Kovács Zoltánnal legújabb könyvéről beszélgettünk

Az Agenda Sajtótröszt alapítójának életpályája rátermettségről, kitartásról, tehetségről, bátorságról, az álmok megvalósíthatóságáról, azaz a szabadságról tanúskodik. Nincs olyan ember régiónkban, aki nevét ne ismerné, hiszen az Agendát évtizedeken át azonosítottuk a szabad sajtóval. A 22 évig megjelenő hetilap és a 10 éven át olvasható napilap összegyűjtött évfolyamait a zsombolyai Sever Bocu Újságíró Múzeum és az online levéltár, az Arcanum is őrzi. A közelmúltban Kovács Zoltánnak két könyve került a könyvesboltokba. A múlt év végén 5 ezer példányban adták ki a romániai kommunizmus történetét bemutató kötetét.

35 évvel ezelőtt jelent meg az Agenda, a hetilap, amelyért sorban álltak az emberek, amellyel az Agenda Sajtótröszt sikersorozata útnak indult, amely a rendszerváltást követő évtizedek legismertebb sajtóterméke lett. A politikamentesség volt a siker kulcsa?
Többek között, valójában a siker egyik kulcsa a politikamentesség volt. Minket megvettek mind a bal-, mind a jobboldaliak, nem oszlott meg az olvasótábor. Aztán egy új világban, ahol napról napra születtek újdonságok, kihívások, az újság igyekezett iránytű lenni az eligazodni kívánó embernek, legyen az munkás, irodai alkalmazott, értelmiségi vagy nyugdíjas. Sok olyan rovat, mint a horoszkóp, a külföldi tvadók műsorának közlése, a szexualitással való foglalkozás, az addig tabutémának számító cikkek, amelyek egyediek voltak a román sajtóban, ez vonzotta az olvasókat, a sok, rövid, hasznos információt tartalmazó írások pedig egyre kedveltebbek lettek. Az első lapszám 1990. február 11-én jelent meg 4 oldalon, 25 ezer példányban. Év végére már 16 oldalas volt a lap, és 85 ezer darabot nyomtattunk, majd lassan átlagban százezer példány került hetente a piacra, a lap pedig terjedelemben egyre bővült, az egész család nagyszülők, szülők, gyerekek újságja lett, az Agenda pedig az ország legnagyobb regionális hetilapjává vált. Ezen a kiépített alapon haladva teltek az évek, mi meg fejlődtünk. Megjelent a napilapunk is, az Agenda zilei, majd egy reklámújságunk a Publivest, rendszeressé vált az évente megjelenő kalendáriumunk, és közben kiépült a saját nyomdánk, terjesztőhálózatunk és reklámirodánk, ismert de főként elismert sajtótrösztté váltunk, ahol egy adott pillanatban 320 ember dolgozott.

Milyennek látod a sajtó szerepét ma? Van-e még politikamentes újságírás, változott-e a média funkciója, s a változást, így a nyomtatott sajtó háttérbe szorulását, hogyan éled meg és hogyan ítéled meg?
A nyomtatásban megjelenő lapok száma egyre csökken, az informálás terén inkább az online kap egyre nagyobb szerepet, mellette meg a televízió. Sajnos a ma megjelenő sajtó minősége sokat romlott, a tény pedig, hogy kevés kivétellel, a mostani sajtó elkötelezett, vagy politikai pártok, vagy üzleti körök iránt, az emberek egyre nagyobb része ezért nem is bízik benne. Legalább is a statisztikák ezt mutatják.

Ismered a szólást: érti a csíziót. Illik Rád, hiszen a hozzáértő, okos, ügyes emberre mondják, s a szólás eredete arra utal, hogy a kalendáriumok, a naptárak ismeretterjesztő részét is érti az illető. 2023-ban Brüsszelben is bemutatták a temesvári kalendáriumod angol nyelvű kiadását, a könyv már nem is kapható. A helyi,regionális identitás eredeti megnyilvánulása ez a kiadvány. Mi késztetett a hosszadalmas és alapos levéltári kutatást is igénylő munkára? Az időkezelés ötletessége, 365 naphoz társított eseményekből kirajzolódik szülővárosunk 9 évszázadon átívelő története, vagy a vágy, hogy egy olyan különleges könyv fedőlapján is olvasható legyen a neved, amelyen megvallhatod a temesvári kötődésedet?
Egyre inkább közeledett a 2023-as év, amikor egy halasztás révén Temesvár Európa kulturális fővárosa lett. Sajnos körülnézve láttam, hogy nem igen készülünk igazán erre az eseményre, ami pedig egyedi a város történetében. Ekkor született meg a gondolat, egy a város történetét bemutató könyv írásáról. Mivel már annyi hasonló munka jelent meg az évek folyamán, valami újat kellett találni. Így született meg az ötlet, hogy naptárszerű legyen a megjelenés, ami az év mind a 365 napjára talál egy eseményt, ami akkor zajlott. Nehéz ily módon megírni egy könyvet, hisz sok nap van, amelyhez több esemény is köthető, aztán napok, amelynek a dátumára nem találsz semmi jelentős történést. Végül aztán megszületett a könyv, és mint négy generációs temesvári polgár, büszke is vagyok rá. A turisták segítségére pedig kiadtuk az angol változatot is, aminek bemutatójára valóban Brüszszelben, az Európai Parlament egyik dísztermében került sor. Tervben volt egy német és egy magyar kiadás is, sajnos azonban a fordítási költség, illetve a kisebb példányszám miatt megnövekedett nyomdai árak miatt ez a terv kútba esett, ahogy mondani szokás. Talán majd valamikor…

A múlt év novemberében jelent meg az új könyved, amely még különlegesebb vállalkozás. A 1989-es temesvári események, óvatosan fogalmazok, mert szerintem forradalom volt, de van, aki népfelkelést emleget, 35 éves évfordulójára készült el, tudatosan az évfordulóra szántad?
A tavaly év végén megjelent könyvem a romániai kommunizmus 45 éves történetét próbálja bemutatni, nem akadémiai tanulmányként, hanem egyszerű flashekkel röviden megírva, fotókkal illusztrálva, életképeket közölve annak a korszaknak szinte minden oldaláról, vetületéről. Több mint 350 írás kapott helyet a könyvben, 1944 és 1989 közötti időszakot felölelve, igyekezvén hű képet nyújtani a korszakról az olvasónak, ami Istennek hála, a mai fiataloknak már csak történelem. Őszintén nem készült tudatosan az 1989-es esztendő eseményeinek 35-ik évfordulójára, de végül így alakult, néha a véletlen műve is hasznos lehet.

Ha magyarra fordítanád a címet, a kommunizmus szilánkjai vagy üvegcserepei netán tükörcserepei kifejezés mellett döntenél?
Sajnos egyelőre nincs terv a könyv fordítását illetően, a fentiekben már elmondott akadályok miatt. Ha mégis magyarra fordítanánk a könyvet, a “tükörcserepek” kifejezést fogadnám el, mert magyarul igen jól szól és szimbolikus.

Be kell vallanom, jobban örültem volna, ha elmarad az alcím (a 45 de ani cu bune si rele in Romania /45 évnyi jó és rossz Romániában) vagy legalább a jó szó belőle. Szerintem ugyanis a kommunizmus történetében nincs jó, ahogy a huszadik század másik emberellenes ideológiájában, a fasizmusban sincs. Ezért azt sem bántam volna, ha nem kellene minden oldalon látnom az önkényuralmi jelképet, az RKP címerét. Másrészt azt hiszem, az iparosítás, a villamosítás, a városiasodás nem a kommunizmus érdeme, hanem az általános fejlődésnek, haladásnak köszönhető. A kommunizmus bűneinek, az önkényuralom máig ható következményeinek széleskörű szociológiai feldolgozása a rendszerváltást követő 35 évben sem történt meg. Nem vagy történész, sem szociológus, mi késztetett arra, hogy nekifogj ennek a munkának?
Nézd, szerintem minden társadalomnak vannak pozitív és negatív jelenségei. Attól függ, honnan nézed, és ki nézi. A kommunizmus sok embernek jó társadalom volt, sőt sok ember nosztalgiáját látva, a lakosság egy részének ma is az, mutatják ezt a statisztikák. Hogy kinek, mi volt jó és mi volt rossz, azt mindenkinek magának kell eldöntenie. Egy olvasótalálkozón például, egyik volt osztálytársunk azt mondta, nem sok különbség van a múlt és a jelen között… Na? A könyv megírására az a tény ösztönzött, hogy a mai fiatalok, akiknek a kommunizmus már csak történelem, nem sokat vagy szinte semmit sem tudnak erről az időszakról. Megpróbáltam ezen segíteni. Talán kismértékben sikerült is. De a könyv kiváló olvasmány, nekünk, időseknek is, akik életünk egy részét az önkényuralom alatt éltük le, hogy emlékezzünk, hogy ne felejtsünk. Mert nem szabad elfelejteni, hogy oda jutottunk, hogy a naponta ígért jóléti társadalomban az alapélelmiszereket jegyre kaptuk, hogy a benzin igazi kincs volt, autónkkal vasárnap csak kéthetente járhattunk a rendszámtól függően, hogy külföldre utazni csak két évente lehetett, akkor sem mindenkinek, hogy egy hajóbalesetben több mint kétszáz ember halt meg, és a kötelező állami gyász helyett a sajtó meg sem említhette az eseményt, hogy a nőknek kötelezően három, majd négy gyereket kellett szülniük, hogy mi történt a politikai foglyokkal a börtönökben és a munkatáborokban, kik voltak, akik “felelősséggel” vezettek minket, és hogyan élték mindennapjaikat, és persze sok mindent abból a korból.

A könyved irodalmi jegyzékében 68 cím szerepel, ami alapos felkészülést jelez. Készítettél egy szójegyzéket is, itt csak egy kiegészítésem lenne, az ú.n. mezőgazdasági gyakorlat nem három hetet jelentett, a falusi iskolák tanulói, a 10-14 éves gyerekek többnyire két hónapot vagy még többet dolgoztak a mezőn. Hogyan készült a szójegyzék?
Valójában a könyv megírásához komoly dokumentációt használtam, hiszen a cél az volt, hogy minél sokoldalúbban, minél több szögből mutassam be a rendszert, annak folyamatát és mindennapjait. Ami a szótárat illeti, a korban sok szó volt, amit zsargonként használtunk, különböző tárgyak vagy folyamatok elnevezésére. Ezekből próbáltam egy csokornyit gyűjteni, rememberként, emlékeztetőnek, hogy a mai fiatalok is tudjanak róla.

Hogy Márai Sándor szavait használjam, nevedről lehullt az ékezet, miért?
Az ékezetek nem hullottak le. Amikor román nyelvű írást, könyvet közlök, mindig ékezet nélkül írom a nevem, és a román névhasználatnak megfelelően először a keresztnevemet, majd utána a családnevemet. Könnyebb így az olvasónak, akit nem kell összezavarni. A kérdés hasonló, hogy Jules Verne helyett a magyarul megjelent műveit, miért Verne Gyula néven írják alá. Talán kevesen tudják, amikor egy lapban egy oldalon két cikkem volt, hogy ne ismetlődjön a név, álnevet használva Octavian Potcovaru névvel jegyeztem egyes anyagokat meg a magyar sajtóban Zoltán Károly volt az írói álnevem.

Tervezed-e a kommunizmusról szóló könyved angol nyelvű kiadását, s lesz-e a munkáidnak magyar nyelvű fordítása?
Valóban jó lenne, mondjuk, magyarul is kiadni a könyvet, de mint mondtam, a magas előállítási költségek miatt pillanatnyilag ez nem lehetséges.

Könyved eljut az olvasókhoz, író-olvasó találkozókon mutatod be, könyvtárakba juttatod el, nagy dolog ez, ha figyelembe vesszük, hogy a közvéleménykutatások szerint a lakosság 48 százaléka nosztalgiával tekint a kommunizmus éveire. A Zoly Kovacs Nemzetközi Alapítványnak melyek a céljai, min dolgoztok, min dolgozol?
A Zoly Kovacs Nemzetközi Alapítvány több mint 25 éves. Az évek folyamán sok, változatos akciónk volt, általában szociális és oktatási téren. Most a Rotary klubokkal közösen szervezünk akciót a könyv bemutatása kapcsán Temes, Krassó-Szörény és Arad megyében, szeretnénk, ha a könyv minél több iskolába juthatna el. Temes megye öszszes, 59 líceumi könyvtárába már eljuttattuk a könyvet, most Arad és KrassóSzörény megyében akarjuk megismételni az akciót. Majd április és május folyamán több temesvári líceumban nyílt órákat tervezünk, ahol a kommunizmusról beszélgetünk, majd a résztvevők általunk szponzoráltan egy-egy ingyen könyvet is kapnak. A munkában nincs megállás, ez az elvem. Most egy újabb könyvön dolgozom, Egy elveszett illúzió – a világkommunizmus címmel, a tervek szerint jövő nyáron jelenik meg. Ezt követően – ha még lesz rá idő – a temesvárihoz hasonlóan egy bánsági kalendárium jelenik meg, amely felöleli nemcsak a város, hanem az egész régió majd ezeréves történetét.

Mészáros Ildikó