Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek, vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek, és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

PIKLER GYULA

Pikler Gyula (Temesvár, 1864. május 21. – Ecséd, 1937. nov. 28.) jogfilozófus, egyetemi tanár, a Társadalomtudományi Társaság tagja. A pozitivista állam- és jogbölcselet egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású, nemzetközi szinten is ismert képviselője. Hatására és az ő személye körül jött létre 1908-ban a Galilei Kör Budapesten, a haladó szellemű értelmiségi fiatalok társasága.
Kispolgári bánsági zsidó családba született, Pikler Lipót és Singer Jozefina gyermekeként. A gimnáziumot Ungváron, az egyetemi tanulmányait a pesti egyetem jogi karán végezte, ahol államtudományi doktorátust szerzett. 1884-től kezdve a képviselőház segédkönyvtárnoka. A könyvtárosi munka (1891-ig folytatta), természetesen nem elégítette ki tudományos ambícióit. Fiatalon belevetette magát a tudományos munkába. 1885-ben Ricardóról írt kritikai ismertetést; majd 1890-ben, a Budapesti Szemlében az angol és a német közgazdaságtan összehasonlításáról közöl tanulmányt. A kibontakozó tudományos tevékenység is hozzájárult ahhoz, hogy 1886ban a budapesti egyetem jogi karán a jogbölcsészet magántanára lett: fényes kezdet, a magántanári címet 22 éves korában nyerte el. Ezzel kezdetét vette egyetemi pályafutása. 1891-től a budapesti egyetemen címzetes rendkívüli tanár, 1896-ban rendkívüli tanár (Pulszky Ágost utódja), 1903tól 1920-ig rendes tanár volt a jog- és állambölcselet tanszéken. 1890-ben megpályázta a kolozsvári jogi kar jogbölcseleti tanszékét, valamilyen oknál fogva ez nem sikerült.
Közéleti szerepvállalásai a progresszív értelmiségi körök egyik kiemelkedő alakjának mutatják: a jelentős szellemi hatást kifejtő Társadalomtudományi Társaság alapító tagja, 1901-től alelnöke, majd 1906-1920 között elnöke volt. Szellemi hatása megmutatkozik a Huszadik Század című folyóirat indításánál (1900), a Galilei Kör megalapításánál (1908), illetve a Társadalomtudományi Könyvtár kiadásában. Tanítványi köréből kerültek ki a 20. század eleji progresszív társadalomtudomány ismert személyiségei: Jászi Oszkár, Somló Bódog, Vámbéry Rusztem.
1903-ban szakmai értelemben egyenesbe került, kinevezik rendes tanárrá. A kinevezésre irányuló kari előterjesztésben Concha Győző a Ricardóról írt tanulmány és más, nem jo- gi munkái jelentőségét emelte ki és értékelte pozitívan; Pikler jogbölcseleti munkáinak elevenségét, eredeti kérdésfeltevését ugyan elismerte, de értékelésük ben megállt annál a megállapításnál, amely szerint Pikler jogi munkái alkalmasak arra, hogy „a jogbölcseleti kutatás iránt hazánkban ellankadt érdeklődést fölkeltsék”.
Pikler egyetemi előadásainak skálája széles volt. Tartott előadást a társadalmi tudományok bölcsészeti alapjairól, a jog keletkezéséről és fejlődéséről, bevezetést adott a jogtudományokba. Jogtudományi érdeklődésének kiterjedését tanúsítja, hogy 1902-ben a jog- és állambölcselet, a nemzetközi köz- és magánjog, a jog- és államtudományi enciklopédia nyilvános rendkívüli tanáraként jegyzi az egyetemi Almanach, egyben úgy is, mint a jogbölcseleti és összehasonlító jogtudományi szeminárium igazgatóját. E diszciplínákat később is tanította, amikor tudományos munkássága már a lélektan felé fordult. Szociológiai és pszichológiai érdeklődése nem egyszerű hobbi volt, ezt nemzetközi elismerés is igazolja: tagja volt az Institut International de Sociologie-nek, továbbá a VI. Nemzetközi Lélektani Kongresszus előkészítő bizottságának.
Pikler Gyula jogi munkásságát a pozitivista jogbölcselet és belátásos jogelmélet kifejezések jellemzik. A pozitivista jogbölcselet nem a „törvénypozitivizmust” fejezi ki, hanem a társadalmi fejlődés törvényeit feltárni akaró tudományról van szó, amely e fejlődési törvényekről következtet a jogra. Belátásos jogelméletében pedig a jog keletkezése során annak tudatosságára helyezte a hangsúlyt. A pozitivista-szociológiai értelmezésben a bíró alkotta jog elképzelhetetlen, ő csak érvényt szerez az állami szabályoknak. S bár ez a szociológiai irány feltételezi a szokásjog létezését is, Pikler erre, mint archaikus maradványra tekint.
Szabadfalfi József jogtörténész írja róla, hogy a szociológiai jogpozitivizmus „Pikler Gyula működésével érte el magyarországi történetének csúcspontját. Az állam és a jog kérdéseit a természettudományos megalapozású szociológia oldaláról közelítette meg. A jogfilozófiát a jog természettudományaként fogta fel. Pikler pozitivizmusa comtei értelemben érvényes, vagyis a jogot mint társadalmi tényt kezeli. A jog társadalmi hatásait vizsgálva jut arra a megállapításra, hogy a jogbölcselet a »törvényhozás tudománya«. Jóslata szerint a jogbölcselet távlatosan a tudományos törvényhozás egzakt tudományává válik, mely megtanítja a törvényhozókat arra, hogy egy társadalomban, adott körülmények között milyen törvényeket kell alkotni.”
A kortársak visszaemlékezései szerint kiváló előadó volt; egyetemi előadásait nemcsak az egyetemi hallgatók látogatták, hanem kívülállók is. Ennek több oka lehetett; a tanúk vallomása szerint megnyerő volt előadókészsége, lebilincselő volt előadómodora; tartalmilag érdeklődést keltett előadásainak az a vonása, hogy a hagyományos és elszürkült észjog helyett egy modern jogbölcseletet adott elő. Bizonyára az is vonzotta közönségét, hogy nyersen lépett fel a közjogi mítoszok, az államot illető „organikus” elképzelések ellen, s a fennálló rendszernek olyasmiket mondott, amiket az nem vett jó néven.
Az 1918. októberi őszirózsás forradalom eszméi még megfeleltek Piklernek; beszélt a jogi karon „az új világ és társadalmi felfogásainak kialakulásáról”; még írt Ady halála alkalmából, 1919 legelején egy viszszaemlékezést Adyra, amikor azonban ez a cikk a Huszadik Században „1919. augusztus” jelzéssel megjelent, Pikler már külföldön volt. Azt lehet mondani, hogy ha 1918 még megfelelt Pikler nézeteinek (bár ekkor is passzív volt), 1919 viszont már semmi esetre sem.
Őt is rávezették azoknak a listájára, akikkel szemben a forradalom bukása után fegyelmileg felléptek; törvénytelennek minősítették szabadságát (hiszen a Tanácsköztársaság embere engedélyezte azt), s hazahívták. Bécsben értesült arról, hogy sógorát az ellenforradalom megölte; erre egy ideig még Bécsben maradt. Végül az egyetem elfogadta Pikler kérését nyugállományba helyezését illetően. Külföldre távozásával, majd az ellene indított fegyelmi eljárással Pikler Gyula közéleti tevékenységének vége szakadt. Több mint másfél évtizedig élt még és kutatott. Ecsédre viszszavonulva, hol felesége családjának volt kastélya, különböző pszichofiziológiai kísérletekkel foglalkozott, s ezekről publikált is.

Pikler természettudományi megalapozású szociológiai pozitivizmusa bár iskolát nem teremtett, de voltak követői. A pikleri nézőpont akceptálóinak sorába tartozik a magyar jogfilozófia fejlődéstörténetében meghatározó szerepet betöltő Somló Bódog.

Főbb munkái:
Bevezető a jogbölcseletbe. Budapest: Athenaeum 1892. / A jog keletkezéséről és fejlődéséről. 1897. / Az emberi egyesületek és különösen az állam fejlődése: az igazságosságról általában. Budapest: Politzer Zsigmond 1897. / Az emberi egyesületek. Budapest: Politzer Zsigmond 1898. / A büntetőjog bölcselete. Pinkler Gyula előadásai. Budapest: Politzer Zsigmond, 1898. / A jótékonyság központosítása, 1900.

Irodalom:
– Székely Artúr: Pikler Gyula. Nyugat 1938 január–június 125–131. o.
– Pikler Endre: Pikler Gyula életműve. Századunk, 1938. XIII. évf. 2-3. sz. p. 53-
71.
– Szabó Imre: Pikler Gyula. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973. (A múlt magyar tudósai) 183 p.
– Loss Sándor: A jogbölcselet és a lélektan vonzáskörében. Pikler Gyula társadalom- és jogbölcselete. In: Portrévázlatok. A magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Miskolc, Prudentia Iuris, 1995. p. 45-62.
– Szabadfalvy József: Pikler Gyula (1864-1937) In: Magyar jogtudósok, V. kötet. Hamza Gábor, Siklósi Iván (szerk.) ELTE Eötvös kiadó. Budapest, 2015. p. 81-93.