Az elmúlt héten Tamás Péter Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja kezdeményezésére széles összefogással új magyar civil szervezet alakult Temesváron. Az alakuló összejövetelen szinte minden terület – legyen az kulturális, oktatási, társadalmi, egyházi vagy politikai irányultságú – képviseltette magát.
A résztvevők által megválasztott elnökségi tagok – Szilvágyi Zsolt plébános, Gazda István lelkész, Sütő- Udvari Magda, Kása Zsolt, Valdman Kinga, Erdei Ildikó – mellett, 34 alapító tagja van az egyesületnek. Elmondhatjuk tehát, hogy bánsági magyar közösség érdekeit szolgáló, hála istennek szép számú civil formáció családjának egy új hajtása van sarjadóban.
Milyen rendeltetést szánnak ennek az új magyar szervezetnek? – kérdeztük Tamás Péter frissen megválasztott elnöktől.
Felmerült bennem, hogy a sok civil szervezet mellett van-e helye egy újabb alakulatnak, s hogy nem vált-e ki olyan érzéseket, mintha a már meglévőkkel szemben, azok tevékenységének vagy hatáskörének csonkítását céloznánk meg tevékenységünkkel. Viszont én egészen más alapötlettel jöttem, és úgy láttam, hogy a kezdeményezők csoportja támogatja azt az elképzelést, hogy fogjuk csokorba mindazt, ami itt Temesváron közösségünk érdekében már eddig is kibontakozott, így még hatékonyabban hozzájárulhatunk identitásunk megőrzéséhez.
A rendszerváltás után levegőhöz jutott temesvári értelmiség szinte gomba módra hozta létre szervezeteit, és legtöbbjüknek sikerült is dicséretet érdemlő eredményeket felmutatni az elmúlt évtizedek alatt. Ezért kíváncsian várhatja a közösség, hogy egy új szervezet miként határozza meg magát, és az általánosságokon túl milyen konkrét elképzelésekkel indítja útjára az “újszülöttet”.
Magam jöttem azzal az ötlettel, hogy konkrét tervek megvalósításáért fogjunk össze valamennyien, s mindjárt az elején elárulom, hogy a visszhangos Kolozsvári Magyar Napok példája lebegett előttem és indította el a gondolatomat, hogy Temesváron is szervezzünk egy hasonló nagyszabású, sajátosan magyar ünnepséget. Egyesületünk így célul tűzte ki, hogy a jövő év szeptemberében megszervezzük a Temesvári Magyar Napokat. Ez egy hétvégi háromnapos utcai rendezvény lenne. Más mint a Szász Enikő nevéhez fűződő, szép hagyományú Bánsági Magyar Napok, nem is akar azzal versenyezni. Ezt egyetlen színhelyen, a Jenő herceg téren tartanánk. Az ötletet Nicolae Robu polgármester sem vetette el, ugyanis az újonnan kialakított tér egy ilyen rendezvény megszervezésére kiválóan megfelelne. Tehát egy háromnapos magyar világot szeretnénk oda varázsolni, házikókkal, magyar együttesek előadásaival, sok zenével, koncertekkel, operettekkel, gasztronómiával. Ezt a helyszínt lehet bővíteni a közelben lévő tiszti kaszinó és a színház felé, hiszen minden bizonnyal lesznek olyan műsorok is, amelyeket inkább teremben tarthatnánk. Nagyon szeretném, ha ott lennének az erdélyi, magyarországi, szegedi, makói gasztronómiai sajátosságok, kolbászok, stb. Célunk megmutatni magunkat, sajátos értékeinket a városunkban velünk együttélő román és más nemzetiségű polgárok előtt.
Kik csatlakoztak a Temesvár Egyesülethez?
Akik az új szervezetbe bekapcsolódtak általában valemilyen együttest, társaságot is képviselnek. Például Tácsi Erika a Bartók Kórust, Molnos András a színház zenei együttesét, de így az Eszterlánc táncegyüttes vezetői és más kulturális és oktatási intézmények vagy politikai szervezetek vezetői is csatlakoztak hozzánk.
Tamás Péter tehát nagy lelkesedéssel indítja útjára az általa megálmodott új temesvári magyar civil szervezetet, aminek első pozitívuma, hogy egy asztal köré ülve a legkülönbözőbb területeken tevékenykedő közösségi emberek megvitatták gondjaikat, felmutatták elképzeléseiket, beszélgettek a közösség érdekében kifejthető tevékenységekről és terveikről.


10 Dec 2015
Írta admin
0 Hozzászólás