11 May 2018
Írta admin 
0 Hozzászólás 
A kilencvenedik életévéhez érkezett Túry László nagyprépost plébánost talán a történelmi viszontagságos körülmények sodorták a hitbeli hivatás felé. A nagy szorgalommal gazdálkodó, mélyen vallásos dézsánfalvi nagyszülei és szülei mellett szívesen folytatta volna ugyanazt a paraszti életet, amely a folyamatos gyarapodás örömét nyújtotta a családnak. Túry László nagyprépost Arad és Temes megyében 50 évig szolgáló népszerűségnek és nagy tiszteletnek örvendő katolikus plébános nyolc éve a csáki idősek otthona lakója.
Ötvenkilenc vonatszerelvény szállította a kitelepítetteket a végtelen bărăgani pusztára
A legkülönbözőbb megbélyegzéssel illetett személyek: imperialista államokkal és Jugoszláviával szimpatizáló hazaárulók, kizsákmányoló ku- lákok, kereskedők, iparosok, a néphatalom ellen összeesküvő papok, tisztviselők, katonák, politikai vagy más bűncselekmény elkövetői képezték 1951-től a bărăgani deportáltak hatalmas, mintegy 40 000 fős táborát. A bánsági határvidékről kevesebb mint 24 óra leforgása alatt elhurcoltak házát, számos szorgalmas gazda családjának még néhány órával-nappal korábban meghitt othonát a rendőrség és a határőr-katonaság foglalta el, ingatlanjaik a helyi néptanácsok tulajdonába került, gyermekeik jövőjét, a családok anyagi biztonságát képező, legtöbb esetben keserves verejtékkal megszerzett szántóföldjeiket pedig az állami gazdaságok vették át.
Konyha a kunyhó előtt, az otthonról hozott holmikkal
Sok időnk nem maradt azon töprengeni és bánkódni, hogy mi lesz az otthon hagyott házunkkal és minden ingatlanunkkal. A bărăgani pusztában lerakott holmijaink biz- tonságáról, a magunkkal vitt háziállataink elhelyezéséről kellett gondoskodjunk ott, ahol még számunkra sem volt fedél, ahol meghúzódhattunk volna az első éjszakákon, amíg a kunyhónkat elkészítjük.
Túry László családjával a Bărăganban
felépített ház előtt, az őket időnként Dettáról
egy kis hazaival meglátogató nagynénivel
és egy börtönből érkezett református pappal
Nem az elvesztett múltunkra, a jövőnkre kellett gondolnunk
A pillanatnyi állapotunk és a bizonytalan jövő foglalkoztatott bennünket. Nem estünk kétségbe, már azért sem, mert, sok-sok család nyomorúságában osztoztunk, hihetetlen nagy empátiával viszonyultunk egymáshoz a különböző nemzetiségűek és vallásúak. Ott nem számított, hogy valaki magyar, román, szerb, bolgár nemzetiségű, vagy milyen vallású. Mindannyian deportáltak voltunk, segítettük egymást a munkában, a házak építésében. Én papnövendékként misét tartottam a szabad ég alatt, amelyeken együtt imádkoztunk katolikusok, reformátusok és más vallású testvéreink. Később a fiatalok elsőáldozását is megszerveztem. A közös sors és nyomorúság összekötött bennünket. Egyek voltunk, testvériességben éltünk a végtelen román pusztaságban a mintegy 40 ezer közös sorsú ártatlan emberrel.
Szentmise a szabad ég alatt Bărăgani elsőáldozóim
Rövid idő alatt 18 falu létesült az általunk épített házakból. Napszámosként dol- goztunk az állami gazdaságban. Egy ideig még a földbe ásott kunyhóban laktunk, szerencsére az első évben enyhe telünk volt. A harmadik évben azonban az orkán erejű Crivăţ annyi havat hordott a házakra, hogy a szomszédok szabadították ki a bentrekedteket a hó fogságából. Ahogy teltek az évek egyre erősödött bennünk a remény, hogy a szerbek után minket is hazaengednek.
Bărăgani szökevényként Temesváron
Túry László és az őt pappá szentelő Márton Áron püspök
Levélben értesítettem a tanáraimat, hogy hol vagyok, és, hogy itt is tanulok, mert folytatni szeretném a félbeszakadt teológiai tanulmányaimat. Személyazonossági iga- zolványom nem volt, hiszen azt elvették tőlünk, de hála Istennek nem fogtak el, így két-három hónapig szökött bărăganiként látogathattam a salvatoriánusoknál az órákat. A püspökünk, Pacha Ágoston akkor már börtönben volt, mivel nem vállalta, hogy pápai kinevezés nélkül, csupán a román államfő döntésével legyen országos püspök. Akkor már 80 éves volt, így, meg talán, mert román érzelmű volt, hazaengedték. A tanárok elláttak tananyaggal – többek között Fodor József plébános, aki sokat segített, amíg őt is be nem zárták –, könyvekkel, kurzusokkal, hogy a Bărăganban készülhessek a vizsgákra. Öt év után engedtek haza bennünket. Nekünk szerencsénk volt, hogy Dézsánfalván visszköltözhettünk a saját házunkba, de sok olyan család volt, akiknek a házukban mások laktak. Én visszaíratkoztam a temesvári “Zugteológiára”. Dr. Boros Béla rektorunk és előadótanárunk, hogy titkolja az iskola létezését, az utcán úgy tett, mintha nem ismerne bennünket, a diákjait. Mégis, őt is elvitték, amikor kiderült, hogy a titkos püspök titkos teológiát működtet.
Gyulafehérváron hivatalosan is teológus diák lettem
Évfolyamtársaim között a gyulafehérvári Teológián
Sokat változott a világ, már megengedték Márton Áron püspöknek a Gyulafehérvári Teológia működtetését. Ott folytattam további három évig papnövendéki tanulmányaimat. Márton Áronnak később már megtiltották, hogy az intézetbe jöjjön, mi mentünk hozzá haza órákra. Szerencsém volt, hogy itt megismerkedhettem az erdélyi kispapokkal, akikről – székelyekről, csángókról – addig keveset tudtam. Általuk kerültem közelebb a székelyek nehéz sorsához. Sőt, az első évben Márton Áron befogadta a jászvásári román római katolikusokat, egy évig velük is kollégák voltunk, mert az ő iskolájukat is elvették, de később visszamehettek Moldovába, ahol új teológiát építettek számukra. Kedves em- lékek fűznek Gyulafehérvárhoz, hiszen ott szentelt pappá Márton Áron.
Ötvenéves papi szolgálat
Pappá szentelésem után a Temesvári Egyházmegyébe, az Arad megyei Németszentpéterre kerültem segédlelkésznek. A plébános megbete- gedett, nem tudott beszélni, én helyettesítettem, bár még nem tudtam rendesen németül. A zárdából kitett apácák, kedvesnővérek tanítottak, segítettek a vasárnapi prédikációt megírni, így tanultam meg németül. Két év után Újaradon folytattam a nyolcéves káplánságot dr. Schulter Anton plébános, volt tanárom mellett. Közben belejöttem a német nyelvbe is, és kineveztek plébánosnak Óbébára, ahol Szoboszlay Aladár volt az elődöm. Őt ismertem már a Teológiáról, ahol tanárom is volt, mielőtt bezárták.
Plébániáról plébániára
Óbébán 15 évig voltam plébános. Időközben a nagyszüleim meghaltak, a szüleim Dézsánfalván a kollektívban dolgoztak, amíg magammal nem vittem őket is Óbébára, majd azután mellettem maradtak a további szolgálati helyeimen is. Óbébáról újra Arad megyébe, Kisiratosra helyeztek, ahol újabb 15 évig voltam plébános. Ebben az időben kineveztek az Arad megyei magyar papok esperesének. Temesvárra azután kerültem, hogy Újkissodáról Csatáry Miklós kanonok, plébános nyugdíjba vonult. Sajnáltam Kisiratost, ott halt meg édesanyám is. A kiváló kisiratosi magyar közösségben nagyon jól éreztem magam, szívesen maradtam volna továbbra is ott. Újkissodán is jól éreztem magm, az esperességgel járó nehézségek ellenére, sokat jártam látogatóba plébániákra. Miután Pacha Ágostont bezárták, majd meghalt, a püspökségi hivatalban újra- alakult a kanonokság, aminek én is tagja lettem. Közben eltelt az idő, a korral járó betegségek sem kerültek el egészen, volt epeműtétem is, egyébként nem sokszor voltam beteg életemben. 2000-ben Roos Márton püspöktől kértem a nyugdíjaztatásomat.
Túry László, nyugalmazott nagyprépost, a Csáki Caritas Idősek Otthonában,
ahova magával vitte az életében sok örömet nyújtó könyveit is
Túry László nagypréposttal a Csáki Caritas Idősek Otthonában 2018. április 28-án, néhány nappal 90. életévének betöltése előtt beszélgettünk. Abban az otthonban részesül gondviselésben, amelyet Kóbor György plébános, volt püspöki helynök, Túry László atya dézsánfalvi honfitársa létesített, és aki Túry László gyulafehérvári pappá szentelésén kispapként ministrált. A kellemes légkörű otthon kertjében, esti sétájukon vagy napi imájukon a paptársak gyakran együtt vannak. Túry László atya nyolc éve él abban a meghitt hangulatú otthonban, amelynek felszen- telésén maga is részt vett. Kívánjuk, hogy éltesse az Isten még sokáig hasonló nyugalomban és jó egészségben, az ötvenéves szolgálat elégtételének emlékezetével.
(vége)
