29 May 2014
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Nyugtalanság és elhivatottság
Szász Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművészeként – átmeneti időszakban igazgatójaként is –, már a rendszerváltozást követő lendületes időszakban a magyar politikai tevékenységben, majd a civil szférában is jelentős szerepet vállalt. Évtizedek óta a bánsági magyar közélet élvonalában látjuk. A XIX. Bánsági Magyar Napok idei visszhangos rendezvénye után a művésznőt – aki a Temesvári Magyar Nőszövetség elnökeként csaknem két évtizede évről évre megszervezi a Bánság talán legnépszerűbb és legnépesebb részvételű kulturális seregszemléjét – többek között arról is kérdeztem, hogy a szakmájában, a Thália világában elért dicsőség és a közélet széles palettáján kifejtett tevékenységének, a természetéből adódó nyugtalansága, vagy a magyarságából következő elhivatottsága a mozgató rugója?
Ezek mindegyike, no meg a felismerés, hogy itt a Bánságban szervezett formát kell adni a közművelődési életnek. Annak idején az RMDSZ, mint az egyetlen érdekvédelmi képviselet megpróbált mindent felvállalni, politikai képviseletet, kultúra-szervezést is. Egy idő után kiderült, hogy le kell tisztulniuk a vizeknek, nincs az RMDSZ-nek kellő kapacitása, hogy az élet minden szegmensét lefedje, valahogy szükségét éreztük annak, hogy hivatalos, civil formában szervezzük a közművelődést. Akkor ez sokunkban, több nőben felmerült, nevezetesen, hogy ehhez keretet kell biztosítani.
Így jött létre a Temesvári Magyar Nőszövetség?
A Temesvári Magyar Nőszövetség olyan hölgyeknek a társasága, akik nem a politika mentén látták megvalósíthatónak elképzeléseiket, kimondottan civilként önkéntesen akartak tevékenykedni, és mind a mai napig, aki besegít a TMNSZ tevékenységébe, az önkéntesen dolgozik.
Tehát a TMNSZ megalakulása előzménye volt a Bánsági Magyar Napok megszervezésének.
Ez is úgy volt, hogy előbb alakult meg ugyan a Temesvári Magyar Nőszövetség 1996. április 4-én, de már ugyanabban a hónapban megszerveztük az első Bánsági Magyar Napokat. Felmértük mindazt, ami közművelődés címszó alatt létezik a Bánságban. Akkor bizony nagyon szerény volt a „felhozatal”. Emlékszem, hogy 1996-ban az első Hagyománykereső folklórgálán a szereplők lézengtek a színpadon akárcsak a közönség a nézőtéren. Akkor sírva megfogadtam, hogy többet ilyet nem csinálok…
És most következik a huszadik… Mi történt az elmúlt 20 év alatt a bánsági magyar művelődési élet terén, hogy ilyen méreteket ölthet a Bánsági Magyar Napok rendezvénye, amely nyilván most is abból él, ami fellelhető ezen a bánsági tájon, és már nem is csak a mai Romániához tartozó részén. A BMN rendezvényének nyilvántartása szerint 23 műsorszám eseményein nem kevesebb mint csaknem 3400 személy vett részt. Azt jelentené ez, hogy minden nehézség ellenére, itt, a szórványban élő magyar közösség magára talált?
Igen, a magyar közösség az elmúlt két évtized alatt szerveződött, megalakultak és újra alakultak különböző civil szervezetek, kulturális és szakmaiság mentén is, a TECHNÉ, a különböző korcsoportok igényeinek a kifejezésére a Nyugdíjasklub, a Bartók Béla Kórus, a Bánsági Kárpátegyesület, az Integratio Alapítvány, a Szórvány Alapítvány, az iskola is megannyi tanórán kívüli foglalkozást szervez, amely szintén a közművelődés fogalomkörébe tartozik. Ezeken kívül nagyon sok szervezet és szerveződés létezik, ezek többségének, a Bánsági Magyar Napok időszakában szervezett rendezvénye beépül a seregszemlénkbe. Jelentős hangsúllyal vannak jelen műsorunkban a kimondottan TMNSZ által szervezett események, a kiállítások, előadások. A képzőművészeket személy szerint kellett megszólítani az évek hosszú folyamán, s ma már ott tartunk, hogy van egy mintegy 40 fős magyar képzőművész csoport, amelynek tagjai felvállalják a nemzetiségi hovatartozásukat, mert a képzőművészet ugyebár nem etnikai alapú, nem kimondottan az anyanyelvhez kötődő tevékenység.
A köztudatba is beépült, évről évre megszervezett Bánsági Magyar Napoknak érezhetően a művelődési élet fellendítésében is van mozgósító ereje?
Feltétlenül érezzük ezt, például az említett képzőművészeti csoport 26 tagja egy előre megadott téma alapján vett részt alkotásaival az idei kiállításunkon. Ugyanakkor a helyi mozgósításon túl sikerként könyvelhetjük el, hogy határon túli kapcsolatokat is sikerült létrehozni. Fontos szempontunk volt idén, hogy megszólítsuk a szerbiai Bánságban és környékén élő magyarokat. Négy program is szólt ennek jegyében, a temerini Bábszínház két temesvári előadását 360 óvodás és kisiskolás tekintette meg Temesváron, de említhetem Szekernyés János A magyarság emlékhelyei a Bánságban című, nemrég megjelent könyvét, amelynek bemutatóját Nagybecskereken illetve Versecen nagy érdeklődéssel fogadta az ottani magyar közönség, hiszen ők is érzik, hogy az elszakított nemzetrészeknek egymásra kell találniuk. Ugyanis az elmúlt években az anyaországgal való kapcsolattartásunk nagyjából normalizálódott, de a kisantant országokban kisebbségi sorsba jutott nemzetrészek nehezen találják egymáshoz az utat, mi sem természetesebb tehát, hogy kinyújtjuk a kezünket a hozzánk legközelebb élő szerbiai, vajdasági, bánsági, sőt bácskai magyarság felé, és próbáljuk intézményi, szervezeti vagy akár magánúton felvenni a kapcsolatot és ezeket ápolni, tudatosítani mindenkiben, hogy egy nemzetnek vagyunk a tagjai, egy az anyanyelvünk, egy a történelmünk, egy a kultúránk, egyek a hagyományaink.
Örvendetes, hogy a határok által elválasztott Bánság összekapcsolására a Bánsági Magyar Napok és más temesvári magyar szervek és szervezetek is az elmúlt években hangsúlyt helyeztek, megerősítve, hogy ennek a tájegységnek valamikor Temesvár volt a központja.
Ez egy természetes folyamat, hiszen évszázadokon keresztül Temesvár volt a Bánság fővárosa, nem csoda hát, ha Temesvárról indulnak ezek a kezdeményezések. Mondták is a verseci barátaink, hogy milyen szívesen jöttek Temesvárra, abba a nagyvárosba, amely földrajzilag is a legközelebb van hozzájuk, hiszen mind Nagybecskerek, Zenta, Újvidék és Belgrád jóval távolabb van tőlük. Tehát bennük is kezd megfogalmazódni a felismerés, hogy ennek a térségnek van egy központi városa. Reméljük, hogy Szerbia Európai Unióhoz való csatlakozása után, még szorosabbra fűződnek ezek a kapcsolatok és nem csak kulturális vonatkozásban, hanem társadalmi, gazdasági együttműködés terén is, hiszen ez a terület, mint a magyar királyság része sok-sok éven keresztül összetartozott.
Ezzel az érzéssel találkoztunk a HETI ÚJ SZÓ Baráti Körének Kiszomboron és Makón megszervezett 2012-es évi találkozónkon, tehát az anyaországban maradt bánsági részen.
Ez is nagyon érdekes dolog, hiszen abban az icuri-picuri részecskében, amely Magyarországnak maradt a Bánságból, ez mindössze kilenc település, de ez a gondolkodásmód is bizonyítja, hogy ez a terület földrajzilag, történelmileg egy entitás, tehát a Maros-Duna-Tisza és a Déli-Kárpátok közé eső, szinte négyzet alakú térség egy szerves egység, ezt szakíthatják, oszthatják, az emberek tudatában az van, hogy „bánsági vagyok”. Ez, a nemzeti öntudaton túl regionális öntudat, ezen a vidéken ma is erős, a bánsági identitástudat.
A bánsági tudatnak az erősítéséhez erőteljesen hozzájárulhat a Temesvári Magyar Nőszövetség közreműködésével megjelentetett Szekernyés János magyar, román és angol nyelvű átfogó történeti kiadványa, lehetőséget teremtve számos történelmi tévhit tisztázására. Visszatérve Szász Ennikő nyugtalan, örökmozgó, mindig újabb kihívást kereső attitűdjéhez, milyen terveket tartogat a jövőt illetően?
Nincs megállás, de szerencsére nem vagyok egyedül, a nőszövetség tagjai közül megemlítenék, a teljesség igénye nélkül néhány nevet, akikre mindig számíthatok, akiknek a segítsége nélkül semmire sem jutnék. Elsőként Sütő-Udvari Magdát mondanám, de sorolhatnám tovább: Momír Dorottya, Buse Jutka, Czumbil Marika, Kálmán Enikő. Nem is csak nők állnak mellém ebben a munkában, hiszen a képzőművészeti tárlat megszervezésében nagy segítségemre voltak Jakabházy Sándor, Szakáts Béla művész urak. Sokan segítenek a különböző területeken, így a Hagyománykeresőben az összes együttesvezető. Rengeteg ember vesz részt ebben a munkában. Fontosnak tartom, hogy a temesvári magyar kulturális intézmények és egyesületek mellett a vidéki településeket is sikerült bevonni az előadások megszervezésébe, idén közreműködött a seregszemlénken Igazfalva, Lugos, Újszentes, Végvár, Ótelek, Nagyszentmiklós.
A Temes megyéből illetve a megye határain és a határokon túli résztvevők nevében, a hozzánk eljutott elismeréseket is tolmácsolva gratulálunk Szász Enikőnek és csapatának a közösségünket erősítő fáradhatatlan munkájukhoz, és kívánunk sok sikert a tervezett nagyszabású 20. jubileumi Bánsági Magyar Napok megszervezéséhez.
Graur János
