A címbeli megállapítás a családnévre és a szakmára egyaránt érvényes. Szabó Lajos a kihalóban lévő kisiparosság, s ezen belül, a fehér holló számba menő szabóság képviselője Újmosnicán. Beszélgetésünk apropója azonban elsősorban gondnokká választása, amelyre helyi református egyház presbitériumának tavaly őszi gyűlésén került sor.

Soha nem vágytam semmiféle tisztség­re, a gondnokságot a presbitérium és Gazdáné Mátyus Melinda tiszteletes asz­szony kérésére vállaltam el. Tudom, hogy nagy felelősséggel járó szolgálat. Elődöm, Gyüge József példaértékű tevékenységének a folytatása nemcsak megtisztelő, de fele­lősségteljes munkára kötelez. Presbiter vol­tam már a rendszerváltás előtt is, még Elekes Árpád lelkipásztor idejében. Az el­múlt években társaimmal együtt pedig ré­sze­se a templomunk felújításának és kö­zös­ségi létesítményünk, a mi Magyar Házunk létrehozásának, ahol immár minden feltétel adott különböző találkozók, ünnepségek megtartására. A két világháború között – amikor még, a mostani 200-zal szemben mintegy 1200 körül volt a református gyü­le­kezetünk tagjainak száma – Müller Rózsi­ka, az akkori lelkipásztor felesége irányí­tásával emlékezetes műkedvelői, színjátszói tevékenység folyt Újmosnicán. Ezt követően hosszú évtizedeken keresztül folyamatosan hanyatlott a magyar közösségi élet, amelyet Gazdáné Mátyus Melinda lelkipásztorunk szinte a nulláról kezdte újraépítgetni. A néhány éve tapasztalt fellendülés után to­vábbi, a közösségünket erősítő műsorok szer­vezését tervezzük, olyan összejövetelek­re is gondolunk, amelyeknek a műsora a fi­a­talabb honfitársaink elvárásainak jobban megfelel. Ugyanis a község népességének ro­hamos növekedése keretében nemcsak a több­ségi nemzethez tartozók választják elő­sze­retettel Újmosnicát. Arra törekszünk, hogy megtaláljuk az új lakosok között a nem­zettársainkat, hogy a község létszámának növekedésével együtt a magyar kö­zös­ség is erősödjék.

Jó híre van az újmonicai református egyház férfikórusának, amelynek nem vé­letlen, hogy Szabó Lajos oszlopos tag­ja, hiszen az éneklés a korábbi évtizedekben is szenvedélye volt.
A zenével, dalolással kapcsolatos gyermekkori emlékeim édesanyámhoz kötődnek, éneklését mindig áhítattal hallgattan. A ze­ne szeretete azután az újmosnicai iskolai éveimben erősödött. Első tanítónőm Erdei Irma volt 1956-ban, amikor 12-en voltunk az első osztályban, az akkori magyar tannyelvű általános iskolában, amelynek Szűcs Ferenc volt az igazgatója. Ötödik vagy hatodik osztályos voltam, amikor Olaruné Ziczu Ági zenetanárnő úgy látta, hogy ze­nei hallásom, hangom alapján zenei pályát kellene választanom. Javaslatával fel is ke­reste szüleimet, de édesapám komolytalannak tartotta, hogy a fia vajmi muzsikus le­gyen. A hetvenes években a szintén fa­lumbeli Tódor Béla zenetanár beszervezett a temesvári Rezeda Együttesbe. Legalább tíz évig számtalan teltházas előadáson léptünk fel Temesváron és szerte a megye ma­gyarok által lakott helységeiben. Abban az időben mi voltunk szinte az egyedüli ma­gyar népi együttes Temesváron. Magam is életre szóló élménnyel maradtam abból az időszakból. Most a férfikórusban – ahova elődöm Gyüge József szervezett be – ré­szesülök hasonló élményekben a jelenlegi ki­lenc, de reményeim szerint, Erdei Irma, Erdei Zoltán fiával hamarosan tíz tagúra kiegészülő csoportunk tagjaival együtt. Si­kereinket főleg tiszteletes asszonyunk zenei tudásánk és karnagyi tehetségének köszönhetjük. Akárcsak azt, hogy van egy olyan kö­zösség, amelyhez jó tartozni, és itt nemcsak a kórusra gondolok, amelynek pró­bá­in minden csütörtökön találkozhatunk, ha­nem számos más közösségi rendezvényre, amely az egész helyi magyar közösség ösz­szetartását biztosítja.

Szabó Lajos anyai felmenői Újmosni­ca első telepesei közé tartoztak, akik, mint sokan mások Gyula környékéről ér­keztek ide az 1900-as évek elején.
Fábián Gábor dédnagyapám családja Gyuláról jött Újmosnicára, itt született a fiuk, Fábián András, a nagyapám. Szabó nagyszüleim valamivel később Végvárról kerültek ide. Mindkét ági őseim keresztyén reformátusok, gazdálkodó emberek voltak. Nem csoda, hogy édesapám a zenei pálya he­lyett inkább szakma tanulásra biztatott. Így kerültem az újmosnicai, akkor még ma­gyar általános iskola elvégzése után a te­mesvári UCECOM szövetkezeti szakisko­lába, ahol három évig tanultam a szabóságot, majd néhány évi segédség után az or­szágosan híres MODEX férfi varrodába helyeztek, ahol kiváló szakemberek mellett gyakorolhattam az időközben megszeretett szakmát egészen a rendszerváltásig. Ezu­tán, magánvállalkozóként itthon, a szülőfalumban folytattam mesterségemet, immár nyugdíjasként is.

Újmosnicán Szabó Lajos főutcai 50-es házszám alatti házán látható a ma már ritkaságszámba menő kisiparosi cég­tábla. Vajon ebben a konfekciós-döm­ping üzleti világban akadnak még, akik nem készruhát vásárolnak, hanem megrendelésre szabónál méretre varratnak öltönyt?

Egyre kevesebben választják a méret­sza­bó szolgáltatását. Inkább az idősebb kor­osztály tagjai keresnek fel, mivel nem ta­lálnak ízlésüknek megfelelő hagyomá­nyos öltönyt vagy nadrágot. Ők ragaszkodnak például, a lábhoz tapadó nadrág he­lyett a bővebb szárú pantallókhoz. Így akad munka ma is a szabó számára. Persze nem annyi, mint még a rendszerváltás előtt, ami­kor egy ellenőrzés alkalmával az inspektor tíz rend ruhára való szövetet talált a műhelyemben. Most egy évben jó, ha 3-4 ruhát varr­hatok.

Pedig szép, tiszta szakma a szabóság, s ha valaki szenvedéllyel folytatja az ered­ménynek úgy örvendhet, mint egy művészeti alkotásnak. Kérdés, hogy a­nya­gilag mennyire vonzó ez a szakma és mennyire éri meg folytatni.
Mindig meg lehetett élni belőle. Ennek el­lenére más kisiparosi szakmákkal együtt eltűnőben van a szabóság is. Hiába szeret­tem volna utódokat nevelni, nem jelent­ke­zett egy fiatal sem inasnak, pedig ingyen ta­nítottam volna be őket. Egyedüli úgymond tanítványom a feleségem, Szabóné Czikora Julianna maradt, akivel 1971-ben kötöttünk házasságot és a rendszerváltás után alakított családi vállalkozásban kettesben folytattuk itthoni műhelyünkben a munkát.

Szabó Lajosnak bár nem sikerült szakmai utódot nevelni ám feleségével – akivel tavaly ünnepelték aranylakodalmukat – két fiuk után három unokának örvendhetnek. És a nyugdíjasként is folytatott szakma ál­tal nyújtott elégtétel mellett az újmosnicai élénk közösségi élet biztosít számára öre­ge­désgátló csodaszert. Gondnokként, mint elmondta, olyan tervet készített maga szá­má­ra, hogy megvalósítása után nyugodt lé­lekkel adhassa tovább a gondnoki staféta­botot.