19 May 2016
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Örökséget mentő művészet
A restaurálás művészetéről, jelentőségéről, a restaurátorok felelősségéről, különös tekintettel az utódállamokba került magyar kulturális javak megőrzésének fontosságáról, e művészeti tevékenység legilletékesebb képviselőivel beszélgettünk A restaurálás művészete című vándortárlat temesvári megnyitóján.
Dr. Szentkirályi Miklós, a Magyar Restaurátorok Egyesülete és a budapesti Pro Arte et Natura Alapítvány kuratóriumának elnöke a témával kapcsolatos kérdésünkre válaszként elsőként a kiállítás poszterképei mellett is feltüntetett véleményét fejtette ki, ahol a kiállítás mottója is szerepelt:
„AMIT NEM ÉRTESZ, ABBA NE FOGJ,
HANEM TANULD MEG ELŐBB,
MI A TEENDŐD” (Püthagorasz)
„A restaurálás művészetével és annak tudományos alapjaival szemben a társadalom rendkívül igényes és kritikus lett.
Egy mai restaurátor valóban a műalkotás orvosa, megállapítja a diagnózist, írásban rögzíti, szakmai „páciensét” különböző vizsgálati eljárásokkal tapogatja végig, és gyakran igen nehéz feladat előtt áll.
Felelőssége abban rejlik, hogy hivatása gyakorlása során közvetlenül a kulturális javakon dolgozik, melyeknek gyakran magas művészi értéke, de mindig valamilyen kulturális, társadalmi, tudományos vagy kereskedelmi értéke van.
Nagyfokú felelősséget vállal a társadalommal és a tulajdonossal szemben azokért az értékekért, amelyeket ezek az emlékek a művészetben, a történelemben, az egyetemes és nemzeti kultúrában, a vallási, szociális és gazdasági életben betöltenek.
A restaurátor kulturális javak különféle kezelésével az eredeti szerzői alkotófolyamatok kutatásával, az anyagi változások vizsgálatával foglalkozik, melynek során tudományos jellegű alkotómunkát végez. Az eredeti alkotó szándékainak tiszteletben tartásával, illetve a restaurálás tudományosan elismert, kötött módszereivel, de az alkotás születéséhez képest más időben, önállóan, egyedi jelleggel hozza létre a mű hiányzó, vagy sérült tartozék-részét, amely a megőrzött, konzervált, dokumentált alkotórészekkel együtt jelenti a jövőben a restaurált műtárgyat.”
A Temesvárra is elhozott pannókon számos alkotás szemlélteti a magyar restaurátorok sok évtizedes munkáját.
A vándorkiállítás ötlete egy Szófiában szervezett konferencián bemutatott pannókkal kezdődött, “kitaláltuk” ennek a pannórendszernek az egységes grafikáját. Ma már öt tematikai paraván rendszerünk van. Kiállításunkat 15 éve elvisszük az évente megrendezésre kerülő Székelyudvarhelyi Restaurátor Konferenciájára, mert így lehet propagálni a restaurálás művészetét. A budapesti konferenciák mellett kiállítottuk már, persze mindig bővítve Szebenben, Csíkszeredában, Gyergyószárhegyen, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kassán, ugyanis közös a kulturális örökségünk, közös a múltunk, ezt nem lehet letagadni. Erre jó példa, hogy, amikor Szlovákiában egy beszélgetésen tréfásan kértük a kollégákat, hogy mondjanak egy szlovák királyt, a válasz: Szent István, és sorolták a királyainkat. Idén, miután nem sikerült a bukarestiekkel felvenni a kapcsolatot, Temesvárra esett a választás, annál is inkább, mivel dr. M-Kiss Hédy itteni restaurátor a Magyar Restaurátorok Egyesületének is tagja, így megvolt már a kapcsolat Temesvárral, de ugyanígy más erdélyi városokkal is, hiszen sok restaurátor Budapesten végezte tanulmányait.
A magyar restaurátorok nem titkolt célkitűzése az utódállamokba szorult magyar kulturális örökségnek átmentése is.
Olyannyira, hogy a gyulafehérvári székesegyház restaurálásában is közreműködnek restaurátoraink, de a felújított kolozsvári Mátyás-szobor fő talapzatának a nagyrészét a magyar kollégák terve alapján készítették el. Több mint 40 kolléga különböző tematikájú alkotásának a tükre ez a kiállítás. Volt olyan eset, hogy elveszettnek hitt oltárképeket találtunk, vagy leromlott épületekben, istállónak használt kastélyban akadtunk értékes alkotásokra.
Szentkirályi Miklós felvételünkön éppen a Somogy megyei alsóbogáti, istállónak használt kiskastélyban felújított 1771-ből származó barokk falképeinek a restaurálását illusztráló pannót mutatja, amely beszédesen szemlélteti a műalkotás felújítás előtti állapotát és a restaurátor művészi beavatkozásának szenzációs eredményét.
Dr. M-Kiss Hédy képzőművész, restaurátor szakértő a temesvári Kulturális Örökségért, Művészetért és Természetért Egyesület elnöke, a kiállítás házigazdájaként tájékoztatott e kezdeményezés történetéről, illetve a helyi restaurátori tevékenységről.
Miután Szentkirályi Miklós elnök úrral minden évben legalább évente kétszer találkozunk egy-egy konferencián, amelyeken ezt a kiállítást is láthattam, úgy gondoltam, hogy hasznos lenne ezt megmutatni egyrészt az itteni restaurátoroknak, másrészt pedig a közönségnek, hiszen legtöbben keveset tudnak erről a szakmáról. Talán így jobban megbecsülik a régi tárgyakat, akár azokat is, amelyekre otthon akadnak rá, s elgondolkoztatja őket, hogy ezeket ne dobják el, hiszen a történelemünkhöz tartoznak. A Temesvári Képzőművészeti Egyetemnek a konzerválás és restaurálás részlegén restaurálási ismeretekhez juthatnak a diákjaink. A restaurálás művészete című vándorkiállítás temesvári állomásán, noha éppen a Bánsági Magyar Napok sokrétű és zsúfolt műsorának időszakára esett, meglepően sokan eljöttek a kiállítást megtekinteni.
Talán a temesvári közönség hasonló érdeklődéssel fogadná a helyi restaurátorok által átmentett örökségnek a bemutatását is, ugyanakkor gondolom, hogy ennek a munkának az értéke még hangsúlyosabban felértékelődik, amikor egy kisebbségben élő közösségnek a hagyatékát kell megörökíteni.
Régóta készülünk a diákjaink és a helyi szakemberek által felújított bánsági értékeknek a bemutatására, jóllehet ezeknek a műkincseknek egy részét kisebb kiállításokon már a közönség is láthatta. És valójában hangsúlyt kell helyezni azokra az értékekre, amelyeket talán kevésbé vagy nem szívesen örökítenének át a megváltozott történelmi helyzetben.
Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója azok közé tartozik, akiknek a bánságiak köszönhetik a temesvári Teréz-bástyában megszervezett kiállítást.
A budapesti Pro Arte et Natura Alapítvánnyal társszervezői vagyunk az erdélyi vándorkiállításnak. A két évvel ezelőtt a budapesti Szépművészeti Múzeumban szervezett konferencián láttam először ezt az anyagot kiállítva, akkor született meg a gondolat, hogy Erdélyben is bemutatásra kerüljön, hiszen amint a román nyelvű feliratozás is arra utalt, eleve úgy tervezték ennek a gazdag anyagnak a bemutatását, hogy elhozzák a környező országokba is. Mellesleg német és angol nyelven is szerepelnek a magyarázó szövegek. Március közepétől hordozzuk ezt az anyagot Erdélyben, s immár a negyedik állomásánál vagyunk itt Temesváron.
Javarészt Magyarország területéről származó restaurálási anyag szerepel a kiállításon.
Nagy részben magyarországi anyagot tartalmaz a kiállítás, de látható itt a kolozsvári Fadrusz-szobor, a gyulafehérvári kápolna, a szlovákiai kisszebeni szárnyasoltár és mások restaurálása. Nagyon örülünk annak, hogy Temesváron a restaurálás művészetét bemutató kiállításunk iránt a várakozásunkat meghaladta az érdeklődés, amit bizonyít az is, hogy a művelődési programok dömpingje ellenére nagyon sok ember eljött a megnyitóra, ami tükrözi, hogy az itteni emberek miként viszonyulnak a történelmünkhöz, az értékeinkhez. Egyébként az is célja a kiállításunknak, hogy ráirányítsuk a figyelmet az értékeinkre, amelyeknek a megóvása mindannyiunkon múlik.
Ennek a szándéknak ott, ahol a magyarság kisebbségben van, így Temesváron is, talán még nagyobb a jelentősége.
Így igaz, éppen ezért nagyon fontos, hogy miként nyúlunk ezekhez az értékekhez, hogy felkészült szakemberek végezzék a munkát és, hogy minél több műtárgyat, műemléket megóvjunk, restaurált állapotba hozzuk, hogy ha már “kibírt” évszázadokat az enyészettel szemben, mentsük át az utókornak. Temesváron pedig, ahol immár egyetemi szinten is oktatják a restaurálást, kiváló szakemberek vannak, ezért is gondolom, hogy ez a legmegfelelőbb hely, ahova a kiállításunkat elhozhattuk, annál is inkább, mivel tudom, hogy a Székelyföldről, de egész Erdélyből rengeteg diák tanul a temesvári egyetemeken.
