MADERSPACH LIVIUS
Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)
Maderspach Livius (Ruszkabánya – Ruszkica/Rusca Montană, 1840. február 1. – 1921. szeptember 29., Rákospalota-Budapest) bányamérnök, magyar királyi bányatanácsos, szakíró. Édesapja Maderspach Károly vegyész, feltaláló, édesanya Buchwald Franciska, az öt gyermek (János, Viktor, Antónia, Livius és Sándor) közül időrendben a negyedik. Az ősei bányászokként települtek át Tirolból a Bánságba, az ide települő dédapa szakmáját minden generációban valaki folytatta, Liviust is beleértve. Születésekor az édesapa a helyi Hoffmann vasgyár igazgatója és társtulajdonosa volt, sikeres ember. A Hoffmann gyár többek között a bukaresti vízvezeték építéséhez szállított vascsöveket. A társaság a hídépítésben is az élen járt, ami elsősorban Maderspach Károly érdeme volt. Nevéhez fűződnek a Lugoson (1833), Mehádián (1837) és Karánsebesen (1842) épített öntöttvas-hidak, melyek a világ első vonóvasas ívhídjai voltak. Amikor Bem 1848. április 17-én bevonult Karánsebesre, Hoffmann Antal és Maderspach Károly megkeresték és tárgyalni kezdtek a jövőbeni hadianyag-szállításokról. A továbbiakban a Hoffmann vasművek látták el Bem hadseregét, valamint Aradot és Szegedet lőszerrel.
Miután Világosnál a forradalom vezetői letették a fegyvert, a családot is nagy sorscsapás érte. Az édesanyát az osztrák megszállók megvádolták (hogy az 1849 márciusi győztes csaták idején, egy császári egyenruhába öltöztetett szalmabábut gúnyversek kíséretében temettetett el), ítélet nélkül megtorlásul nyilvánosan megvesszőztették Ruszkabánya főterén, az édesapa pedig öngyilkos lett. Livius ekkor még csak kilenc éves. A tragédiát így élte meg: „Egyszer csak látom apát elsietni a hídon át az ólomolvasztó felé; én utána szaladtam és kiáltottam: apa, apa! Erre visszafordult, szigorúan reám nézett, ujjával fenyített és azt mondta: »vissza!« Nem mertem tovább utána menni és hazatértem. Körülbelül egy órára reá hatalmas lövés dördült el, felriasztva a helységet és a munkás népet. Aztán hozták szegény apa összeroncsolt testét. Egy mozsarat vitt az ólomolvasztóból sajátkezűleg a Kiskalváriára vagy Mozsárhegyre (Pöllerberg) ahogy később nevezték, megtöltötte ott és maga gyújtotta alá fejét ráfektetve.” Közli Lőrincz Árpád idézett művében (15.o.).
Livius Felsőfokú tanulmányait Grazban és a karlsruhei műszaki főiskolán, majd 1862-től a selmecbányai bányász- és erdészakadémián végezte. A friss bányamérnök hazatért a Bánságba, és 1863-tól a család tulajdonában lévő Haczasel-Vaspataki Vasgyárban kezdett dolgozni, amely nemsokára csődbe ment, alighanem szerepe volt ebben a szabadságharcban vállalt tevékenységük miatt velük barátságtalan helyi hatóságoknak és a központi hatalomnak is. A család kiszállt a bányászatból és kohászatból, és megvált a cégtől. Livius közben már családot alapított, felesége Karczag Karolina, házasságukból 6 gyermek született, akik közül hárman érték meg a felnőttkort.
Livius elhagyja a Bánságot, és elköltözik Felső-Magyarországra, ahol ebben az időben a történelmi Magyarországbányászatának egyik súlypontja volt. Előbb Diósgyőrben a Hámori Vasműnél dolgozik, majd 1871-től a Gömör vármegyei a berzétei Schlosser-féle vasgyárban bányagondnok. Letelepszik Gömörben, 1897-től a Hernád-völgyi Vasipari Rt. üzemvezetője. Aktívan részt vesz a gömöri bányászat és kohászat irányításában és fejlesztésében. Szinte egész életét erre a tevékenységre áldozza. A 19. század hetvenes éveiben Maderspach Livius Rudabánya környékén végzett tudományos célú vizsgálatokat. Kutatási eredményeit és a rudabányai vasérctelep földtani felépítését a bécsi Oesterreichische Zeitschrift für Berg- und Hüttenwesen című szaklapban ismertette 1876-ban. A tanulmány összefoglalása magyar nyelven megtalálható a Rudabánya ércbányászata című kiadványban. Emellett bányát igazgat, új lelőhelyek után kutat, sőt új bányákat is nyit, és közben sokat publikál. Tanulmányokat készít állami megrendelésre is. Számos cikket írt a Rozsnyó-vidéki vasércbányászatról, a szepességi antimon és a Garam-völgyi cinkérc előfordulásokról, valamint a dinamit felhasználásáról a Bányászati és Kohászati Lapokban, a Természettudományi Közlönyben és a Földtani Közlönyben.
Kutatási eredményeinek is köszönhető, hogy megkapta a bányászatban és kohászatban eltöltött tevékenysége elismeréseként a megtisztelő bányatanácsosi címet. Pályafutása utolsó éveiben magas beosztásokat viselt a krompachi és zólyomi vasgyárakban. Zólyomi évei alatt érte a „nagy háború” befejezése, amikor a monarchia szétesett, és Zólyom egy új államalakulat, a Cseh-Szlovák Köztársaság része lett. Livius ekkor már idős volt. Átköltözött Budapestre, ahol 81 évesen Rákosligeten örökre lehunyta a szemét.
Maderspach Livius örökre beírta a nevét a gömöri bányászat történetébe. Elsősorban a pelsőcardói ólom- és cinkbányászatban alkotott maradandót, de a Rozsnyó és Dobsina környéki vasbányák kutatásából is kivette részét. Lőrincz Árpád ekként foglalja össze életművét: „nem igyekezett megváltani a világot”, csak egyszerűen a mindennapi munkáját végezte becsületesen, és ezzel alkotott maradandót.
Fontosabb munkái:
Magyarország vasércfekhelyei (Budapest, 1880).
Maderspach Károlyné tragédiája és adatok Ruszkabánya történetéhez, Zólyom, Nádosy Ferenc Könyvnyomda, 1909.
Irodalom:
Maderspach Kinga: Gének, vagy történelmi ismétlődés? A Maderspach
dinasztia kialakulása az 1600-as évektől. In Tanulmányok a természettudományok, a technika és az orvoslás történetéből. Budapest.2005.
Lőrincz Árpád: Maderspach Livius. Egy bánsági bányamérnök Gömörben. Érc- és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány Rudabánya, 2022.

Maderspach Livius


05 Feb 2024
Írta admin
0 Hozzászólás