BÁNLAKY JÓZSEF

Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

Doberdói Bánlaky József, 1931-ig Breit (Lugos, 1863. február 14. – Üllő, 1945. október 12.) honvédtiszt, első világháborús hadvezér, ny. altábornagy, hadtörténész. Szende Béla (1823– 1882) gavosdiai nemes, földbirtokos és a segesvári polgári kormányzó megszöktetett unokájának, Sternheim Róza Saroltának a szerelemgyereke. Mivel Szende Béla, az apa már nős volt, egyik keresztény egyház sem anyakönyvez(het)te a gyereket. Állítólag a lugosi rabbi vállalta egy kis anyagi ellenszolgáltatás fejében az anyakönyvbe való bevezetést, Breit Salamon udvari zsidó ember fiaként. Az anyakönyvi oldal szélére beírták édesanya valódi nevét.
Elemi iskoláit és a Magyar Állami Királyi Főgimnáziumot Lugoson végezte, majd 1883-tól a budapesti tudományegyetemen tanult, majd a Ludovika Akadémia egyéves önkéntesi tanfolyamát követően a hivatásos katonai pályát választotta. Elvégezte a budapesti hivatásos felsőbb tiszti tanfolyamot és a bécsi hadiiskolát. 1902-ben őrnaggyá léptették elő. 1906. szeptember 30-ától a honvéd törzstiszti tanfolyam tanára lett, november 1-jétől alezredesi rangban. 1911. április 30-án kinevezték a miskolci 10. honvéd gyalogezred parancsnokává. Ugyanezen év május 1-jén ezredessé léptették elő. 1913. március 27-én a honvéd törzstiszti tanfolyam parancsnoka lett. 1914. július 27-étől a 107. népfelkelő gyalogdandár parancsnoki beosztásában kezdte meg frontszolgálatát. 1914. augusztus 1-jén léptették elő vezérőrnaggyá. 1915. január 25-től a 109. népfelkelődandár parancsnokává nevezték ki. A nem túl magas harcértékkel bíró népfelkelődandár Breit József parancsnoksága alatt olyan teljesítményt ért el, hogy a hadvezetés átnevezte, és a 16. honvéd hegyidandár hadrendi megnevezést kapta. A 2. és 3. isonzói csatában Breit vezérőrnagy különösen kitűnt, így az uralkodótól kiérdemelte a „doberdói” előnevet. 1916 májusa és októbere között a közös hadügyminisztériumban teljesített szolgálatot. 1916. november 15-től a 39. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka volt. Alakulatát az erdélyi fronton vetették be. Itt is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az ő vezetése alatt sikerült minimális veszteséggel elfoglalni 1917. március 8-án a Keleti-Kárpátokban a stratégiailag fontos Magyaros-tetőt. A honvédelmi miniszter, báró uzsoki Szurmay Sándor gyalogsági tábornok az alábbi üzenetben gratulált Breit vezérőrnagynak: „A Magyaros-tető rohammal való bevétele vitéz hadosztályoddal fényes pontot jelent a honvédség történetében és örök időkre a legszebb jele marad a magyar honvédcsapatok leküzdhetetlen kiváló katonai erényeinek.”
1917. augusztus 1-jén beosztásának megtartása mellett altábornaggyá léptették elő. 1918. október végétől a VI. hadtest parancsnoka lett. 1918 novemberében Budapesten jelentkezett szolgálatra, ekkor rövid időre a Hadtörténelmi Levéltárba került, majd 1919 januárjában nyugállományba helyezték. Hadtörténészként már az 1890-es években feltűnt írásaival, elsőként vetette papírra az 1848−1849-es szabadságharc hadtörténetét. Az első világháború kitöréséig számos hadtörténeti vonatkozású tanulmánya és könyve jelent meg, többek között az 1904−1905-ös orosz−japán háborúról is írt értekezést, amely elhozta számára a nemzetközi elismertséget. 1911-től haláláig segédtagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Hadtörténeti Bizottságának. Rendes tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak is. A nagy háború alatt félre kellett tennie a tollat, de az 1920-as évektől újra belevetette magát a tudomány világába. Alapító tagja lett és tizenhárom évig az elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Katonai Írók Körének. Huszonnégy kötetes, A magyar nemzet hadtörténelme című műve máig a magyar hadtörténetírás egyik legkiemelkedőbb teljesítménye.
1931-ben magyarosította nevét Bánlakyra. A nagy tiszteletnek örvendő nyugállományú altábornagy gyakran látogatott ki Üllőre egykori tisztiszolgájához, és annak családja adott neki menedéket 1945-ben, amikor budai lakását lebombázták. Üllőn halt meg 1945. október 12-én. Sírját 2013-ban, születésének 150. évfordulóján a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították.
Bánlaky (Breit) József legfontosabb nyomtatásban megjelent írásai:
Gedrängter geschichtlicher Abriss der Gegend Orsova – Ada Kaleh. (Temesvár, 1892) / Az 1870–71. évi német–francia háború története, I–III. (Budapest, 1896–1899) / A magyar hadaknak Mária Terézia első háborúiban való közreműködésének története (Budapest, 1896) /
Magyarország 1848–49-ik évi függetlenségi harcának katonai története (Budapest, 1897–98) / Bonaparte 1797. évi hadjárata (Budapest, 1900) / Az egyetemes hadtörténelem vázlata, I–II.
(Budapest, 1900) / A harczászati szolgálat körébe vágó harczászati feladatok alkalmazó meg-
beszélése, I–II. (Budapest, 1901–1902) / A harctéri szolgálatról, I–II. (Budapest, 1901–1902) / A gyalogság harcászata (Budapest, 1907) / Der russisch–japanische Krieg 1904–05, I–II. (Budapest, 1910–1911) / A 39. honvéd-gyaloghadosztály harcai Erdély keleti határán, Magyarós elfoglalása 1917. március 8. (Budapest, 1921) / Az 1914. évi osztrák–magyar–szerb-montenegrói hadjárat (Budapest, 1925) / A magyarországi 1918–19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története, I–III. (Budapest, 1925–1929).
Legjelentősebb munkája egyben a magyar hadtörténetírás egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb teljesítménye: A magyar nemzet hadtörténelme, I–XXII. (Budapest, 1928–1942). CD-ROM 2001.
Tagja volt A Nagy Háború írásban és képben. Szerk.: Lándor Tivadar. Bp., 1915. Athenaeum. I. Északon és délen. 1–3. kötete szerzőgárdájának.

Irodalom:
Hosszú ideig szinte semmit nem írtak róla, lexikonok (Révai Nagy Lexikona, Tolnai Világ Lexikona, Új idők lexikona, Révai új lexikona, Magyarország az első világháborúban – Lexikon A-Zs, Új magyar életrajzi lexikon), továbbá Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái című műve, illetve Istvánffy Miklós: A Ludovika Akadémia Közlönyének munkatársai címmel elkészített cikke (megjelent a Ludovika Akadémia Közlönye 1899. évi évfolyamában) közöltek róla információkat. Katonai pályafutásának adatai a sematizmusok (névkönyvek) megfelelő köteteiben megtalálhatóak.
Pollmann Ferenc: Doberdói Bánlaky József emlékezete. Múltunk, 2012/3. 3–41.