(Joó Imre 1931-2018)

Joó Imrétől veszünk megrendülve örök bú­csút, aki tanárként és új­ság­íróként is a „nem­zet nap­számosának” tartotta magát. Ebben a tudatban ajánlotta fel 1954-ben, hogy a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem végzős évfolyamtársaival együtt elmennek Csángóföldre magyarul tanítani. Temesváron, szülővárosában és a Bánságban mint tanár, iskolaigazgató 17 évig állt a magyar tannyelvű oktatás szolgálatában. Proletár származá­sát sosem tagadta meg, sorstársának tekintette az egyszerű embereket még akkor is, amikor tanár­ként, később pedig újságíróként örvendhetett te­kin­télynek. A Temesvári Magyar Vegyes Líce­um- ban és a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen elegendő útravalót kapott ahhoz, hogy történelem-földrajz szakos tanárként, iskolaigazgatóként és tanfelügyelőként magas szinten és elkötelezetten oktassa azokat a fiatalokat, akik magyar anya­nyelvükön óhajtották tudásukat gyarapítani.
Életének nagyobbik részében, még nyugdíja­zását követően is, csaknem negyven éven keresztül a temesvári magyar újságok lapszerkesztője volt. 1971-től a Szabad Szó napilap szerkesztőségében, nyugdíjazásáig pedig a Temesvári ÚJ SZÓ majd a Nyugati Jelen illetve a HETI ÚJ SZÓ munkatársa. Igaz, segítőkész kolléga volt, akihez bizalommal fordulhattak a fiatalabb munkatársak, és mindig készséggel, nagy türelemmel hallgatta meg a lap­hoz panasszal forduló olvasókat.
Kedves Imre bácsi, a hozzád fűződő legszebb emlékeket őrizve kívánunk számodra nyugodt pihenést.
Joó Imre szeretett gyermekeinek, Ildikónak és Attilának édesapjuk elvesztése okozta fájdalmukban részvétünket fejezzük ki.

A SZABAD SZÓ és a HETI ÚJ SZÓ Munkatársai nevében,
GRAUR JÁNOS