Egykori munkatársak, kollégák, kiterjedt munkássága előtt fejet hajtó tisztelői és a temesvári magyar közösség számos személyiségének részvételével köszöntötték nyolcvanadik születésnapján „a hely tudósát”, Szekernyés János hely- és kultúrtörténészt. Az ünneplés megnyitójában nt. Gazda István az Ige üzeneteit tolmácsolta, majd a József Attila költőnk által megfogalmazott gondolatra építve hangsúlyozta, hogy Szekernyés János által a bánsági/temesközi magyar közösség maradandó értékei váltak közkinccsé az utókor számára. A lelkipásztor kiemelte, hogy a legalább húsz kötet, számos tanulmány és sokezer publikált anyag (lapunk, a HETI ÚJ SZÓ néhány napja közölte a Temesvár kövei sorozat 700. részét! – a szerző megjegyzése.) szerzőjére jellemző tudás és alaposság, a pontos és kitartó munka egysége értékteremtő munkává nemesült. A ünnepi rendezvény keretében mutatták be A hely tudósa. Emlékkönyv Szekernyés János nyolcvanadik születésnapjára című könyvet, amelyet Szabó Zsolt irodalomtörténész, Borsi-Kálmán Béla történész és Bodó Barna egyetemi docens szerkesztettek. Rövid méltatásában dr. Bodó Barna ismertette az ünnepelt életpályáját, hangsúlyozva a mindenben segítő társ, Szekernyés Irén nyugalmazott magyar szakos tanárnő hozzájárulását a rendkívül termékeny életpálya kiteljesedéséhez. „Szerencséje van Temesvárnak, a Bánságnak, a magyar irodalomnak, a helytörténetnek, a magyar kultúrának mindenképpen, hogy a sors megajándékozta Szekernyés Jánossal. Idestova hat évtizede kutatja kitartó buzgalommal, elszánt konoksággal és hangyaszorgalommal a Kalotaszeg peremvidékéről, Kajántóról a kolozsvári egyetem elvégzése után a Temesközbe keveredett fiatalember az irodalmi, művelődéstörténeti, történelmi és művészeti értékeket, amelyeket a századok folyamán az itt élő emberek létrehoztak” – mondta méltatásában az igényes kivitelezésű, tartalmas emlékkötetet bemutató Szabó Zsolt, aki arra is kitért, hogy Szekernyés János és számos kortársa, mára az egyetemes magyar kultúra elismert személyiségei, a kitűnő tanár és publiciszta, a Temesváron született Balogh Edgár jótékony hatására és kalauzolásával indultak el pályájukon.
A fenti gondolatot erősítette meg az ünnepelt, aki elmondta, hogy Balogh Edgár professzor hatására és buzdítására lett újságíró, majd később kutató helytörténész, majd egykori tanára kérésére kapcsolódott be a Románai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztésébe, így annak bánsági anyagát jómaga írta meg és a régi újságkollekciók lapozgatása közben „fertőződött meg a helytörténeti kutatás vírusával”. Szekernyés János köszönetet mondott azoknak, akik írásaikkal hozzájárultak a kötet megjelentetéséhez, majd édesanyjára emlékezett, aki „az uralkodó nemzetből pártolt át magyarrá és római katolikussá, és egyszerű parasztasszony létére egyedül felnevelt úgy, hogy minden iskolámat, az egyetemet is magyarul végeztem” – mondta Szekernyés János. Az ünnepi rendezvényen mutatkozott be dr. Bodó Mária zongoratanár mindössze kilenc éves növendéke, Milan Ilici, aki rendkívül precíz zongorajátékával kápráztatta el a közönséget.
A rendezvény zárómozzanataként mutatták be az Új Ezredév központ alagsori kiállítótermében Wagner Péter budapesti építész-grafikus Erdélyi szigetvilág. Utazások Dél-Erdélyben című grafikai kiállítását, amely egyben mementó is arra nézve „ami maradt, mi volt a miénk, milyen állapotban van.”
Wagner Péter Erdélyi szigetvilág című grafikai kiállítása két hétig, munkanapokon 9.30–15.30 óra között látogatható az Új Ezredév Református Központ alagsori kiállítótermében.
Makkai Zoltán
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
1 June 2023EUR4.9696 RONHUF1.3383 RONUSD4.6562 RONXAU293.0418 RONIdőjárás