Acél Ervin (Temesvár, 1935. június 3. – 2006. augusztus 24., Bécs) – karmester, zenepedagógus, több zenekar (Nagyváradi Állami Filharmónia, Szegedi Szimfonikus Zenekar) vezetője. Édesapja, dr. Acél Móricz orvos, édesanyja, Milina Harnik fogorvos. Felesége Acél Erzsébet építész, gyermekük András. Az elemi iskolát a temesvári piaristáknál végzi, majd az itteni Klasszikus Líceumban érettségizik. Hatéves korától tanult zongorázni, tanára Havas Lili. Felsőfokú zenei tanulmányait Bukarestben kezdte el (1953–1958), a Ciprian Porumbescu Konzervatórium karmesterképző szakán, ahol tanárai Constantin Silvestri, Victor Iușceanu, Paul Constantinescu, George Breazu, Ion Vicol, majd folytatta Kolozsváron, a Gheorghe Dima Konzervatóriumon, ahol tanárai Antonin Ciolan és Rónai Antal. Részt vett a Holland Rádió által Hilvesrsumban szervezett, Jean Fournet vezette mesterkurzusán.
Karmesteri pályafutása Botoșani-ban kezdődik, 1960–1963 között a város filharmonikus együttesének a dirigense. 1963–1984 között a Nagyváradi Szimfonikus Zenekar karmestere, 1984–1991 között a Nagyváradi Filharmónia igazgató karmestere. 1964–1984 között a nagyváradi művészeti középiskola zongoratanára is egyben. 1989-ben megszervezi az első romániai karmesteri nyári iskolát Félixfürdőn, jelentős külföldi és hazai részvétellel (többek között Dan Rațiu a bukaresti rádió kamarazenekarának mai dirigense, vagy Cristian Neagu, az aradi filharmónia jelenlegi karmestere is vett részt a kurzuson). Időközben két éven át az Isztambuli Állami Opera zeneigazgatója.
1991-ben áttelepül Magyarországra, 1991–1999 között Szegeden igazgató-karnagyként vezeti a Szimfonikus Zenekart. Együttese élén számos nagy sikerű hangversenyt ad, külföldi koncertturnékon vesz részt, koncertjei színhelye Európa számos országa, USA, Japán, Mexikó, Brazília, Tajvan, Szingapúr. A Szegedi Nemzeti Színház operatársulatában és a Szegedi Szabadtéri Játékokon operaelőadásokat dirigál. Állandó tagja a lisszaboni karmesterverseny zsűrijének. 1997-ben a Hans Gábor Belvedere Énekverseny zsűrijének tagja.
Zenepedagógusként is végig működik, mesterkurzusokat tart Nagyváradon, Assisiben, Rómában, a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola professzora. Docensként oktat a római Ottorino Respighi Zeneakadémia karmesterképző szakán, 1996-tól a bécsi Zeneakadémia karmesterképző szakán docens. 1999 őszétől ismét a Nagyváradi Állami Filharmónia állandó karmestere.
Jelentős szólistákkal működött közre: Mario Del Monaco, Irene Oliver, David Ojsztrah, Robert Soetens, Monique Haas, Magda Tagliaferro, Rosa Fein, Dmitri Alexeev, Sebastian Benda, Agni/Agnes Baltsa. A zeneirodalomból különösen kedvelte a barokk és a klasszikus bécsi zeneszerzők műveit. Olyan karmester volt, aki dolgozott a zenekarral, szólópróbákat tartott, semmit sem bízott a véletlenre, és igyekezett kiszűrni az improvizációkat a hangversenyekről. Tudatosan promoválta a huszadik századi zenét, illetve számos romániai magyar kortárs szerző munkáját mutatta be Váradon. Élete vége felé Bartók és Kodály műveket dirigált szívesen. A negyvenet meghaladja az általa dirigált lemezfelvételek száma (Haydn, Bach, Mozart, Schubert, Csajkovszkij, Mahler, Sarasate, Wieniawski művekkel) és nyolc CD-felvételt is hagyott ránk.
Nyitott és közvetlen ember volt, magával tudta ragadni zenésztársait. A magyar és román nyelv mellett beszélt németül, angolul, olaszul.
1998-ban Sebetia Ter-díjjal tüntették ki Olaszországban. Élete utolsó éveiben Kőszegszerdahelyen, az osztrák-magyar határ közeli faluban lakott, 2006-ban bekövetkezett halála után itt temették el.
2012-ben jelent meg Hausmann Kóródy Alice és Hausmann György könyve, Acél Ervin Nagyvárad zenei életének szolgálatában, a Partium Kiadó gondozásában. A könyvbemutatón az egyik szerző, Hausmann Kóródy Alice így fogalmazott, „kutatásunk célja a művész nagyváradi tevékenységének bemutatása, s nem utolsó sorban tiszteletadás Acél Ervinnek, a karmesternek és pedagógusnak… Acél Ervin karmesteri és igazgatói időszaka alatt a Nagyváradi Filharmónia komoly fejlődésnek indult, számos olyan előadó lépett fel Nagyváradon, akik később világhírnévre tettek szert. Ugyanakkor a zenekar külföldi meghívásokat kapott, és helytállásukat bizonyítja az, hogy a zenekart általában vissza is hívták koncertezni.”
2007-ben Nagyvárad díszpolgárává avatták.
2013-ban Nagyváradon koncert keretében emlékeztek rá első nagyváradi koncertjének félévszázados évfordulóján. Nevét viseli a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermének karmesteri szobája.
Források: Hausmann Kóródy Alice, Hausmann György Acél Ervin Nagyvárad zenei életének szolgálatában, Partium Kiadó, 2012. Nagyváradi Filharmónia, Transilvania Reporter https://transilvaniareporter.ro/cultura/in-memoriam-concert-dedicat-maestrului-dirijor-acel-ervin-la-50-de-ani-de-la-primul-sau-concert-oradean/ , Krónika, https://kronikaonline.ro/kultura/acel-ervinre-emlekeznek-a-varadiak


15 Jun 2023
Írta admin
0 Hozzászólás