A huszonegyedik nyári találkozónkon társaságunk tagjai tíz év után részesülnek újra Végvár vendégszerető magyar közösségének szívélyes fogadtatásában. A nagy érdeklődés jelzi, hogy sokan vannak, akik nem tudnak ellenállni a végvári túróslepény és a bográcsos csábításának. A kulináris élvezetek mellett természetesen tartalmas kikapcsolódás, szellemi „táplálék” – helyi nevezetességek meglátogatása: Testvértelepülések parkja, helytörténeti múzeum illetve Bán György retró rádió gyűjteménynye –, könyvbemutató, Pesty Frigyes-díj kiosztás, néptánc műsor, Szarvas Lajos muzsikája teheti felejthetetlenné a HÚSZ Baráti Kör 21. alkalommal megszervezett garden partyját. A BK tagokhoz csatlakozva jelen lesznek azok a személyiségek, akik a Szekernyés Irén által bemutatásra kerülő Graur János SORSOK könyve-3 kötetében szerepelnek. Ugyanakkor más baráti köri szerzők által kiadott könyvek, Eszteró István A lírikus epizódja c. verseskötete, Király Zoltán Az Igazfalvai Olvasókör és a Polgári Kör története 1894-1918 között című helytörténeti könyve megvásárlására is lehetőség nyílik a rendezvény alkalmával.
A találkozó közelgő időpontjára való tekintettel, kérjük Barátainkat, hogy – akik még nem tették – mielőbb jelezzék részvételi szándékukat a 0723-567.371-es telefonszámon, vagy személyesen a Magyar Házban, a HETI ÚJ SZÓ szerkesztőségében, illetve az RMDSZ irodában.
Az autóbusszal utazókkal július 20-án reggel 9 órakor találkozunk a Magyar Ház előtt / Bl. Revolutiei 8./ 10 órakor érkezünk Végvárra, ahol a személygépkocsikkal utazókkal közösen zsíroskenyér fogyasztásával gyűjtünk erőt a településnéző sétához. Részvételi díj 70 lej személyenként, amely a találkozó helyszínén is kiegyenlíthető.
Graur János
A HÚSZ BK elnöke