Az egyetemisták kutatási kedvét, innovációs törekvéseiket serkentő rendezvény keretében színvonalas és érdekes dolgozatok készültek, tartalmas bemutatók keretében kerültek bemutatásra a legkülönfélébb területekről beérkezett munkák.
A konferencia szervezői ezúton is köszönetet mondanak a szekcióvezetőknek és a témavezetőknek – kiemelten dr. Magyari Sára és dr. Nagy-György Tamás egyetemi oktatóknak – a kiértékelésekért, az értékes útmutatásokért, a jobbító szándékú hozzászólásokért, amelyekkel kiegészítették az előadásokat.
A Bolyai János Tudományos Diákköri Konferencia első díját, Okosórák világa című munkájával Brezán János Csaba, a Temesvári Műszaki Egyetem, Elektronika, Távközlés és Információs Technológiák, angol nyelvű szakának, harmadik éves diákja hódította el.
Második díjat kapott Mi a zöld kémia és hogyan kapcsolódik a fenntartható mezőgazdasághoz: a biopeszticidek szerepe című munkájáért Németh Balázs Attila, a Bánsági Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, Mezőgazdaság szakán tanuló harmadik éves diákja. Tóth Szilárd Dávid, a Temesvári Műszaki Egyetem, Építészet és Urbanisztika szakának negyedik éves hallgatója Eklektikus építészet Erdélyben. Haberstumpf Villa, Székelyudvarhely című munkáját harmadik díjjal jutalmazták.
Dicséretben részesült Petres Tamás, a Temesvári Műszaki Egyetem, Építészet és Urbanisztika szakának első éves hallgatója, aki Kortárs épületek beillesztése egy meglévő környezetbe című munkáját mutatta be. Gábor Zoltán, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem, Képzőművészet szakának második éves hallgatója, aki Kifejezési módok a festészetben című dolgozatával vett részt a tudományos konferencián szintén dícséretet kapott. Animáció és zene kapcsolata című munkájárért László Roland, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem, Képzőművészet szakának második éves hallgatója is dicséretet kapott.
A Collegium Varadinum különdíját Makai Mercedes Mónikának, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem, Képzőművészet szaka harmadik éves hallgatójának ítélték Komplexusok című munkája elismeréseként.(-)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
23 September 2023EUR4.9675 RONHUF1.2837 RONUSD4.6709 RONXAU289.1272 RONIdőjárás