát, hogy „Halász, vadász, madarász, üres zsebekben kotorász”, mégis belevágott.
1974-ben üresedés volt a Bánság híres temesvári múzeumában, ahol akkor még megvoltak a Lintia-féle laboratóriumból a felszerelések, s az egész múzeum kiváló állapotban volt. Nagy felelősség hárult rám, amikor Nadra Emil, Lintia jobbkeze, a másik nagy madártani személyiség nyugdíjba vonult. Dr. König Frigyessel, a hírneves lepkegyűjtővel teremtették meg a múzeumnak azt az arculatát, amibe, hogy úgy mondjam, én akkor belecsöppentem, az ő nyomdokukba lépve lettem egy év után muzeológus, majd a természettudományi részleg vezetője. A Lintia-féle laboratóriumból még megvoltak a felszerelések, a gyönyörű diorámák, biogruppok, jól pontra tett és karbantartott tematikus kiállítások, ezek között a madarak rendszertani kiállítása, amely teljesen lefoglalta a Hunyadi-kastély második emeletét. Még szolgálati fegyverünk is volt. Én ugyan részt vettem a vadászatokon azért, hogy megfigyeljem: milyen ritka példányokat lőnek le, de sohasem vadásztam. Lintia annak idején az ehető példányokért cserébe az üzletben megvásárolt húst adott a vadásznak.
A természettudományok múzeumából párttörténeti kiállítás lett
A Ceauşescu-féle személyi kultusz megerősödése előtt, a ‘80-as évekig sikerült elődeim nyomdokán haladva a tudományosságra helyeznem a természet- rajzi részleg tevékenységét. Szerveztem nemzetközi ornitológus találkozókat, tudományos dolgozatokat írtam megfigyeléseinkről. Azokat a temesi helyeket kerestem, ahol koncentráltan több mindent lehet kutatni. Ilyenek a Temesvárhoz közeli Vadászerdő, a gyiroki erdő, a sági erdő, a Bisztra erdő, ahol kiöntéses területeken érdekes madár- és rovarvilág található. A szolgálati kocsinkkal ezekre a helyekre egyszerre szállt ki rovarász, lepkész, madarász, növénytanos, preparátor. Külön felfigyeltem a temesközi mocsárvidékre. Volt még egy híres elődöm, dr. Kuhn Lajos, aki számtalan érdekes madarat megfigyelt, és megtanította az embereket a preparálásra, részt vett világkiállításokon. Ő volt a múzeumunk megalapításának nagy megálmodója. Nagy madárkolónia volt Temeskenézen, oda járt ki Lintia és Nadra is madarakat gyűjteni. A Természetrajzi részleg szakdolgozatai a Tibiscus nevű folyóiratban, majd később az Analele Banatului-ban jelentek meg, amiket megszünésükig én szerkesztettem. Kiváló munkatársaim voltak a részlegen, és több magyar kolléga is a mú- zeumban, akikre szívesen emlékezem, úgy mint Varga Kálmán preparátor, Vastag Vilmos grafikus, Dr. Kakucs Lajos, Miklósik Ilona, Dr. Neumann Viktor történészek, Dr. Habil. M-Kiss Hédy, Kazinczi Vitályos Magda, Szabados László restaurátorok, egyesek meghaltak, mások elmentek, kivándoroltak vagy eltanácsolták őket. A magyarok közül már csak én és a sofőrünk maradtam, de 1985-ben nekem is mennem kellett.
A Bem József sapkáját megették a molyok
A rosszindulatú rombolásnak vagy a nemtörődömségnek pótolhatatlan értékek eshetnek áldozatául. Szomorú példa erre Temesváron maga a Hunyadi-kastély épületének állapota.
Egyre nagyobb kárt szenvedtek az értékes múzeumi tárgyak. Például Bem József tábornok paróka-sapkáját hagyták, hogy megegyék a molyok, s a fűtetlen helyiségeket a természeti tárgyak konzerválási állapota is eléggé megsínylette.
A szenvedélyes ornitológus higiéniai laboratóriumban vesztegeti az idejét
Az 1989-es fordulat előtt Dr. Sándor István (1927-2015) akadémikus jóvoltából a Közegészségügyi és Higiéniai Intézet embriológiai laboratóriumában lehettem tudományos kutató, majd a Környezetvédelmi Laboratóriumban folytattam a kutatást. Csak 1990-ben tértem vissza a múzeumba, a természettudományi részlegre. Lendületes munkába kezdtem: akkreditáltattam a múzeum tudományos tevé- kenységét, tározókat készítettünk, ami menthető volt konzerváltuk, több időszakos kiállítást szerveztünk, kisfilmeket készítettünk, előadásokat tartottam a rádióban, amit a néhai Koczka Györgynek köszönhetek, tudományos írásokat közöltem az újságban, szerepeltem a Kisenciklopédián, az Ormós Zsigmond Társaságban vetítettfilmes előadásokkal neveltem a természetismeretre és a természetvédelemre, jártam a terepet, kutattam, majd 1994-ben a bánsági vízimadarak bioökológiájából doktoráltam. Akkor még össze tudtam írni az összes létező mocsaras, tocsogós, kiöntéses vidék madárvilágát, de öt évre rá már csak a temeskenézi maradt meg, az is szétzilálva. Ez természetes változás a víz- és hóhiány miatt, no meg az emberi kapzsiság miatt, mert kellett a termőföld. Eredményes kutatásokat folytathattam a Duna-deltában szervezett képzéseken, de azon kívül is. Megpróbáltam újra visszaállítani a munkatársi gárdát, ám 2000 után felújítás címen elköltöztették a múzeumot a Várbástyába. Oda az irodák kerültek, a lerakatok maradtak a kastélyban. Akik mun- katársaim voltak, azok is részben elmentek, nem volt kivel elvégezni a konzerválásokat. Szerencsére a diorámákat sikerült megmenteni a szétszedéstől. Fontos lenne a természettudományi részleg szerves anyagú, romlandó tárgyainak külön helyiséget találni. Ha a Hunyadi-kastélyt végre felújítják, a diorámákat is fel kell frissíteni.
Egy élet, egy múzeum
Dr. M-Kiss András, a Bánát Múzeum Természettudományi részlegének vezetője öt éve vonult nyugdíjba, ám kutatásait, madártani és más természettudományi tevékenységét ma is szenvedéllyel folytatja, mint ahogy tevékenysége éveiben 13 igazgatóval kardoskodott a múzeum természettudományi részlegének és a természeti tárgyak konzerválási állapotának megőrzéséért. Minden vágya, hogy Temesváron végül a Hunyadi-kastélyban székelő Bánát Nemzeti Múzeum visszajusson egykori fénykorának állapotába. Sőt egy várostörténeti múzeum létrehozását is nagy jelentőségűnek tartja. Nyugdíjasként valamivel több ideje jut arra is, hogy segítsen Dr. Habil. M-Kiss Hédy textilművész-restaurátor feleségének – aki a Temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészet és Formatervezés karának tanára.
Ez a múzeum a szívemhez-lelkemhez nőtt. Ezt csinálta Dr. Kuhn Lajos, Lintia Dénes, Nadra Emil, Dr. König Frigyes, hiszen 1690 óta, amikor Luigi Ferdinando Marsigli (1658-1730) összeszedette a madarakat a Temesi Bánság mocsárvidékeiről, lerajzoltatta azokat, és kiadta könyvét a Duna menti madarakról, azóta folyamatos az ornitológiai megfigyelés és a madárvilág kutatása ezen a vidéken.
Versírási hobbijáról pedig Dr. M-Kiss András vallja: “Különleges érzés verset írni, amiről nem akarok lemondani. A vers mutatja meg a lelked mélyét” – mondja és végszóként szavalja:
“Barátom, ne várj csodákat az ember fiától,
mellkasában az ősz viháncol,
bordámmal kaparja a falevelet.”